Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
A filozófus szerzőt igazán az döbbentette meg, miként teszi magáévá a szélső- és újbaloldal – egyéb alkalmas narratíva híján – az etnicista beszédmódot, és válik etnicista alapú elszakadó törekvés támogatójává a széljobbal karöltve. Vélemény.
A spanyol állam (meglehet, brutálisan) megakadályozta a Katalónia függetlenedése ügyében alkotmányellenesen kiírt népszavazás zavartalan lebonyolítását. Miért? Mert ez volt a dolga, ez következett az alkotmányosságból. Szép látvány volt hamvas fiatalok és hetvenéves donnák elhurcolása a szavazókörökből? Távolról sem.
A katalán ügyben engem mégis az döbbent meg igazán, aminek csak közvetett köze van az eseményekhez: hogy miként teszi magáévá a szélső- és újbaloldal – egyéb alkalmas narratíva híján – az etnicista beszédmódot, és válik etnicista alapú elszakadó törekvés támogatójává a széljobbal karöltve. Magyarországon speciel úgy, hogy közben a hazai nacionalizmus miatt siránkozik (éljen a koherens ethosz!). Alkotmányos szempontból ugyanis a katalán népszavazás már nem egyszer, nem kétszer elbukott, de hát ez is olyan, mint a jó káposzta, nem nagyon lehet annál jobbat tenni az ügynek, mint sokszor felmelegíteni. Nota bene a nemzetközi hangulat most gázrózsák tucatjain melegíti a kosztot (hozzávalók helyben, gáz from Russia with love).
A magyar progresszív értelmiség és a baloldali pártok első reakciója a Je suis Catalunyától a mély hallgatásig terjed. Jó, kisebb dolguk is nagyobb most nemzetközi kérdésekben megnyilatkozni, lét és nemlét határán, de a hallgatás mégis illeszkedik a liberális demokráciával szembeni érdektelenség rutinjába. A magyar posztkommunista baloldal megszűnőben van tényezőnek lenni, és az utolsó csapást évszázados ellenfele, a nacionalizmus méri rá azzal, hogy felzabálja. A liberális demokráciához kár lenne apellálni önmaga védelmében, mert annak már az esélye is a múlté.
Az óbaloldal nemcsak az újjal szemben korszerűtlen (ez lenne a gendervécék és az Occupy keresztezése, de valójában ez is nagyon unalmas azoknak, akik ismerik az anarchizmus történetét), hanem a legújabbal, a proletár nacionalizmussal szemben is (ami meg éppenséggel a legunalmasabb, bár a legnagyobb távlatok vannak benne, leánykori nevén nemzetiszocializmusként ismerjük). A proletár nacionalizmus a világ szakadatlan körforgásának jegyében ismét a szélbal legütősebb fegyverévé válik, nem is csodálkozik senki, akinek szeme és füle van, hogy a brit Corbyn és a skót Sturgeon emelkedik, Schulz meg padlót fogott. De hát a magyar baloldal szemetlen és fületlen.
Az „Occupy gendervécék” világa időben az 1960-as évekig, térben az Izrael-ellenes radikalizmustól Hollywoodig és a hisztérikus safe space fiatalságig nyúlik, akik és amelyek egyetértenek a piac és a liberális demokrácia visszataszító, embertelen, örökké diszkriminatív (legalábbis amíg ki nem végezzük) voltában. Az alkotmányosság és a procedúrái, hiába nyitottak mindenki előtt, elnyomók és hiteltelenek – mondják. „Több élményt! – ha szabad kérni.” Vérzik a szívünk a palesztin, a migráns és a katalóniai gyermekekért, csináljunk jó világot, amelyben boldogan élnek, amíg meg nem halnak! Miért rossz a világ? Mert kapitalizmus és liberálisok. Hogy fogjunk neki az új világnak? Pusztítsuk el a liberális demokrácia maradékát Izraelben, az EU-ban, Spanyolországban. Hódolat Katalóniának, na ja. És mi lesz utána? Azt még nem tudjuk. Majd ha odaérünk a hídhoz.
Csakhogy közben nem veszik észre, hogy a mások szemében egyre hitelesebbnek tűnő, eredetileg jobboldali etnicizmus sakktábláján a palesztinok és az Occupy már csak parasztoknak jó. A legújabb régiség (ti. a sallangmentes nácizmus, mai nevén identitarizmus) kedvvel töri össze a safe space-eket, hol Ben Shapiro konzervatív publicista, hol a Klán, hol az orosz propaganda, hol a roppant meggyőző etnicista referendumok formájában. Míg végül – nagyon úgy tűnik – a baloldal ismét azon veszi észre magát, hogy saját kalitka és saját mondandó híján hagyományosan belefolyik a Nagy Nyugati Narratívába, a liberális demokrácia elleni harcba. Amely demokráciát megvédeni egyébként egyetlen esélye lett volna a progresszió intézményesítéséhez.
A Katalóniának szóló hódolat sose szólt a liberális demokráciának. A Spanyolországnak szóló igen.
A jóléti társadalmak kora a tömegek megfékezésének és a nácizmus elkerülésének vágyából született, és ekként – a közvélekedéssel szemben – semmi köze a programadó Locke-hoz és Rawlshoz, és csak valamicske a realista Madisonhoz, Burke-höz és Tocqueville-hoz. Az az utáni kor, a jóléti társadalmak válsága azonban visszahozza a nácizmus korát. Nem okvetlenül a legfejlettebb formájában, csak úgy éppen poentírozva. A liberális demokrácia sosem volt ethosz, kimérájának megrendülésében hathatós habarcsa azonban a bal- és jobboldali ellennarratíváknak. Legalább annyira nincs, mint a Soros-terv, csak valakik valamikor papírra vetettek valamit, és abból nagyszerű ellenség lett azok szemében, akik a jólét mechanizmusait nem ismerik eléggé ahhoz, hogy átmeneti megingása ellenére is ragaszkodjanak hozzájuk. Hiszen világéletükben csak az elosztandó javakat látták maguk előtt.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.