szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az Index szerint az amerikai hatóságok egy dél-koreai pedofil oldal felhasználóinak lenyomozása során juthattak el Kaleta Gábor akkori perui nagykövethez, aki ellen pedofil tartalmak birtoklása miatt már 2019 november végén vádat emelt a Fővárosi Főügyészség.

A perui külügyminisztérium mellett a perui rendőrség kiberbűnözésre szakosodott részlege sem tudott Kaleta Gábor gyermekpornográf ügyéről, és arról sem, hogy eljárás indult a volt magyar nagykövet ellen – értesült perui rendőrségi forrásból az Index.

A perui hatóságoknak egy bizonyos ügyről volt információjuk, ez volt a spanyol rendőrség által irányított Chemosh nevű akció, amelyet az Europol koordinált, és több országot, köztük Perut is érintette. Olyanok ellen nyomoztak, akik a WhatsAppon keresztül cseréltek gyermekpornográf tartalmakat, de az Index információi szerint ebben a nyomozásban nem merült fel Kaleta neve.

Sokkal valószínűbb az Index szerint, hogy Kaleta egy olyan, amerikaiak vezette nyomozás során került a hatóságok látókörébe, amelyben egy dél-koreai pedofil oldal felhasználóit nyomozták le, miután 2018 márciusában „lekapcsolták” azt, és elfogták annak 23 éves dél-koreai operátorát. Azt írják, hogy a dél-koreai oldal lekapcsolása egy évvel Kaleta lebukása előtt volt, és a lap információi szerint a magyar nagykövet ellen hosszú hónapokig folyt a felderítés.

Kaleta Gábor volt perui nagykövetet 2019 tavaszán gyanúsították meg gyermekpornográfia miatt, Magyarországon azonban egészen február 9-ig nem került nyilvánosságra az ügy. A Külgazdasági és Külügyminisztérium még tavaly tavasszal hazarendelte a diplomatát, de az ügyéről annak ellenére sem számoltak be, hogy az Index információi szerint Kaleta hazahozatala után előzetes letartóztatásban is ült a Gyorskocsi utcában.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Fellebbezett a Manchester City a BL-kizárása ellen

Fellebbezett a Manchester City a BL-kizárása ellen

Lehallgatásra alkalmas rést találtak wifi chipekben, egymilliárdnál is több telefon, gép, router érintett

Lehallgatásra alkalmas rést találtak wifi chipekben, egymilliárdnál is több telefon, gép, router érintett

Százharminc vendég távozhat a tenerifei szállodából, ahol magyarok is vannak

Százharminc vendég távozhat a tenerifei szállodából, ahol magyarok is vannak