A népszavazás éjszakáján maga sem hitte el, hogy a Brexit-tábor nyert, aztán tartott egy olyan győzelmi beszédet Nigel Farage, amivel újfent bebizonyította, hogy hatásvadász, a következményekkel számot nem vető politikus.
A függetlenség napjának, hivatalos állami ünnepnek nyilvánítaná Nigel Farage, az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártjának (UKIP) elnöke a június 23-át. Azt a számára nevezetes napot, amikor népszavazáson eldőlt, a szigetország kilép az Európai Unióból. A Brexit-kampány egyik vezéralakjaként jóval a hivatalos eredmények kihirdetése előtt, győzelme biztos tudatában harsogta, hogy végre felkelt a nap a független Nagy-Britannia felett, majd üdvrivalgásban kitörő hívei körében a tőle megszokott populista, demagóg, ám hangzatos szavakkal ostorozta Brüsszelt, és felvázolta a menetrendet: Brexites kormányfőre és egy új csapatra van szükség, amelyik új megállapodást köt Brüsszellel.
Farage nagy túlélő, de nem politikai értelemben: az 52 éves éves politikust háromszor legyintette meg a halál szele. Fiatalon hererákot diagnosztizáltak nála, majd alighogy kigyógyult a betegségből, 20 évesen autóbalesetet szenvedett, és csak a szerencséjének köszönhette, hogy kisebb sérülésekkel megúszta. Három éve pedig, bár több bordája eltört és a feje is vérzett, a saját lábán kászálódott ki a helikopteréből, amely a közép-angliai választókörzetébe tartva lezuhant.
A baleset sem keltett együttérzést iránta, Farage 2010-ben hatodszori próbálkozásra sem szerzett mandátumot a londoni parlamentben. Az Európai Parlamentben (EP) viszont 1999 óta bent van (oda pártlistákra szavaznak, a brit törvényhozásba viszont csak egyéni választókerületben győzve lehet bekerülni). Farage abban bízott, hogy a 2015-ben mandátumot szerez Westminsterben, ami azonban nem történt meg. Pártja ugyan 3,9 millió szavazatot kapott, ami azonban a győztes mindent visz brit választási rendszerben a 650 fős alsóházban egy képviselőre volt elég. Farage akkor lemondott pártja vezetéséről, de a UKIP vezetőségének sikerült meggyőznie, hogy nincs nála jobb, és maradjon.
A politikai elit által szélsőségesnek, bevándorlóellenesnek, rasszistának bélyegzett UKIP erejét jó ideje nem lehet lebecsülni. A párt akkor kapott egy nagy lökést, amikor 2013-ban Rupert Murdoch befolyásos médiacézár vacsorameghívást küldött Farage-nak, aki szókimondó, bárdolatlan módján kifejtette: politikája túllépett a konzervatívokén. Gazdasági kérdésekben radikális libertariánusnak vallja magát, rajong Margaret Thatcherért, akinek követőjeként a korlátlan szabadpiac, a minél kisebb állam híve. Nem támogatja az egykulcsos adózást, de szerinte két jövedelemadó-sáv elegendő, és nem kell büntetni a gazdagokat azért, mert jól élnek. Ellenzi a melegek - torykat is megosztó - házasságának legalizálását, bár elismeri jogukat az élettársi kapcsolathoz. A láncdohányos Farage enyhítene a dohányzási tilalmon, a pubokban, éttermekben külön helyiséget jelölne ki a füstölni akaróknak.
Visszautasítja, hogy Európa-ellenes lenne. „Szó sincs arról, hogy Szodoma és Gomora Calais-nál kezdődne” – bizonygatja, hogy kizárólag az EU-val, a tagállamok szuverenitását korlátozó brüsszeli intézménnyel szemben vannak fenntartásai. EP-képviselőként rendszeresen ostorozza a brüsszeli vezetőket: Herman Van Rompuyt az Európai Tanács elnökévé választásakor szürke banktisztviselőnek nevezte, akibe szerinte annyi karizma szorult, mint egy felmosórongyba. Szenvedélyesen kutatja a kontinens történelmét, szabadidejében sorra járja a két világháború csatáinak helyszíneit. A második felesége német, 10 és 15 éves lánya kétnyelvű. Első házasságából született két fia felnőtt, egyikük könyvelő, a másik bróker. Pártja megnyerte a 2014-es európai parlamenti választást, és a UKIP brit részről a legtöbb, 22 képviselővel van jelen a strasbourgi parlamentben. Farage strasbourgi irodájának ajtaján egyébként a 007-es szám szerepel, a fiktív brit szuperkém, James Bond azonosítója. Zsíros fizetéssel, ellátmánnyal járó európai képviselői mandátumának a szigetország EU-ból való kilépésével azonban búcsút kell majd mondani.
Politikai pályáját az 1990-es évek elején a konzervatív pártban, John Major kormányfősége idején kezdte. A torykkal hamar szakított, mert nem tudta elfogadni, hogy Thatcher utódjaként Major aláírta a föderális Európa alapjait megteremtő 1992-es maastrichti szerződést. 1993-ban a legfontosabb céljának Nagy-Britannia EU-ból való kilépését tekintő UKIP alapítója volt. 2006-ban lett a párt elnöke, 2009-ben lemondott, hogy brit képviselői mandátumért küzdjön, a kudarcot követően visszatért a UKIP élére. A politika kedvéért szépen induló üzleti karrierjét is feladta. Az érettségi után nem egyetemre ment, hanem apját követve nyersanyagpiaci bróker lett a londoni Cityben. Noha apja felelőtlenül élt, keményen ivott, és – fia ötéves korában – a családját is elhagyta, Farage felnézett rá, és tőle tanulta, hogy „egy férfinak adnia kell magára”. Amióta brókerként meggazdagodott, London méregdrága arisztokrata szabóságaiban készítteti öltönyeit, amelyekhez lila színű, sárga mintájú zoknit visel. Apja példáját követi abban is, hogy nem veti meg a sört és a vörösbort, kikapcsolódásként pedig krikettezik, és imádja a tévés vígjátéksorozatokat.
A New York-i Közkönyvtár kiállítása bemutatja, hogyan vált egy nagyváros lapja nemzetközi tényezővé. A magazin egy évszázad alatt öt főszerkesztőt fogyasztott el, Adam Gopnik, a lap főmunkatársa néggyel is dolgozott.
Így reagáltak arra, hogy a főváros rendezi a Szivárvány Misszió Alapítvánnyal a Budapesti Büszkeség nevű rendezvényt.
