Aggasztó, hogy a támogatott lakáshitel most bedobott konstrukciója már kétszer döntötte romba családok ezreit

Sokan örülnek, hogy végre nem csak a gyermekesek jutnak támogatáshoz, és a pénzügyi feltételek alapján valóban a fiatalabbaknak is lehet esélyük a támogatott hitel igénybevételére. Ön is így látja?

Azt szerintem jól azonosította be a kormány, hogy az első lakáshoz jutás nehéz, és azok a fiatalok, akik elkezdik az önálló életüket, fontos célcsoportját adják a lakáspolitikának. A fiatalokon kívül azonban több olyan társadalmi csoport is van, amelynek szintén szüksége lenne segítségre a lakhatáshoz, számukra azonban nincsenek eszközei a kormánynak. Lényegében nincs egy olyan lakáspolitikai eszközrendszer, amibe ez egy elemként a sok közül beágyazódna. Ahhoz, hogy a mostani lakhatási válságot komplexen meg lehessen oldani, ilyen eszközökből kellene sok, és azokat végiggondolt és kiszámítható rendszerben kellene üzemeltetni. A kormánynak azonban nincs lakáspolitikai stratégiája, amely kitűzné a célokat, hogy mit szeretnénk a lakásrendszerrel hosszú távon, milyen eszközeink vannak ehhez, és arra is szükség lenne, hogy mérjük ezeknek az eszközöknek a hatékonyságát.

Mik a korábbi tapasztalatok a támogatott lakáshitelekkel?

Ez valójában nem új, hiszen 50 éve velünk élő eszköze a lakáspolitikának. Az újbóli alkalmazása azért szomorú, mert a kamattámogatott lakáshitelek az elmúlt 35 évben kétszer okoztak nagyon nagy válságot a költségvetésnek és azoknak az embereknek, akik a kamattámogatott lakáshitelt felvették. Az egyik közvetlenül a rendszerváltás után volt, amikor az OTP-hitelekkel voltak ilyen problémák, miután a költségvetés nem tudta már állni az alacsonyan tartott, fix kamatú, illetve a piaci hitelek közötti különbséget. Akik a megemelt kamatokkal már nem tudták visszafizetni a hitelt, azok jellemzően a szegényebb családok voltak, és ők súlyos egyéni élethelyzetbe kerültek. A másik eset 2008 után volt, amikor még az első Orbán-kormány által bevezetett, hasonlóan támogatott lakáshitelek költségvetési terheit nem bírta a költségvetés, a pótlásukra beindított devizahitelek törlesztőrészletei pedig elszálltak.

Az az aggasztó, hogy történetileg tudjuk, hogy ez az eszköz a költségvetésnek és a családoknak is nehézségeket okozhat.

Az eddig nyilvánosságra hozott feltételek alapján úgy tűnik, hogy elég széles lesz azoknak a köre, akik hozzáférnek majd a támogatott lakáshitelhez.

Majd meglátjuk a részletszabályokat, de ami első rálátásra hiányzik a konstrukcióból, az az, hogy szociális szempontból nem célzott a támogatás, nem zárja ki a magasabb jövedelműeket, akiknek egyébként nincs szükségük kamattámogatott hitelre ahhoz, hogy lakáshoz jussanak. A közpénzeket azok felé kellene csatornázni, akik rászorulók. És ami a bejelentés alapján még nagyon hiányzik, hogy kizárják azokat, akik befektetési céllal akarnak vásárolni, mert arra biztosan nincs szükség, hogy az állam még őket is támogassa.

Azzal, hogy 50 százalékos ingatlantulajdon is lehet a hiteligénylő birtokában, akár egy házaspár mindkét tagja is támogatást kaphat, nem?

Igen, előfordulhat, hogy egy házaspár, akinek van lakástulajdona, vesz még egyet ezzel a lakáshitellel, holott nem is akarnak abban lakni, csak befektetésként veszik meg. Ezt viszont ki kellene zárni, mert ez biztosan nem az első lakáshoz jutást segíti, és nem a fiataloknak nyújt életkezdési eszközt.

Nem lett volna hasznosabb a társadalmi mobilitást jobban elősegítő bérlakásszektor támogatása?

A lakásvásárlás a fiatalok számára most nehezebb, mint 10-20-30 évvel ezelőtt volt. Aki nem jut lakástulajdonhoz fiatalként, az beragad a bérleti szektorba, annak minden problémájával, amivel a kormány eddig szintén nem foglalkozott.

Úgy lehetne áthidalni ezt a problémát, hogy ha a kamattámogatást nonprofit alapú bérlakásfejlesztőknek, vagy akár önkormányzatoknak adnák, hogy a bérlakásállományukat bővítsék. Ez a költségvetésnek ugyanannyiba kerülne, viszont hatékonyabban oldaná meg a rászoruló fiatalok lakhatását.

Hiányoznak a magyarországi lakásrendszerből a nonprofit bérlakás-üzemeltető lakástársaságok, lakásszövetkezetek. Kutatóközpontunk a bérlői lakásszövetkezetekkel foglalkozik, és ebben a modellben a szövetkezet felépít vagy vásárol egy ingatlant, amelyben a szövetkezeti tagok bérlőként laknak, a lakást nem adhatják-vehetik szabadon. A nonprofit bérlakásfejlesztők azért fontosak, mert az általuk fejlesztett lakások gyakorlatilag kikerülnek az ingatlanpiacról. Azzal lehet megfizethetővé tenni ezeket a lakásokat, hogy nem az ingatlanpiaci hullámok dobálják az árukat, zömmel felfelé. Fontos lenne, hogy ezeknek a bérlakásfejlesztőknek alakítsák ki a jogszabályi környezetét, és legyen számukra államilag támogatott, hosszú futamidejű, alacsony kamatozású hitel.

A nonprofit bérlakásszektorról már régóta lehet hallani, de valósult már meg ebből bármi?

A főváros most próbál előkészíteni egy ilyen konstrukciót a Rákosrendező területén, amelyet megvásárolt az államtól. A terv az, hogy egyes telkeket odaadnának egy gazdasági társaságnak, hogy ott fejlesszen bérlakásokat, és utána üzemeltesse is azokat. Azt kellene garantálni, hogy azok a lakások megfizethetők maradjanak. A megfizethetőség egyik garanciája pedig az, hogy a bekerülési ár alacsony legyen a fejlesztőknek, és ehhez pont egy olyan alacsony kamatozású hitelre lenne szükség, mint ez a támogatott lakáshitel. A lakástulajdont erősítő kamattámogatott lakáshitelekkel kapcsolatban azt is látjuk, hogy nem fogják csökkenteni az ingatlanárakat, azok beépülnek az árakba. Úgyhogy nem is biztos, hogy azok, akik majd ezt igényelni fogják, meg tudnak vásárolni egy olyan lakást, amelyet eddig nem tudtak volna.

Van olyan egyértelműen hiányzó lakáspolitikai eszköz, amelyet be kellene vetni most, vagy ez nem ilyen egyszerű?

Mindenképpen kellene egy átgondolt, hosszú távú lakásstratégia, amelyben a kormány kitalálná, hogy mit akar a lakásrendszerrel. Nem tesz jót semmilyen háztartásnak az, ha az eszközrendszereket egy-két évente átalakítják. A lakás akkora vagyontárgy, amelynél fontos, hogy hosszú távon kiszámítható eszközrendszer álljon rendelkezésre, mert akkor tudnak felelősen dönteni az állampolgárok.

Jól érzékelem, hogy a kormány az elmúlt 15 évben csak demográfiai szempontú döntéseket hozott a lakhatással kapcsolatos intézkedéseivel?

Körülbelül 2015-től igen, akkor volt egy olyan nagyobb retorikai fordulat, amikor Novák Katalint bízták meg ezzel a területtel, és akkor lett a kommunikációban is hangsúlyosabb, hogy a lakáspolitika egy családpolitikai és demográfiai eszköz.

Azt viszont jónak gondolom, hogy ezt a két területet most szétválasztotta a kormány, látva ennek a kifulladását, így most azok is lehetőségekhez jutnak, akik nem gyerekes családok, viszont ugyanúgy vannak lakhatási problémáik.

Szociális szempontú lakástámogatás létezett egyáltalán az elmúlt 15 évben?

A Habitat for Humanity Magyarországnak van egy éves jelentése, abban szokták összesíteni a lakáspolitikai kiadásokat. Abból az látszik, hogy az elmúlt 10-15 évben a kifejezetten szociálisan célzott állami lakáspolitikai kiadások aránya soha nem volt nagyobb, mint 10 százalék, a maradék 90 százalék pedig a felső középosztályt és az annál is magasabb jövedelműeket érte el. Kérdés, hogy egy átlagos jövedelmű család mennyire fért hozzá ezekhez az eszközökhöz. Sokan a kamattámogatott lakáshitelekből is kiesnek az alacsonyabb jövedelműek közül, jóllehet nem hajléktalanok, és nem a társadalom perifériáján vannak, hanem egyszerűen csak alacsony jövedelműek.

A közszféra dolgozói például simán kieshetnek ebből a támogatásból, mert nincs akkora jövedelmük, hogy akár egy kamattámogatott lakáshitelt fizetni tudjanak, mert a törlesztőrészlet magasabb, mint amit a fizetésük megenged, tehát nem hitelképesek.

A munkaerőpiacon is nagyon sokan vannak, akiknek nincsen rendszeres és folyamatos jövedelmük, a kétéves folyamatos tb-jogviszony kritériumának ők sem tudnak megfelelni.

Nyitóképünkünk Czirfusz Márton, Periféria Közpolitikai és Kutatóközpont társalapítója. Fotó: Fazekas István