„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A lengyel kormány fontolóra veszi az oktatás felfüggesztését is, az egyetemeknek azt javasolják, hogy függesszék fel a nemzetközi konferenciákat, a diákcserét.
Lengyelországban a koronavírus terjedését megelőző intézkedésként elrendelik a tömeges rendezvények törlését – közölte Mateusz Morawiecki kormányfő a járványhelyzet kezelésére létrehozott válságstáb keddi tanácskozása után.
Morawiecki radikális megelőző intézkedések szükségességéről beszélt, utalva az Olaszországban és a nyugat-európai országokban terjedő kórokozóra. Elmondta: a kormány további lépéseket fontolgat, amelyekről a következő napokban tájékoztatnak.
A kormányfő szerint az epidemiológiai elemzések azt mutatják, hogy a fertőzés az offenzív fázisában van, Lengyelországban a megbetegedések száma várhatóan növekedni fog.
Lukasz Szumowski egészségügyi miniszter arról tájékoztatott, hogy
kedd reggelre eggyel, 18-ra nőtt a lengyelországi fertőzöttek száma, két idősebb beteg állapota súlyos.
Jaroslaw Gowin kormányfőhelyettes, felsőoktatási miniszter közölte: az egyetemeknek javasolta, hogy függesszék fel a nemzetközi konferenciákat, a diákcserét. Fontolóra veszik az oktatás felfüggesztését is, az oktatási intézmények vezetőit arra kötelezik, hogy elemezzék az e-learning alkalmazásának lehetőségeit.
Dariusz Piontkowski oktatásügyi miniszter szerint az általános és a középiskolák igazgatói konkrét körülményektől függően dönthetnek az oktatás felfüggesztéséről, az ilyen esetek már előfordultak a helyi fertőzésgyanús esetek kapcsán.
Mariusz Kaminski belügyminiszter beszámolt arról, hogy keddtől Lengyelország egész keleti határára terjesztik ki az egészségügyi ellenőrzést. Az intézkedést már hétfőn bevezették a lengyel-német és a lengyel-cseh határon, és napokon belül Lengyelország összes közúti, vasúti határátkelőhelyén, valamint a balti-tengeri kikötőkben is alkalmazzák.
A koronavírus kapcsán kedden összeült az Andrzej Duda elnök által összehívott nemzetbiztonsági tanács is.
A májusban esedékes lengyel elnökválasztás kapcsán a hét elején már több jelölt, köztük Andrzej Duda bejelentette, hogy felfüggesztik a zárt helyiségekben zajló kampánygyűlések szervezését.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.