Bár az amerikai Legfelsőbb Bíróság szerint a zászlóégetés a szabad véleménnyilvánítás része és alkotmányban védett jog, Donald Trump megválasztott elnök szerint mégis arról tweetelt, hogy a zászlóégetőknek inkább el kellene veszíteniük az állampolgárságukat, de még azt is belengeti, hogy egy évre börtönbe kéne küldeni őket.
A megválasztott elnök azután nyilvánult meg a zászlóégetéssel kapcsolatban, hogy egy Massachusets-i középiskola igazgatója közölte, le fogják szedni az összes zászlót az épületről, miután Trump győzelme ellen tiltakozó diákok a veteránok napján amerikai zászlókat égettek.
Trump kijelentése ellenére egy 1990. január 11-én született legfelsőbb bírósági döntés értelmében a zászlóégetés az alkotmány első cikkelye alapján a szabad véleménnyilvánítás része.