Harmincezer fős migránstábort építtet Trump Guantánamón

Az elnök szerint a legveszélyesebb illegális bevándorlókat tartanák ott fogva.

  • hvg.hu hvg.hu
Harmincezer fős migránstábort építtet Trump Guantánamón

Egy 30 ezer ember befogadására alkalmas migránstábor építését rendelte el Donald Trump amerikai elnök a Guantánamói-öbölben – írja a BBC.

Trump azt mondta, az amerikai haditengerészet kubai bázisán felépítendő létesítményben „az amerikai népet fenyegető legveszélyesebb illegális idegeneket” helyezik majd el.

A bejelentést azután tette meg az elnök, hogy törvénybe iktatta az úgynevezett Laken Riley rendeletet, amely előírja, hogy az illegális migránsokat, akiket lopás vagy erőszakos bűncselekmények miatt vesznek őrizetbe, a tárgyalásukig tartsanak fogva.

Tom Homan, az elnök határvédelemért felelős megbízottja (az amerikai politikai szlengben határcárnak nevezik) arról beszélt, hogy a bevándorlók közvetlenül azután kerülnének erre a telepre, hogy az amerikai parti őrség elfogta őket a tengeren.

Az egyelőre nem világos, hogy mekkora költségvetéssel építenék meg a létesítményt, és hogy mikorra készülhet el.

A kubai kormány a bejelentés után sietett elítélni a tervet, és „elfoglalt területen” végrehajtott kínzással, illegális fogva tartással vádolta meg az Egyesült Államokat.