Trieszti szeparatisták tüntettek a város függetlenségéért

A Szabad Triesztért mozgalom tagjai 1947-es állapotokat akarnak visszaállítani. Akkor Triesztet kis semleges állammá nyilvánították az olasz és szlovén nép közötti konfliktus miatt.

  • MTI MTI
Trieszti szeparatisták tüntettek a város függetlenségéért

Mintegy 650 szeparatista tüntetett a hétvégén Triesztben az olasz kikötőváros függetlenségéért.

A helyi média hétfői beszámolója szerint a trieszti szabadállam visszaállítását követelő demonstrálók a több mint 200 ezer lelkes település pályaudvara előtti téren, Erzsébet osztrák császárné és magyar királyné (Sissi) szobra előtt gyűltek össze vasárnap délután. A tüntetés résztvevői egyúttal Katalónia és Skócia függetlensége mellett is kiálltak. Az olasz kormánynak nincs fennhatósága Trieszt felett – hangsúlyozták a Mozgalom egy Szabad Triesztért (Movimento Trieste Libera, MTL) képviselői. A szeparatista szerveződés már múlt kedden ismertette terveit.

"Olaszország átverte a világot" – magyarázta a szervezet, amely a második világháború után néhány évig fennálló Trieszti Szabad Területre (TLT) hivatkozva hangoztatja követelését. A kis semleges állam az olasz és szlovén nép közötti konfliktus miatt 1947 elején, a párizsi békeszerződéssel jött létre a szövetségesek kezdeményezésére. A TLT-t 1954-ben szüntették meg, területét pedig Olaszország és Jugoszlávia között osztották fel, amiről a két ország a londoni egyezmény keretében állapodott meg. A döntést az MTL nem ismerte el.

Trieszt az első világháború végéig évszázadokon át a Habsburg Birodalomhoz tartozott, és csak az 1919-es Saint Germain-i békeszerződéssel lett Olaszország része.

 

Az Otthon Start hitel tényleg a csalárd osztogatás állatorvosi lova

Az Otthon Start hitel tényleg a csalárd osztogatás állatorvosi lova

Hangulatjavító intézkedések özönét zúdítja a kormány a választókra a Pride után, de még a támogatott lakáshitel is arról szól, hogy az állam kivonul a család- és szociálpolitikából, és a felelősséget az egyénre tolja. Hogyan járhatnak jól a magas jövedelműek az új kedvezményes hitellel? Miért maradnak ki a közszféra dolgozói ebből az osztogatásból is? Mi történne, ha nálunk is lengyel mintára emelnék a nyugdíjakat? Három szakértőt kérdeztünk.