Uniós romastratégia: puha landolás

Aligha válik Magyarország dicsőségére, hogy az Európai Unió első romaintegrációs stratégiatervezetének múlt heti budapesti bemutatásához a háború utáni magyar történelem legnagyobb rasszista indítékú gyilkosságsorozatáról szóló per nyújtotta az aktuális hátteret, de a tervezetet elkészítő Európai Bizottságnak (EB) sem, hogy e körülményről csak érintőlegesen vett tudomást. Elsősorban ennek az ellentmondásnak tulajdonítható, hogy a magyar uniós elnökség egyik kiemelt feladataként lajstromozott elképzelés már a startvonalnál megbotlott, miután 11 roma és jogvédő szervezet közös nyilatkozatban hiányolta belőle azoknak az intézkedéseknek a szigorítását, amelyek visszaszorítanák a rasszista erőszakot, a megfélemlítést és a kirekesztő retorikát. A kritika nem érhette meglepetésként sem az EB-t, sem a magyar kormányt, hiszen a jogvédők az utóbbi hónapokban folyamatos hátrálásra kényszerültek, ahogy a közösségi „tűzerő” egyre fogyatkozni látszott a dokumentumból.

Túry Gergely

 A romániai cigányok tavaly nyári franciaországi kitoloncolását követő nemzetközi botrányok után a magyar elnökség programjába erős brüsszeli ösztökélésre beiktatott uniós romastratégia egyik legfőbb dilemmája az volt, hogyan ossza meg az unió és a tagállamok között a felelősséget a 10-12 milliósra becsült legnagyobb etnikai kisebbség – amelynek fele uniós állampolgár, a többiek nagy része pedig tagjelölt országban él – felzárkóztatásáért. A nemzeti kormányokban végletesen csalódott, legradikálisabb romaszervezetek azt szorgalmazzák, hogy a földrész cigányait – kiemelve őket a nemzetállami keretekből – közvetlenül „európai kisebbségként” ismerje el az EU, sorsuk jobbra fordulásáról pedig gondoskodjanak a közösségi intézmények, közösségi forrásokból. E „forradalmi”, a mai uniós politikai és jogrendbe nem illeszkedő megoldáshoz képest EU-konform, a közösségi és a tagállami felelősséget összeillesztő, de az uniónak a mainál jóval nagyobb szerepet szánó variációt képviselte az Európai Parlament (EP) által március elején széles pártközi egyetértéssel elfogadott – jelentős részben a Járóka Lívia fideszes európai parlamenti képviselő jelentésére támaszkodó – határozat.

Brüsszel múlt heti javaslata azonban minimálisra szabta a tervezet közösségi dimenzióját, aminek nyelvtani tükröződése, hogy a javaslat a sokak által remélt „európai romastratégia” helyett immár „a nemzeti romaintegrációs stratégiák európai uniós kerete” címet kapta, és kimaradtak belőle az összeurópai célszámok. A tagállamoknak az év végéig 10 évre szóló nemzeti romastratégiát kell benyújtaniuk az EB-hez, és benne konkrét vállalásokat megfogalmazniuk négy területen: a romák helyzetének javítása az oktatásban, a foglalkoztatásban, az egészségi állapotukban és a lakáskörülményeikben. A felzárkóztatás ütemét azonban maguk az egyes államok választják meg, és uniós szankciórendszer nem került a csomagba, így a közösségi számonkérés garanciáját jelentő EU-intézmény sem alakul.

Horváth Szabolcs

 Andor László, az EB szociális és foglalkoztatási ügyekért felelős tagja, aki Viviane Reding állampolgársági és igazságügyeket vivő biztossal együtt a stratégia szerkesztője volt, abban bízik, hogy az az 5-6 tagállam, köztük Magyarország, ahol a roma népesség a lakosság számottevő része, mindenképpen kénytelen lesz javítani a romák helyzetén. Különben nem tudja teljesíteni az EU 2020 című közösségi gazdaságfejlesztési programból rá jutó részt, és ehhez részesülni az unió strukturális támogatásaiból. Márpedig ez utóbbi előírja – emlékeztet Andor –, hogy az évtized végéig 20 millióval kell csökkenteni a szegények számát az EU-ban, 75 százalékosra növelni a foglalkoztatottság szintjét, és 10 százalékra mérsékelni az iskolájukat idő előtt elhagyók számát. Az EB-ben úgy vélik, a romaintegráció javításához pótlólagos uniós források nem szükségesek, elegendő, ha a kormányok a 2007–2013 között rendelkezésre álló 26,5 milliárd eurót célirányosabban használják fel rá. A testület megígérte, hogy kormányzati igyekezet láttán gondoskodik a források gyorsabb folyósításáról.

Kullman Ádám, a Nyílt Társadalom Intézet (OSI) munkatársa az EB-vel ellentétben nem annyira biztos benne, hogy – speciális szabályozás nélkül – az amúgy is csak a kormányok önkéntes vállalásain alapuló EU 2020 program végrehajtása „lecsorog” a romákhoz. Úgy véli, a foglalkoztatás bővülésekor például a munkáltatók legkésőbb a mélyszegénységben élőknek kínálnak lehetőséget, így szerinte Brüsszelnek legalább elő kellene írnia, hogy a kormányok a képzési, a foglalkoztatási és más szociális vállalásaik teljesítésekor minden társadalmi-jövedelmi csoportot arányosan vonjanak be. A roma szervezetek egy része azt is fájlalja, hogy bár címében a stratégia a romaintegráció szót viseli, valójában nem kimondottan a cigányok, hanem általában a gazdasági-társadalmi kirekesztettségben élők felemelését célozza. Az EP-határozat követelései között kétségtelenül az első helyen szerepelt, hogy a stratégia a mainál erősebb eszközökkel garantálja a romák alapvető jogait, különös tekintettel a diszkriminációmentességre, az egyenlő elbánásra és a szabad mozgásra, továbbá a kiemelt célok között említi a romák politikai és közéleti szerepének növelését. E kívánalmak azonban nem köszönnek vissza a pusztán négy gazdasági-társadalmi célra szűkített EB-dokumentumban. Mindez nyilván nem független attól, hogy e kérdéskörben az uniós képviselőháznak az alapszerződés szerint csak ajánlásai lehetnek. Következésképp a dokumentum formálása során az EB inkább az elfogadásra jogosult tagállamok, közöttük is elsősorban a magyar kormány kívánságait vette figyelembe.

Az etnikai és a gazdasági megközelítés összeegyeztetésének kísérlete egyébként az az elsőként a Járóka-jelentésben megjelent megoldás, hogy a tagállamok kötelesek lesznek úgynevezett krízistérképeket készíteni, vagyis előre meghatározott mutatók alapján kistérségi lebontásban kimutatni a legkritikusabb vidékeiket. Az oda célzottan irányított strukturális támogatások jó eséllyel „találják el” ugyanis a legrászorultabb roma közösségeket, anélkül hogy érzékeny etnikai adatok gyűjtésére lenne szükség, valamint hogy a stratégia a nem roma szegények körében ellenérzéseket keltsen. A krízistérkép lesz az egyik pillére az ellenőrzésnek is, az EB ennek alapján küldi majd az Európai Alapjogi Ügynökség szakértőit a terepre, hogy évente készítsenek nyilvános jelentéseket a tagállami vállalások teljesítéséről. Ezzel együtt maga Járóka fogalmazott úgy a stratégiai tervről, hogy az a helyes irányba tett lépés ugyan, ám „lehetne bátrabb is”.

A tagállamok körében a kezdetektől szerény lelkesedéssel övezett romastratégia – egyes szakértők félelmei szerint például az ellenőrzési mechanizmus kilúgozásával – tovább gyengülhet a következő hónapokban, amikor a magyar elnökség alatt – mindenekelőtt Navracsics Tibor igazságügy-miniszter és Győri Enikő EU-ügyi államtitkár irányításával – az EU szakminiszteri tanácsai megtárgyalják az elképzelést, hogy az a kormányfők júniusi csúcstalálkozóján elnyerje végső formáját. A romastratégia még így is nyomás alá helyezné a számottevő romaproblémával küszködő kormányokat, s ennek hatására számos más tagállamban a kelet-európai romákhoz hasonló társadalmi státusú kisebbségek – például muszlimok – kapnának muníciót, hogy követeléseket fogalmazzanak meg saját kormányaikkal és az EU-val szemben.

KOCSIS GYÖRGYI