Csodálatos sorozathős lehetne az ember, aki véletlenül az Egyesült Államok elnöke lesz, miközben képtelen az elemi normákat betartani, alapvető tényeknek nincs tudatában, továbbá az orosz titkosszolgálatnak pisiszexet ábrázoló videofelvételei vannak róla. Vagy ha esetleg nincsenek, akkor az a meglepő. A térdét csapkodná az egész világ, követelnék a nézők a folytatást. Együtt izgulnának a képernyő előtt, hogy miképp mászik ki ez a hülye majom a köré tekeredő hazugságaiból, és hogyan kap rendre hisztirohamot, amikor számonkérik. Lelkes cikkek meg blogposztok jelennének meg arról, hogy feltámadt újra az abszurd humor.
Hát ezt a kissé túlhajtott Chaplin-filmet kéne most megemészteni valóságként. Nehéz lesz, mert Donald Trump komikus figura, olyan, mintha a demens nagypapa beöltözne elnöknek, és a macskáinak parancsolgatna. Viszont ez az alak tényleg amerikai elnök lett, és nem macskáknak, hanem egy világhatalomnak fog dirigálni.
Amennyire az illető világhatalom hagyja. A legnagyobb felelősség nyilván a republikánus párté. Választást nyerhetett azzal, hogy Trumpot szabadon engedte, de a kormányzást így nem nyerheti meg. A republikánusoknak tudniuk kell, hogy évtizedekre ássák el magukat, ha nem bírják moderálni az elnök és köre indulatait.
Érzelmekkel, spontaneitással meg emberközeliséggel lehet szimpátiát szerezni, műsoridőhöz jutni, azonosulást kiváltani, meg még egy csomó mindent, ami a hatalom megszerzéséhez kell. Az a baj, hogy ha csak ennyi van, az a hatalom gyakorlásához már szánalmasan kevés lesz, és hamar szembejön a fal. A járvány már elindult, világszerte törnek fel az öltönybe vagy kosztümbe bújt bunkók, a valóságshow-szereplők, akik attól valakik, hogy az ő senkiségük a képernyőn van. Arra már képesek, hogy relatív tömeget szervezzenek maguk mögé lódítással, hízelgéssel és tévhitek terjesztésével. Bennük hinni kell. Csak akkor működnek. Nem utánaszámolni, ellentmondásokon fennakadni, bizonyítékot és tapasztalást követelni. Hinni feltétel nélkül, meggyónva a megingást és a kételkedést. A populista politika anyaszentegyház, amelyből kilépni súlyos lelki teher. Elmagányosodott milliók életének ad értelmet, megtagadni komoly meghasonláshoz vezet.
Viszont a vakhitre alkalmas emberek száma az utóbbi évszázadokban folyamatosan és örvendetesen csökkent. A középkorban meg lehetett hülyíteni boszorkányüldözéssel az abszolút többséget, ma ez már csak a választási rendszerek matekjában elég a hatalom megragadásához. Csak akkor, ha az ellenfél még gyengébb. Amiből viszont adódik az igény, hogy ha a teljes nyilvánosság előtt nem védhető, amit csinálunk, akkor próbáljuk elhallgattatni a vitázó hangokat.
Így működhettek a XX. századi diktatúrák is. Sokszor ismételt közhely, hogy Hitler demokratikus választáson győzött, csakhogy már a választás alatt is élt a terror eszközével, utána pedig betiltotta az összes többi pártot. Nem óhajtotta még egyszer megméretni magát. Nem többsége volt ugyanis, hanem jól szervezett és erőszakos maffiája.
Ideát mi már látjuk, hogyan maradhat nyeregben az a hatalom, amely puszta érzelmek kifejezésén kívül másra nem alkalmas. Csak manipulációval, hazugsággal, korrupcióval és ha valami tényleg fenyegeti, akkor verőemberekkel. A rend és a biztonság helyreállítását ígérte, de ehelyett szétveri a maradékát is.
Amerikában ezt nehéz véghezvinni, még ha van is rá szándék. A feje búbján pöröghet Donald Trump, akkor is lesz, aki megírja, hogy a király meztelen, ráadásul... na jó, lássuk meg, mi van azokon a videókon. És röhögni fognak rajta, kicsúfolják, megcáfolják, leleplezik. Neki nincs annyi hatalma az országa polgárai felett, mint orosz kollégájának vagy a magyar miniszterelnöknek. Nem lehet őket úgy megfélemlíteni, közéjük csapni, elszívni előlük a levegőt. Mert ott milliók és dollármilliárdok hördülnek fel egymásért, verik ki a balhét, és ütnek vissza úgy, hogy az fájjon.
De amíg ezt a harcot megvívják egymás közt, a világ magára marad, mint a gyerekek A Legyek Urában. Európától a Közel-Keleten át Ázsiáig az Egyesült Államok garantálta a világrendet, diplomáciával, gazdasági eszközökkel, segélyekkel és végső soron katonai szövetségekkel. Ezek felülvizsgálata az új elnök egyik kedvenc témája, és annyi biztos, hogy ettől nem lesznek szorosabbak a nemzetközi kapcsolatok.
Amerika zavarából és időleges hanyatlásából a többi nagyhatalom profitálhat. Kína, Oroszország és az Európai Unió. Mi az utóbbi csapatban játszunk, ha időnként saját kapura is. Saját kormányunkon is múlik, hogy Magyarország ebben a meccsben úgy vesz-e részt, mint egy erős szövetség megbecsült tagja, vagy pedig labdaként.
Olyan világ jön, amiben erőt kell mutatni. Erőn nem a Halálfejes Határvadász Lőegylet értendő, hanem több száz milliós közösségek teljesítménye. A jövő konfliktusait nem a magyarok súlycsoportjában játsszák. Ebben a világban nincs magyar út, csak európai. És az is igen keskeny.
