Hollywoodi filmekben gyakran feltűnő jelenet az értelmetlen kockázatokban tobzódó amerikai fiatalok halálos veszélyű autós bátorságpróbája, amelynek során padlógázzal száguldanak egymással szemben, tesztelve, ki tér ki a másik elől az utolsó pillanatban. Valami hasonló cirkusszal hökkentik meg honfitársaikat és aggasztják a nemzetközi pénzügyi rendszer, illetve a világgazdaság állapotát féltőket az amerikai republikánusok és demokraták. Az USA történetének első fizetésképtelenségével riogatják egymást, hogy rákényszerítsék a másikat a költségvetési engedményekre. Márpedig az államháztartás adósságállományára a kongresszus által megszabott 14,3 ezermilliárd dolláros plafont sürgősen fel kellene emelniük, különben augusztus 2-a után Washington nem tudja kiegyenlíteni a számláit, ami káoszba taszíthatja a pénzpiacokat.
AP
Az EU államadósság-válsággal küzdő országainak a rossz osztályzatokat könnyű kézzel osztogató Moody's, Fitch és Standard & Poor's befektetés- és hitelminősítő ügynökség figyelmeztette a washingtoni civakodókat, hogy az USA-t megfoszthatják legmegbízhatóbb, tripla A minősítésétől. És ami még néhány éve is elképzelhetetlen volt: Kína is beszólt, és külügyminisztériumi szóvivője útján felelős viselkedésre ösztökélte az amerikai politikusokat. Aggodalma nem véletlen, 3200 milliárd dolláros valutatartalékának kétharmada áll valamilyen dolláraktívában, ebből 1150 milliárd egyenesen – pánik esetén villámgyorsan leértékelődő – amerikai államkötvényekben.
A politikai frontvonalak kuszák, és míg Görögország, Írország és Portugália nem tudja, az USA nem akarja megoldani adósságproblémáját, legalábbis szinte vérre menő belharc nélkül. Barack Obama elnök még múlt pénteki sajtóértekezletén is – két nappal az után, hogy ingerülten faképnél hagyta hajthatatlan republikánus tárgyalópartnereit – az amerikai államháztartás szerkezetét évtizedek óta nem látott lendülettel átrendező átalakítás lehetőségéről beszélt. Ami a demokrata elődje, Bill Clinton által az akkori többségi republikánusokkal kötött, a költségvetés hiányát többletbe fordító reformnál is nagyobb mértékű lenne. Ehhez a költségvetés egyenlegét tíz év alatt legalább 4 ezermilliárd dollárral kellene javítani, aminek elérése azonban nem csak az idő rövidsége miatt illúzió.
Nemrég úgy tűnt, közel a megállapodás, mert John Boehner, a képviselőház republikánus elnöke elfogadni látszott Obama és a demokraták kompromisszumos javaslatát, hogy 3 ezermilliárd dolláros kiadáscsökkentést ezermilliárdos bevételnövelés kísérne. Ez lényegében adóemelést jelentene, amit a két évtizedes törvényhozói múltú Boehner lenyelt volna, jól emlékszik ugyanis arra, mekkora republikánus kudarc lett az amerikai kormányzat működését 1995–1996-ban szakaszosan megbénító legutóbbi finanszírozási vitából. Nem hajlandók viszont rá a republikánusokat jobbra toló konzervatív teadélutánosok, akik tavaly novemberben segítettek pártjuknak visszaszerezni az ellenőrzést a képviselőház fölött. Ennek árát azzal kérik meg, hogy újonc törvényhozóik neofita túlbuzgósággal elleneznek minden intézkedést, ami akár csak egy centtel is adót emelne. Frontemberük, Eric Cantor képviselőházi frakcióvezető, a republikánus tárgyalódelegáció tagja Boehner értésére adta, hogy a kompromisszumhoz nem lesz meg a többség, így a házelnök kihátrált a formálódó alku mögül.
AP
A mindig megfontoltabban politizáló szenátusban a kisebbségben lévő republikánusok vezetője, Mitch McConnell alkotmányjogilag sajátos, ám szükséghelyzetben elfogadható ötlettel rukkolt elő. Az elképzelés megkerülné a kongresszus 1917 óta létező lehetőségét az adósságplafon rögzítésére (lásd Kényszerzubbony című írásunkat). Felhatalmazná Obamát, hogy 2012 végéig, vagyis a következő, jövő év novemberi kongresszusi és elnökválasztáson túl, három részletben a szükséges mértékkel, 2,5 ezermilliárd dollárral emelje azt az összeget, ameddig az USA tartozása nőhet.
Az ezt ellensúlyozó kiadáscsökkentést is az elnök határozhatná meg, de ráérne vele az után, hogy a kongresszus szavazott az adósságplafon rendeleti felemeléséről, amit csak kétharmados többséggel utasíthat el. Ez pedig egyik házban sem lenne meg. Politikai elemzők szerint az államadósság növelésének ódiumát így a republikánusok Obamára terhelhetnék, de a demokratáknak a konfliktus megoldása érdekében még ez is elviselhető.
AP
Ha sikerül is végső kormánymozdulattal elkerülni a karambolt, azaz az USA technikai fizetésképtelenségét, az ország kényszerpályán marad. A politikai frontvonal egyik oldalán sem vitatják ugyanis, hogy fenntarthatatlan, ha a washingtoni kormány évről évre, minden bevételként megszerzett dollárhoz még negyven centet kölcsönvesz, hogy kiadásait fedezze, vagyis napi 4,5 milliárd dollár új hitellel finanszírozza tevékenységét. Az adósságvita elkeseredettségét a probléma megoldására vonatkozó megoldási elképzelések mögött rejlő, kibékíthetetlennek tűnő társadalomfilozófiai ellentétek magyarázzák.
A demokraták legfeljebb csak kismértékben csökkentenék a két korábbi elnökük, Franklin D. Roosevelt és Lyndon B. Johnson által felépített, az európainál még így is szűkmarkúbb jóléti állam juttatásait, a nyugdíjat, valamint az öregek (Medicare) és a szegények (Medicaid) egészségbiztosítását. A bevételeket a tehetőseknek kedvező adórendszer átírásával teremtenék elő, ami vörös posztó a teadélutánosoknak. Akik már elfelejtették, hogy elnöksége idején az ő hősük, Ronald Reagan, ha a gazdaság érdeke úgy kívánta – a retorikája ellenére –, többször is belement adóemelésbe. És tőlük eltérően nem törekedett minden csatáját az ellenséget megsemmisítve megnyerni, azt is elfogadta, ha céljai 80 százalékban teljesültek.
NAGY GÁBOR
