szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A hatóságok még egy héttel a természeti katasztrófa után is túlélőket keresnek a romok alatt, az áldozatok száma már az 1600-hoz közelít.

Még mindig túlélők után kutatnak az indonéz hatóságok, miután múlt pénteken 7,5-es erősségű földrengés rázta meg Celebesz szigetét. A földmozgást szökőár követte, ami elpusztított mindent, ami az útjába került. Palu városában a legrosszabb a helyzet, itt okozta a legnagyobb károkat a földrengés. A romok sokakat maguk alá temettek, ráadásul a tengerparton épp egy zenei fesztivált tartottak, amikor a csaknem 3 méteres hullámok lecsaptak a partra.

A hatóságok már a tragédia óta kutatnak túlélők után, rengeteg ház összedőlt, a romok alatt pedig még sokan lehetnek. Az áldozatok száma már átlépte az 1500-at, és az 1600-hoz közelít, de amíg tart a kutatás, ez a szám szinte biztosan emelkedik majd.

A Reutersnek egy helyi lakos azt nyilatkozta, az ő otthona körül csak csütörtökön kezdték meg a kutatást, így már majdnem biztos benne, hogy szerettei halottak. Szerinte már sokkal hamarabb meg kellett volna kezdeni a túlélők keresését, így ugyanis szinte már esélytelen, hogy túlélőkre bukkannak. Egy másik lakó, aki a tragédia idején pont nem volt a településen, azt mondta, nővérét és annak néhány hetes kisbabáját is holtan találták a törmelék alatt. A nő magához szorította kislányát, mielőtt meghalt, így találtak rájuk.

Több ország, például Kína, Ausztrália és az Egyesült Államok felajánlotta a segítségét, miután Joko Widodo indonéz elnök engedélyezte, hogy az ázsiai ország nemzetközi támogatást fogadjon el. Az indonéziai külügyminiszter közlése szerint 18 ország ajánlotta fel segítségét, és néhánnyal sikerült is megállapodni a részletekről. Magyarország is jelezte támogatási készségét.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!