Lemondott a Facebook egy indiai vezetője, aki elnézte a kormánypártnak a gyűlöletbeszédet

A távozó Ankhi Das korábban azzal érvelt az elfogultság mellett, hogy ártana a cég érdekeinek kormánypártiakat kritizálni.

  • hvg.hu hvg.hu
Lemondott a Facebook egy indiai vezetője, aki elnézte a kormánypártnak a gyűlöletbeszédet

Botrányos körülmények között kényszerült távozni a Facebooktól az irányelvek betartásáért felelős vezető Indiában – derül ki a BBC cikkéből. Ankhi Das két hónappal azután mondott le, hogy a közösségi oldalt azzal vádolták meg, hogy a kormányzó hindu nacionalista BJP politikusainak elnézi a gyűlöletbeszédet.

Az üggyel a Wall Street Journal kezdett foglalkozni. Több példáját is feltárták a részrehajlásnak, olyan is volt, hogy kormánypárti politikusok egy-egy gyűlöletbeszédnek minősülő posztját csak azután törölte a közösségi oldal, hogy arra a lap hívta fel a figyelmet. 

Das a lap szerint beosztottjainak úgy érvelt a részrehajlás mellett: ártana a Facebook gazdasági kilátásainak, ha számonkérnék Narendra Modi elnök pártjának politikusait.

A közösségi oldalnak 300 milliónál több felhasználója van Indiában. Az ugyanehhez a céghez tartozó WhatsAppot 400 millióan használják az országban.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.