Donald Trump: Lebombázott az USA három iráni atomlétesítményt
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
A kiutasított diplomaták "a diplomáciai kapcsolatokról szóló egyezményben foglaltakkal össze nem egyeztethető tevékenységet folytattak".
Kiutasított három orosz diplomatát Szlovákia – jelentette a szlovák közszolgálati hírügynökség a pozsonyi külügyminisztérium megerősítésére hivatkozva hétfőn.
A TASR közölte: a diplomatáknak a hét végéig kell elhagyniuk az országot. Az esetről elsőként a Markíza szlovák kereskedelmi csatorna számolt be.
A három orosz diplomata kiutasításáról még a múlt héten született döntés – közölte a szlovák hírügynökséggel a külügyi tárca sajtóosztályának vezetője, aki az érintettek nevét és a kiutasítás okát nem pontosította. Utóbbi kapcsán azonban annyit azonban elmondott, hogy a szlovák hírszerzés információi szerint az érintettek "a diplomáciai kapcsolatokról szóló egyezményben foglaltakkal
össze nem egyeztethető tevékenységet folytattak".
A szlovák külügyi tárca az eset kapcsán hangsúlyozta: érdekelt a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésében Oroszországgal, de a diplomaták tevékenységének összhangban kell lennie a bécsi egyezménnyel és a "szokványos elvekkel."
Az amerikai elnök békekötésre szólította fel a teheráni vezetést, ellenkező esetben sokkal nagyobb támadást helyezett kilátásba.
Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.
A Tisza Párt elnöke legújabb bejegyzésében kifejezetten a fideszeseket szólította meg.