"Erre a világháború vége óta nem volt példa" – egyre feszültebb a francia–olasz viszony

A francia nagykövetet hazahívták egyeztetésre, miután Salvini miniszterelnök-helyettes fogadta a francia sárgamellényes tüntetőket.

  • MTI / hvg.hu MTI / hvg.hu

Franciaország egyeztetésre hazahívja római nagykövetét az olasz vezetők sorozatos "rágalmazó kijelentései", "megalapozatlan és példátlan támadásai" után – jelentette be csütörtökön a francia külügyminisztérium.

Párizs és Róma között nagyon feszült a diplomáciai viszony azóta, hogy Olaszországban 2018 júniusában kormánykoalícióra lépett a Matteo Salvini vezette bevándorlásellenes Liga és az elitellenes Öt Csillag Mozgalom.

A két olasz kormánypárt párt vezetője a közelmúltban ráadásul látványosan támogatásáról biztosította a francia kormány adó- és gazdaságpolitikája ellen fellépő sárgamellényes mozgalmat, Salvini pedig egyenesen azzal vádolta meg Emmanuel Macron államfőt, hogy a népével szemben kormányozza a hazáját, és azt mondta: reméli, hogy a francia nép hamarosan felszabadul "egy nagyon rossz elnök" vezetése alól. Salvini nyíltan próbál egy európai szövetséget létrehozni az Emmanuel Macron francia elnök által javasolt uniós reformokat támogató erőkkel szemben a májusi európai parlamenti választások előtt.

Az utolsó cseppet a pohárban azt jelentette, hogy Luigi Di Maio olasz miniszterelnök-helyettes, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) vezetője kedden bejelentette, hogy Franciaországban találkozott a kormány adó- és gazdaságpolitikája ellen több mint két hónapja tüntető, úgynevezett sárgamellényes mozgalom vezetőivel.

Az olasz miniszterelnök-helyettes – aki már január elején támogatásáról biztosította a francia sárgamellényeseket – "szép találkozásról" írt, "az elsőről a számos további előtt, amelyen országainkról, a szociális jogokról és a közvetlen demokráciáról beszéltünk". "A változás szele átszelte az Alpokat. Ismétlem: a változás szele átszelte az Alpokat" – fogalmazott az olasz politikus.

A francia külügy közleményében azt írta: "a legutóbbi beavatkozások újabb és elfogadhatatlan provokációt jelentenek". "Franciaország hónapok óta ismételt vádaskodások, megalapozatlan támadások, rágalmazó kijelentések tárgya, amelyeket mindenki ismer és fel tud idézni" – írta Agnes von der Mühll külügyi szóvivő.

Erre a (második) világháború vége óta nem volt példa

– tette hozzá. "Hogy vannak nézeteltérések, az egy dolog. De a (diplomáciai) kapcsolatokat felhasználni választási célokra, az egy másik" – fogalmazott a francia külügyminisztérium.

"Az európai választási kampány nem igazolhatja a szomszédos népekkel és a demokráciáikkal szembeni tisztelet hiányát" – szögezte le a francia szóvivő, hozzátéve, hogy "ezek a fellépések olyan súlyos helyzetet teremtenek, hogy felmerül a kérdés: mik az olasz kormány szándékai a franciaországi kapcsolataival".