Ha gyorsan osztogatni kezdene a kormány, elfelejtenék a választók az elmúlt három évet?
Közeledik a választás, itt az idő, hogy a kormány valahogy jónak mutassa a gazdaság helyzetét. De van ennek bármi értelme?
Jair Bolsonaro brazil elnök mindezt úgy kommentálta: "előfordulnak ilyen problémák".
Megfojtottak szerdán négy rabot a társaik, miközben átszállították őket abból a börtönből, amelyben a héten 58 ember halt meg egy lázadásban.
Jair Bolsonaro brazil elnök mindezt úgy kommentálta: "előfordulnak ilyen problémák".
A négy rabot, akik feltehetően annak a bűnbandának voltak a tagjai, amely a börtönmészárlást levezényelte, megfojtották – közölte az észak-brazíliai Pará állam közbiztonsági illetékese. A hatóságok csak Marabá városába megérkezve vették észre az említett bűncselekményeket.
A brazil államfő a mentőautóban bekövetkezett halálesetekhez hasonlította a négy rab megfojtását. "Bizonyára sebesültek lehettek, nem? Ez olyan, mint amikor egy mentőautó felvesz egy beteget, aki a szállítás közben meghal" – jelentette ki Bolsonaro újságíróknak nyilatkozva azt követően, hogy részt vett egy ünnepségen Goiás helységben. "Előfordulnak ilyen problémák, nemde?" – tette hozzá.
A Pará állam egyik börtönében hétfőn kitört lázadásban 58 rab vesztette életét. A korábbi beszámolók legalább 52 fogoly haláláról szóltak. Az EFE spanyol hírügynökségnek ezt akkor megerősítő helyi büntetés-végrehajtás szerint több rabot lefejeztek társaik.
Brazíliában májusban volt a legutóbb börtönmészárlás, amely során 55 ember halt meg egy büntetés-végrehajtási intézetben Amazonas államban.
A dél-amerikai ország börtöneiben körülbelül 708 ezer fogoly raboskodik, közel 300 ezerrel többen, mint ahány rab számára jut férőhely hivatalosan.
Közeledik a választás, itt az idő, hogy a kormány valahogy jónak mutassa a gazdaság helyzetét. De van ennek bármi értelme?
A filozófus nem hiszi, hogy Magyar Péter a liberális demokrácia helyreállításának bajnoka lesz.
Május vége óta többször is el kellett halasztani a misszió indítását.
Sőt, ennél is nagyobbak lehettek az elbocsátások.
Szívbillentyű-megnagyobbodása volt a politikusnak.
Az egykori teniszező abban sem biztos, hogy egyáltalán beengednék az országba.
A főpolgármester szerint nagyon hiányzott a fővárosnak az a 10 milliárd, amit most visszakapnak.
Nagyot nőtt a civil áldozatok száma.
Felszólította Tel-Aviv és Haifa lakóit, hogy hagyják el a térséget.