szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Péntek 18 óra óta 2677 új megbetegedést jelentettek.

Koronavírus – a második év
Több mint egy év telt el azóta, hogy a kínai hatóságok egy új, sebesen terjedő vírus felbukkanását jelentették a WHO-nak. Aligha akad azóta olyan ember a világon, aki ne hallotta volna a Covid–19 kifejezést, és mind többen gyászolnak rokont vagy barátot, akivel az új betegség végzett, miközben egzisztenciák dőltek romba hetek alatt, és a teljes életünket átírta a járvány. Mostanra elkészültek az oltások is, ami viszont nemcsak reményt, de ismét rengeteg kérdést is felvet, miközben a vírust nem hogy megállítani nem sikerült, de újabb mutációja is fenyeget. E harc a részleteit találja meg cikksorozatunkban.
Friss cikkek a témában

Legalább 5402 halottja volt szombat reggel 10 órakor az új koronavírusnak az AFP francia hírügynökség által hivatalos közlések alapján összeállított mérleg szerint.

A járvány kezdete óta több mint 143 400 fertőzést tartanak nyilván 135 országban és területen. A diagnosztizált esetek száma azonban nem tükrözi pontosan a valóságot, az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott az elvégzendő tesztek száma, illetve a számontartás kritériumai is különböznek egymástól.

Az előző napi 18 órás adatokhoz képest 55 új halálesetet és 2677 új megbetegedést jeleztek világszerte.

Kínában (Hongkong és Makaó területek nélkül), ahol a járvány december végén elkezdődött, összesen 80 824 esetet tartottak nyilván, ebből 3189-en haltak meg és 65 541-en gyógyultak meg. Péntek és szombat között tizenegy új megbetegedést és 13 halálesetet jelentettek.

Máshol a világban szombat reggel 10 órakor 2213 halálesetet (42 újat) és 62 583 fertőzést (2665 újat) tartottak nyilván.

Kína után a legjobban érintett országok Olaszország 1266 halottal és 17 660 megbetegedéssel, Irán 514 halottal (11 364 eset), Spanyolország 121 halottal (4231 eset) és Franciaország 79 halottal (3661 eset).

Péntek 18 óra óta Ecuador bejelentette az első halálesetet, Koszovó, Mauritánia, Uruguay, Suriname, Guatemala, Antigua-és-Barbuda, Namíbia, Szváziföld, Porto Rico és Guinea pedig az első megbetegedést.

Ázsiában szombaton 10 órakor összesen 91 346 megbetegedést tartottak nyilván (3299 haláleset), Európában 36 399 esetet (1514 halálozás), a Közel-Keleten 12 475 esetet (257 halálozás), az Egyesült Államokban és Kanadában 2350 esetet (48 halálozás), Latin-Amerikában és a Karib-tengeri térségben 388 esetet (5 halálozás), Óceániában 244 esetet (3 halálozás). Afrikában pedig 205 esetet (6 halálozás).

Az AFP a fenti mérleget a tudósítói irodái által az illetékes nemzeti hatóságoknál összegyűjtött adatok és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) információi alapján állította össze.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Horn Andrea Sport

Földbe döngölte a sportot a koronavírus, és még nem látszik a vége

Telibe trafálta a legeseménydúsabb időszakot a koronavírus-járvány a sportban, a fertőzés terjedése miatt sorra mondják le a különféle tornákat. Az egyik legfontosabb idei esemény, az olimpia szervezői még fogadkoznak, az UEFA azonban már látja, hogy a foci-Eb megrendezése veszélybe került. Az F1-es idénynyitó az első hivatalos edzés előtt ugrott, és senki sem tudja, mi jöhet még.

Kigyógyult a koronavírus-fertőzésből a 105 éves Magdus néni

Kigyógyult a koronavírus-fertőzésből a 105 éves Magdus néni

Erőszakkal akartak gyereket etetni az óvónők, 120 óra közmunkát kaptak

Erőszakkal akartak gyereket etetni az óvónők, 120 óra közmunkát kaptak

A BKK szerint a kormány feltételei miatt nem tudják újratervezni a Blaha Lujza teret

A BKK szerint a kormány feltételei miatt nem tudják újratervezni a Blaha Lujza teret