Macron őrültségnek nevezte a szíriai török hadműveleteket

A francia elnök azt is bejelentette, Erdogan elnökkel és a német és brit vezetőkkel négyoldalú tárgyalásokat fognak folytatni.

  • MTI MTI
Macron őrültségnek nevezte a szíriai török hadműveleteket

Őrültségnek nevezte Törökország északkelet-szíriai katonai offenzíváját Emmanuel Macron francia államfő pénteken az európai uniós tagállamok brüsszeli csúcsértekezletét követően.

Sajtótájékoztatóján Macron arról számolt be, hogy a következő hetekben négyoldalú találkozót tartanak Angela Merkel német kancellár, Boris Johnson brit kormányfő és Recep Tayyip Erdogan török elnök részvételével, s addig is szoros kapcsolatban lesznek a felek egymással és Donald Trump amerikai és Vlagyimir Putyin orosz elnökkel is.

Kijelentette, hogy a Közel-Kelet stratégiai fontossággal bír Európa számára, önálló katonai képességeket kellene kiépíteni a térségben.

Törökország saját állítása szerint terrorellenes hadműveleteket hajt végre egy hete Északkelet-Szíriában. Több száz halálos áldozatról tudni. Egy napja tűzszünetet jelentett be Mike Pence amerikai alelnök, de 13 órára rá már arról számoltak be kurd források, hogy a török hadsereg megszegte azt.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.