szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A korábbinál tervezettnél két héttel később kezdődik meg a távozó elnök elleni, a Capitolium megtámadása miatt indított eljárás. A demokraták egész életére szólóan el akarják tiltani Trumpot mindenféle tisztségtől.

A Donald Trump leköszönt amerikai elnök elleni alkotmányos felelősségre vonási eljárás (impeachment) a február 8-i héten kezdődik - jelentette be pénteken Chuck Schumer, a washingtoni szenátus demokrata párti többségének vezetője, miután a demokraták megállapodtak a republikánus pártiakkal erről.

Így két héttel később kezdődik az eljárás, mint ahogy eddig a demokraták szerették volna. A republikánusok eredetileg legalább február közepéig eltolták volna a kezdést. Mitch McConnell, a szenátus republikánus párti kisebbségének vezetője pénteken napközben még azt mondta: a pártoknak és Trumpnak védőivel együtt elegendő időt kell adni a felkészülésre.

A szintén demokrata többségű képviselőház már január 25-én, hétfőn továbbítja Trump ügyét a felsőháznak, kedden elkezdődik az eljárás előkészítése, de az első meghallgatások csak a február 8-i héten kezdődnek el. Így a szenátusnak közben lesz ideje arra, hogy jóváhagyja a Joe Biden elnök kormányzatába szánt tagok jelölését, az egyéb fontos kinevezéseket, és megtárgyalja a koronavírus-járvány miatti újabb segély- és gazdasági ösztönzőcsomagot, amelyre vonatkozóan Biden bejelentette szándékát. Ha elsősorban az impeachmenttel foglalkozna szenátus, az lassítaná a kormány munkába állását és programjának megindítását.

A demokraták egész életére szólóan el akarják tiltani Trumpot mindenféle tisztség viselésétől. Őt tartják ugyanis felelősnek azért, hogy sok erőszakos híve január 6-án megostromolta a törvényhozás épületét, a Capitoliumot. Az ostrom során öt ember, köztük egy rendőr vesztette életét.

Donald Trump ellen tavaly egyszer már megindították a felelősségre vonási eljárást, azonban akkor felmentették a republikánus többségű szenátusban. Eddig nem volt példa arra, hogy egy amerikai elnök ellen kétszer is impeachmentet indítsanak.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Megerősítette az operatív törzs, hogy aki jogosult és odamegy, azt beoltják

Megerősítette az operatív törzs, hogy aki jogosult és odamegy, azt beoltják

Léleknyomorító, hogy a nagyszülők és unokák nem találkozhatnak a járvány miatt

Léleknyomorító, hogy a nagyszülők és unokák nem találkozhatnak a járvány miatt

Kiirtottuk a nagyobb állatokat – így fejlődhetett ki az emberi agy

Kiirtottuk a nagyobb állatokat – így fejlődhetett ki az emberi agy