Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Az örökösödési problémák miatt engedélyezné a japán kormány, hogy az uralkodóház egyes nőtagjai császári oldalágakat alapítsanak, ha civilekkel kötnek házasságot.
A hatályos törvények szerint a császári család nőtagjainak fel kell adniuk előjogaikat és uralkodói státusukat, ha civilekkel lépnek házasságra. Ugyanakkor a császári család létszámának csökkenése, illetve az örökösödési nehézségek miatt számos kétely merült fel a ház fennmaradásával kapcsolatban, ezért a kormány az elmúlt években több tervvel állt elő a dinasztia "megmentésére".
A kormány pénteki bejelentése szerint csak a hercegnőknek, azaz az uralkodó lányainak és lányunokáinak engedélyeznék, hogy fenntartsák császári státusukat a házasság után is. A kabinet utalt arra, hogy az érvényben lévő törvények alapján oldalág alapítása "nehezen lenne kivitelezhető", és az is ellentmondásos, hogy a hercegnők civil férjei és gyermekeik az uralkodóház tagjaivá válhatnának-e vagy sem. A problémák áthidalására javasolta, hogy adjanak különleges köztisztviselői státust a civilekkel házasságra lépő hercegnőknek, akik így a frigy után is részt vehetnének az uralkodóház tevékenységeiben.
A császári dinasztiára vonatkozó törvények azután váltak politikai témává Japánban, hogy 1965 és 2006 között negyvenegy éven keresztül nem született fiú utód az uralkodócsaládban, márpedig a jelenleg érvényben lévő törvények szerint csak férfi sarj foglalhatja el a trónt. Korábban az is felmerült, hogy engedélyezzék nők trónra lépését, de ezt 2007-ben, Hiszahito herceg megszületését követően elvetették.
A pénteken közzétett tervről a kormány a következő hónapok során társadalmi konzultációt kíván tartani.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.