A csend hangjai

A világ egyik legegzotikusabb zenei fesztiváljának egykor otthont adó történelmi város, Timbuktu a Maliban uralkodó állapotok egyfajta barométere is lehetne. A 2012-es tuareg és dzsihádista megszállás, majd a francia katonai beavatkozás után a város most újra reménykedik, hogy a friss békemegállapodás ismét fellendíti a kereskedelmet, a turizmust, a régebben a világ leghíresebb rocksztárjai közül többek által is látogatott Timbuktu újra felkerülhet a nemzetközi zenei térképre, és megkezdődhet a felvirágzás.

Egyelőre azonban a baljós csend a legjellemzőbb, helyi beszámolók szerint egy-egy jármű beindítása is messzire elhallatszik. Estére a gyerekeket behívják a házakba, mert – bár ezernyi békefenntartó hivatott a biztonság szavatolására – éjszaka bandák és iszlamista fegyveresek támadásaitól tartanak. A közalkalmazottak és üzletemberek csak vonakodva térnek vissza a városba, amelynek egykor színes forgatagát, piacait és útjait lassan belepi a sivatag homokja. Az üzemanyag hiánya miatt naponta csak néhány óráig van áram, a szivattyúk nélkül pedig nem tudnak elegendő vizet felhozni a mély kutakból a növénytermesztés és az állattartás számára.

De visszahozza-e az életet Timbuktuba és a többi észak-mali városba a bamakói kormány és a lázadók közti megállapodás? Az északi szomszéd, Algéria által közvetített egyezséget először, májusban, a kabinet és a vele szövetséges fegyveres csoportokat tömörítő Algíri Platform írta alá, a legfőbb lázadó koalíció, az Azavadi Mozgalmak Együttműködése (CMA) júniusban adta be a derekát. Elvben azért, mert teljesítették a követeléseiket: Mali északi fele, Azavad saját nemzetgyűlést kap ügyeinek önállóbb intézésére, de a terület nem lesz teljesen autonóm. A kormány visszavonta a tuaregek vezette lázadók főemberei elleni letartóztatási parancsokat, és megállapodtak a térség biztonságának és gazdaságának a fejlesztésében.

A hónapokig tartó diplomáciai erőfeszítéssel létrejött alku sorsa azonban bizonytalan. A függetlenségét 1960-ban elnyert egykori francia gyarmat Maliban a 2012-es volt a negyedik nagyobb lázadás, és a korábbi békemegállapodások mind kudarcot vallottak. A mostani is elvérzik, ha nem követik valós lépések elsősorban is a déli, főként fekete-afrikai és az északi, leginkább tuareg, valamint arab lakosság közötti mélységes bizalmatlanság és megosztottság enyhítésére. A CMA most is inkább csak nemzetközi nyomásra írta alá az egyezséget, és a legjelentősebb tuareg fegyveres csoport, az Azavadi Nemzeti Felszabadító Mozgalom (MNLA) sem egységes. A belőlük kivált MNLA Europe pedig közleményben ítélte el, hogy Azavad nem kapott különleges státust.

Malin belül észak és dél történelmi szembenállásának egyik oka, hogy Bamako elhanyagolta a tuareg területek gazdasági és infrastrukturális fejlesztését, az állami alkalmazottak a déliek soraiból kerülnek ki, miközben a kormány rendkívül korrupt, aminek révén megint csak a Szahara alatti etnikai csoportoknak jut apanázs. A régi okok miatt tört ki a legutóbbi tuareg lázadás is, a helyzetet pedig tovább bonyolította, hogy az annak eredményeképpen kikiáltott függetlenséget rövid idő alatt kisajátították az al-Káida terrorhálózat helyi csoportjai. A saríát, a muszlim törvénykezést bevezető iszlamisták tíz hónapig tartó rémuralmának a 2013 januárjában kezdődött francia katonai beavatkozás vetett véget.

A fegyveres konfliktusok okozta pusztítás gazdasági válsággal párosult. A lázadás közvetlen kiváltó okának tekintett bamakói puccs miatt a Nyugat szankciókat vezetett be, aminek következtében a 3,5 milliárd dollárnak megfelelő költségvetés harmada tűnt el. De míg azóta a déli rész magához tért, északon továbbra is mélyszegénységben élnek, közel egymillióan azonnali segélyre szorulnak. A Világbank szerint hiába növekedett tavaly a gazdaság 5 százalékkal, északon ebből nem sokat éreznek, ráadásul a 15 milliós lakosság szaporulata 3,4 százalék.

A francia katonák és az afrikai békefenntartók jelenléte ellenére az idei május volt a legvéresebb hónap 2013 óta. Timbuktuból és környékéről 30 ezren menekültek el, ráadásul főként a tuaregek és az arabok, akik azért sem mernek visszatérni, mert tartanak az ott maradt fekete-afrikaiak bosszújától. Egyes vélemények szerint Észak-Maliban a tuaregek jó részét etnikai tisztogatással elkergették otthonából, 130 ezer menekült pedig külföldi – nigeri, Burkina Fasó-i és mauritániai – menekülttáborokban tengődik. A fekete-afrikai többség egy része a tuaregeket és az arabokat teszi felelőssé a lázadásokért, a szélsőségesek statáriális kivégzéseiért, a szigorú vallási szabályok alkalmazásáért, sőt azzal is vádolják őket, hogy együttműködnek a fegyveres lázadókkal.

A felelősség összemosását az is erősíti, hogy a térségben évtizedek óta gyakorlat egyfajta „fegyveres nomadizmus”: gyakran ugyanazok a banditacsoportok a lázadók, a fegyver-, kábítószer- és embercsempészek, a kereskedők, a karavánok vezetői – mikor melyik szerep a legkifizetődőbb. Ennek felszámolásához azonban átlátható, konkrét gazdasági tervek kellenének, hogy megszűnjön az éhezés és a vízhiány. Különben a helyi gazdaság nem tud versenyre kelni a tagjainak havi 300 ezer afrikai valutaközösségi (CFA) frankot – ötszáz eurót – kínáló fegyveres csoportokkal.

A klímaváltozás okozta szárazság mellett az északi területek hanyatlását leginkább az emberi hanyagság okozza. A Timbuktutól 15 kilométerre délre folyó Nigerből kiágazó, a városba vezető csatornában utoljára 1955-ben folyt egész évben víz – mostanában már csak legfeljebb három hónapig. A szél évről évre egyre jobban betemeti a kanálist homokkal. Timbuktu környékén a szaporodó dombok jelzik: az emberek kutakat ásnak, hogy elérjék a föld alatti ereket. A várost Bamakóval összekötő 1200 kilométeres, szilárd burkolatú út a mai napig nem készült el.

Timbuktu XII. században kezdődött fénykorában 25 ezer diák tanult a város – a világon elsők közé tartozó – egyetemén, míg ma a teljes lakosság alig 15 ezer. A gazdagságnak köszönhetően virágzott az építészet, és a XVI. században számos, ma felbecsülhetetlen értékű kézirat született. Félő, hogy ha a mostani békemegállapodás sem lesz tartós, akkor az egykor csak a bátor utazók által ismert és misztifikált város tényleg az enyészeté lesz.

KERESZTES IMRE