Két Amerika most egymásnak feszül és borzalmas kudarctól retteg
Részvételi rekordot ígér a mai félidős kongresszusi választás, ahol két, egymással szót érteni már képtelen Amerika áll szemben, s meg van győződve róla, hogy ha a másik nyer, az romlásba viszi az országot.
Az utolsó kijárat az autokrácia felé vezető autópályán - ezzel a drámai képpel vezette fel a kongresszusi választást a The New York Times napilap liberális publicistája, a közgazdasági Nobel-emlékdíjas Paul Krugman. Szerinte Georgiában, Kansasban és Észak-Dakotában a republikánusok mindent megtesznek azért, hogy demokrata szavazókat távol tartsanak a voksolástól, Donald Trump elnök pedig a Hondurasból északra tartó menekültkaraván démonizálásával korbácsolja fel a félelmet, abban bízva, hogy az neki kedvez. A példa – a New York Timesban az utóbbi napokban sokadszorra – Magyarország és Lengyelország, amelyek a demokrácia paravánja mögé rejtik az egypárti autokrata rendszerüket, ami az USA-ban is bekövetkezik, ha a republikánusok az ellenőrzésük alatt tudják tartani a kongresszust – állítja Krugman.
Hasonló világvége-képpel próbálják a sajátjaikat hadba hívni a republikánusok is. Kaliforniában és Nevadában is a külföldi újságírócsapatnak – amelynek a HVG tudósítója is tagja – a megkérdezett republikánusok sötét tónusokkal festették le a jövőt, ha a demokraták megszerzik a többséget a képviselőházban, és neadjisten a szenátusban is. Akkor ugyanis visszacsinálják mindazokat az intézkedéseket, amikkel – a választási ígéretét maradéktalanul betartva – Trump újra naggyá tette és teszi Amerikát. A demokraták homokot szórnak a gazdaság motorjába, ellenőrizetlenül beengedik az illegális bevándorlókat – soraikban sok gonosz emberrel –, és számukra nem Amerika lesz az első. Mi több – tudhattuk meg a dél-nevadai republikánus nők akcióbizottságának vezetőitől –, egyenesen szocializmust építenének, ami számukra nagyjából a mindenki számára ingyenes oktatással és egészségi ellátással, s az ezeket finanszírozó magas adókkal egyenlő.
Nehéz meghatározni, mikor kezdett kialakulni az a két Amerika, amely a politikában most uralkodó hangulat szerint úgy csap össze, mint két szuperhős, amely nem ismer kíméletet, s a tét a világ sorsa. Azé a világé, amelyben az egyik Amerika otthon van, a másik pedig idegennek érzi magát. A republikánus Ronald Reagan konzervatív forradalmat hozott el, de a Szovjetunió túlfegyverkezésével megnyerte a hidegháborút. A békeosztalék a demokrata Bill Clintonnak módot adott a korrekcióra, majd az 1994-es republikánus kongresszusi fordulat igazított a mérleg nyelvén, amit az állított be középre, hogy a konzervatívok népvezérei az alkotmányos vádemeléssel túllőttek a célon.
Az első nagy törést a 2000-es elnökválasztás jelentette. Sokan elkönyvelték, hogy az okos, elnökségre termett Al Gore, Clinton alelnöke könnyedén legyőzi a nem túl acélos intelligenciájúnak tartott, de komoly politikai pedigrével rendelkező republikánus George W. Busht. Különösen, hogy a kialakuló internetgazdaságra épülve az USA rég látott aranykort élt át, a nemzetközi porondon pedig Oroszország már, Kína még nem volt az ellenfele. Nem így történt. Egy elfuserált szavazólap miatt az elnökválasztás november eleji napján Floridát egyik elnökjelöltnek sem lehetett odaítélni – és az állam nélkül egyiküknek sem volt többsége az elektori kollégiumban –, azt majd a legfelső bíróság tette meg decemberben. A demokraták máig úgy élik meg, hogy a floridai szavazatok újraszámlálását leállító, 5:4 arányú döntésével a testület konzervatív többsége elvette Gore-tól az elnökséget, ráadásul a volt alelnök országos szinten több szavazatot szerzett, mint ellenfele. Ez azonban az elektori rendszer miatt – ami a lakosságuknál jóval nagyobb súlyt ad a kisebb államoknak –lényegtelen.
A New York és a Washington elleni 2001-es terrortámadás eltüntette a szembenállást, és még az iraki háború elindításában is megvolt a kétpárti összhang, noha a demokraták közül sokan később elfelejteni látszottak a szerepüket Szaddám Huszein megdöntésének támogatásában. George W. Bush nyolc éve után úgy tűnt, Barack Obama 2008-as megválasztása elhozta a faji problémákon túllépett, a nézeteltérésein felülemelkedő, konszolidált Amerika korszakát. Azt, hogy ez mennyire nem igaz, s a demokrata elnök nyolc éve alatt – az éppen 2008-ban kirobbant válság hatásainak is tulajdoníthatóan – kialakult a törésvonal, ami mostanra szakadékká szélesedett, Trump sokak számára sokként átélt megválasztása bizonyította be.
Ahogy 2000-ben, úgy 2016-ban is biztosra vették, hogy a demokrata jelölt leiskolázza az ellenfelét. Vagyis az okos és felkészült Hillary Clinton a ripacs Donald Trumpot, akinek láttán elkezdték visszasírni George W. Busht. Ám nem ez történt, Clinton – aki végig úgy viselkedett, mint akinek jár az elnökség – csak a közvélemény-kutatásokat nyerte meg, s ugyan országszerte három millióval több szavazatot szerzett, az elektori kollégiumban Trump könnyedén győzött. Nyoma sem volt a Bush–Gore szoros versenynek – noha a leadott szavazatokban megmutatkozó demokrata fölény nagyobb volt. Trump annak a csöndes többségnek a segítségével nyert, amely nem abban az Amerikában él, ahol a demokrata szavazók, s amelynek létezését a megszokott véleményszondázó eszközökkel nem sikerült felmérni.
Maga Clinton is hozzájárult, hogy a másik Amerika dühös legyen a liberális elitre, amikor Trump támogatóit szánalmasaknak (deplorables) minősítette. Ők ugyanazok, akik eleget hallották, hogy a keleti és a nyugati part nagyvárosaiban, s azok köré csoportosuló demokrata bázis számára az USA középső részén olyan vidéket képviselnek, amelyet át kell repülni (flyover country). Ez az Amerika úgy élte meg a 2008-ban kirobbant válságot, hogy miközben a washingtoni (demokrata) kormány megmentette a magukat túlspekuláló bankárokat és Wall Street-i nagykutyákat, ők elvesztették az állásukat, s ha mégsem, akkor is romlott az életszínvonaluk. Nekik távoli a Szilícium-völgy csúcstechnológiai ígérete, és közeli a bánya és az üzem bezárása, az otthonuk elbukása. Ez az Amerika úgy érezte, hogy a demokraták magára hagyták, ezért elfogadta vezérének az indulását a manhattani luxuslakásából mozgólépcsőn leereszkedve bejelentő milliárdos Trumpot. Számukra a másik Amerika sztereotípiája a lattét szürcsölő értelmiségi, aki magasztos célokat hangoztat, de közben lenézi őket, csak a saját előjogainak a megőrzésével törődik, s nem tudja elfogadni, hogy két éve nem Clinton lett az elnök.
A demokraták Amerikája szerint viszont a Trump legfőbb támogatóinak tartott kékgallérosok (munkásosztálybeliek), farmerek, s alacsonyabb képzettségű férfiak bedőltek egy politikai szemfényvesztőnek, aki, például a kereskedelmi háborúval, éppen nekik okoz kárt. Ezen Amerika szerint, ha a másik Amerikát nem állítják meg, akkor az országot visszakormányozzák az ötvenes évekbe. Amikor tiltott volt az abortusz és a melegházasság, a kisebbségek tudták, hol a helyük, a most a befolyásuk elvesztésétől félő fehér férfiak társadalmi-kulturális hegemóniáját pedig semmi nem veszélyeztette. A logika így azt diktálja, hogy Trumpot meg kell állítani, s ez a képviselőházi többség megszerzésével kezdődik. Mert a demokrácia eróziója máris elindult, a republikánusok erőből viszik át a döntéseiket, gyakran már a látszatra sem adnak, az elnök pedig a média és a bevándorlók elleni hangulatkeltéssel a félelem légkörét hozta létre.
Mindkét Amerika a saját igazságát, s az ellenfele határtalan gonoszságát látta igazolva a Brett Kavanaugh főbíró kinevezése körül kialakult szenátusi háborúban, ami igazi élethalál harccá alakította át a félidős kongresszusi választást. A demokraták Amerikája azt érzékelte, hogy a republikánusok a kultúrharc megnyerése – az alkotmánybírósági szerepet játszó legfelső bíróságban a konzervatív többség bebetonozása – érdekében egy olyan jogászt erőltetnek át a szenátuson, aki politikailag elfogult, tizenévesként pedig szexuális zaklatást követett el. A republikánusok Amerikája viszont azt látta, hogy a demokraták alaptalan vádakkal megpróbálnak tönkretenni egy tiszta embert és családját, és ebben, a metoo-mozgalmat kihasználva semmi sem drága nekik.
A két narratíva tökéletesen elhatárolhatóan jelent meg az országhoz hasonlóan kettészakadt médiában. A The Wall Street Journal, illetve a másik oldalon a The New York Times és a Washington Post véleményoldala soha nem látott távolságban van egymástól. A hírtévék között a konzervatív Fox News teljesen más történetet mond el mindenről – a Kavanaugh-ügytől az illegális bevándorlókig –, mint a liberális MSNBC, mintha nem is ugyanarról az országról tudósítanának, és a kettejük közötti présben szenved a Trump egyik kedvenc célpontjának számító CNN.
A helyzet odáig fajult, hogy az egyik Amerika még azt sem hajlandó elismerni, ha Trumpnak vagy a republikánusoknak igaza van, a másik Amerika pedig mindent megbocsát és mindent elhisz az elnöknek. Mint Gary Martin, a Las Vegas Review-Journal washingtoni törvényhozási tudósítója a saját tapasztalatából megemlítette, a pittsburgh-i zsinagógában elkövetett mészárlás után két spontán demonstráció is szerveződött – amiken ott volt –, a Trump-hívek mégis inkább az megemlékezés megtörténtét eltagadó elnöknek hittek, mint az arról beszámoló tudósításoknak.
A félidős választás felértékelődése rekord részvételi aránnyal kecsegtet. Soha nem adták le ennyien a szavazatukat az előtt, hogy a választás hivatalos napján elsőként, Vermont államban, helyi idő szerint hajnali ötkor megnyíltak volna a választóhelyiségek. Míg 2014-ben 27 millióan, addig most 36 millióan éltek azzal a lehetőséggel, hogy levélben vagy személyesen korábban is voksolhatnak. Texasban, Nevadában és Arizonában többen szavaztak ily módon, mint négy éve összesen, és mindenki kígyózó sorokra számít ma is Amerika-szerte.
A politikai háború logikája szerint mindkét párt egyszerre készül fényes diadalra, és retteg a borzalmas kudarctól. Az előbbi a másik Amerika legyőzését, az utóbbi az attól elszenvedett korszakos vereséget jelenti. A demokraták ugyanattól rettegnek, amiben a republikánusok bíznak: hogy láttak már két éve egy minden előrejelzésre rácáfoló választási eredményt. Ha viszont mégis szoros lesz a verseny, akkor hosszú este elé néz mind a két Amerika.
Nagy Gábor / Las Vegas
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
Egy republikánus, aki szerint Schwarzenegger elárulta a pártját
A demokratákat idiótáknak, a csúcstechnológia liberális milliárdosait pedig egy új feudalizmus építőinek tartja, s mindezt szórakoztató előadás keretében tudja tálalni Shawn Steel kaliforniai republikánus aktivista, aki másfél évtizede megnyitotta a kormányzóságig vezető utat Arnold Schwarzenegger előtt.
Kalifornia az elektronikus voksolásra szavazna, de az orosz hackerek ebbe is beleszóltak
Évtizedes lemaradást behozva a XXI. századba emelné a választások lebonyolítását Kalifornia magyarországnyi méretű megyéje.
