Kevés fontosabb híre volt a szerdai napnak, mint az orosz zászló alatt hajozó Marinera tanker amerikai elfoglalása. Mint időközben kiderült, az amerikaiak által vezetett művelet brit támogatással zajlott le és utoljára ehhez fogható direkt konfrontáció amerikai és orosz hajók között 1988-ban történt.
Akkor a Fekete-tengeren a USS Yorktown cirkáló a „békés áthaladás” jogát gyakorolva hajózott a USS Caron cirkáló társaságában, ám a szovjet Fekete-tengeri Flotta két hadihajója, a Burevesztnyik-osztályú Bezzavetnij és a Mirka-osztályú SZKR-6 fregattok az útjukat állták. Amikor az amerikai hajók megpróbáltak belépni a szovjet felségvizekre, a fregattok támadásba lendültek és megkísérelték felöklelni a két cirkálót.
Az ütközésekben a USS Caron nem sérült meg, csupán a festék pattogzott le az oldaláról, míg a USS Yorktown kisebb sérüléseket szenvedett, de a találkozót az amerikai cirkálónál lényegesen kisebb Bezzavetnij komolyabban megsínylette.
Az ügyből diplomáciai botrány lett, az amerikaiak arra hivatkoztak, hogy az ENSZ Tengerjogi Egyezményének 19. cikkének értelmében a „békés áthaladás” jogával éltek a hajóik, míg az oroszok szerint a cikk értelmében ezt csak egy előre kijelölt tengerszakaszon tehették volna meg.
Végül kiderült, hogy ez az előre kijelölt szakaszról szóló passzus az egyezménynek csak az orosz nyelvű verziójában szerepelt, míg máshol nem, tehát az oroszok fogták magukat és simán beleírták, anélkül, hogy arról másokkal egyeztettek volna. A vitát végül azzal sikerült megoldani, hogy az oroszok kivették az önkényes betoldásukat.
Az 1988-asnál látványosabb, de sérüléssel nem járó incidens játszódott le szintén a Fekete-tengeren, 2021 júniusának végén, amikor egy brit rombolót, az HMS Defendert tartóztatták fel az oroszok, amint az megpróbált az ukrajnai Odesszából eljutni a grúziai Batumi kikötőjébe. Az orosz parti őrség járőrhajói figyelmeztető lövéseket adtak le az irányában, majd egy Szu-24-es bombázó is megszórta bombáival a Defender útvonalát. Mindkét esetben ügyeltek arra, hogy a Defendert ne érje direkt találat, a brit hajó pedig három nappal később befutott Batumiba.
Ez volt az első alkalom, hogy az oroszok tüzet nyitottak egy brit hadihajóra 1919 óta. A történethez hozzátartozik, hogy néhány nappal később kalandos módon, egy londoni buszmegálló mögül előkerült egy olyan feljegyzés, amiben a brit Védelmi Minisztérium munkatársai azt latolgatták, hogy az HMS Defender megjelenésére milyen válaszlépéseket tehetnek az oroszok. Az iratból az derült ki, hogy a britek durvább reakcióra számítottak.
Egyébként néhány nappal korábban az orosz légierő hasonló műsort rendezett a HNLMS Evertsen holland fregatt számára is, amely a HMS Defendert kísérte.
Mi értelme ennek a kakaskodásnak?
Elméletben, ha a nemzetközi jogot vesszük alapul, akkor a fenti történetekben szereplő amerikai, brit és holland hadihajók, csakúgy, mint most a Marinera, jogszerűen jártak el, bár az utóbbi más besorolás alá esik, hiszen az elfogásakor a nyílt tengeren tartózkodott.
Az előbbiekre a már fentebb kitárgyalt békés áthaladás joga vonatkozott, míg a Marinera pedig szintén joggal hivatkozhatott az ENSZ Tengerjogi Egyezményének 87. cikkére, ami többek között tartalmazza a nyílt tengereken való szabad hajózás jogát.
Csakhogy a nemzetközi törvények, meg valójában bármilyen másik törvény is addig ér valamit, amíg van olyan erő, amelyik azt képes, illetve hajlandó betartatni. Ahogyan az oroszok nem voltak tekintettel a békés áthaladás jogára és helyette provokációként értelmezték a területükre belépő külföldi hadihajók jelenlétét, úgy most az amerikaiak is így tettek, mégpedig nem a nemzetközi jog, hanem a nemrég deklarált Donroe-elv jegyében.
Ezt érdemes egy kicsit körbejárni, ugyanis egyszerre utal egy kétszáz éves amerikai geopolitikai doktrínára és világít rá Donald Trump mérhetetlen egójára. A James Monroe amerikai elnök által még 1823 végén meghirdetett álláspont lényegét az Amerika az amerikaiaké kijelentésben lehet összefoglalni és az eredeti célja az volt, hogy távoltartsa az európai gyarmatosítási kísérleteket a két kontinenstől, tehát Észak- és Dél-Amerikától.
Az 1945 utáni világ számára pedig azt jelentette, hogy az USA bármilyen nem amerikai hatalom megjelenését a kontinenseken ellenséges lépésnek tekinti. Ezt melegítette újra a mostani washingtoni kormányzat és nem Donald Trumpról lenne szó, ha nem próbálta volna rögvest kisajátítani az elvet, így született meg a Donroe-doktrína.
https://www.youtube.com/watch?v=USX02fNJmCA
Ahogyan Kristi Noem belbiztonsági miniszter is megjegyezte: „Amerika így első a tengereken”. Hasonló értelemben nyilatkozott Pete Hegseth védelmi miniszter is, aki közölte, hogy a venezuelai olajjal kapcsolatos amerikai blokád az egész világra érvényes.
https://hvg.hu/360/20260103_Trump-Venezuelara-csapott-le-de-az-egesz-vilagnak-uzent-hogy-ne-merjenek-ujjat-huzni-vele
Persze joggal merül fel a kérdés, hogy mit kerestek távoli országok hadihajói a Fekete-tengeren, ám erre a válasz éppen a korábban boncolgatott felvetésben rejlik. A jogot ugyanis rendszeresen gyakorolni kell, különben egy ponton az ember azon kaphatja magát, különösen a nemzetközi kapcsolatok bizonytalan terepén, hogy a meglévőnek hitt joga már nincsen meg. Ez volt az oka az amerikai hadihajók 1988-as megjelenésének, és részben – az Ukrajna melletti kiálláson túl – a brit romboló és a holland fregatt útjának is.
Az oroszok mostani akciója egy kicsit más volt, lévén, hogy a történet több szempontból is problémásnak tekinthető. Eleve a kérdéses, már egy bő éve washingtoni szankciók alatt álló tanker csak akkor került be az orosz hajólajstromba, amikor már üldözőbe vették az amerikaiak. Előtte guyanai zászló alatt hajózott, amit nyugodtan tekinthetünk egy hamiszászlós műveletnek, hiszen a korábban még Bella 1-nevet viselő hajóról tudjuk, hogy eredetileg egy panamai török vállalat tulajdonában állt és a guyanai zászló a szankciók elkerülésére szolgált csupán.
Titkos szállítmány vagy új orosz taktika?
Az is egy jó kérdés, hogy ebben a kiélezett helyzetben miért döntött úgy Moszkva, hogy a nevére veszi a hajót. Elméletben a tanker üres volt, hiszen nem jutott el Venezuelába, ahol feltölthették volna olajjal. Feltételezhetjük, hogy mégsem volt üres és valamit megpróbált bevinni az országba. Ez lehet egy fegyverszállítmány, vagy bármi más. Ha volt valami a hajón, azt valószínűleg hamarosan nyilvánosságra hozzák az amerikai hatóságok.
Az amerikai parti őrség egyik járőrhajója megközelíti a Marinera orosz hajót 2026.01.07-én
AFP
De az is lehet, hogy tényleg nem volt semmi a Marinerán, hanem a lépés egy szélesebb körű orosz taktikai váltás első jele lehet. Az oroszok eddig tagadták, hogy bármi közük is lenne a szankciókat kijátszó árnyékflottához, ugyanakkor ezt a világ soha nem hitte el nekik. Elképzelhető, hogy mostantól ezt a játékot így fogják játszani, hogy baj esetén a csávába került hajón hirtelen megjelenik az orosz zászló. Persze ennek most nem volt különösebb hatása az eseményekre és el lehet könyvelni, hogy az amerikaiakkal szemben ez a taktika nem működik, de mennyi olyan nyugati ország van még az USA-n kívül, amelyik a saját erejében bízva hajlandó lenne egy direkt konfrontációba beleállni az oroszokkal?
Azt sem tudhatjuk, hogy mennyi igaz abból, hogy Putyin valóban tengeralattjárót és más hajókat küldött a bajba jutott tanker megsegítésére. Lehet, történt ilyen, de nem értek oda időben, mert a puszta hírre úgy döntöttek az amerikaiak, hogy lefoglalják a hajót, mielőtt az orosz haditengerészettel kellene farkasszemet nézniük az Atlanti-óceánon. Az is lehet, hogy odaértek, csak végül az a döntés született, hogy nem avatkoznak bele az eseményekbe, mert nekik sem hiányzott egy összecsapás az amerikai flottával. De az is lehet, hogy az oroszok simán csak blöfföltek, hogy elijesszék a tankertől az amerikaiakat.
Akárhogy is történt, az orosz reakciók alapján látható, hogy valóban nem törekednek az eszkalációra. Persze puffognak, a Duma nemzetközi kapcsolatokért felelős bizottságának elnöke, Leonyid Szluckij kijelentette például, hogy az angolszász akció nem több, mint XXI. századi kalózkodás. Ugyanezt a kifejezést használta a Duma felsőházi képviselője, Andrej Klisasz is.
Az orosz diplomácia ugyanakkor ennél visszafogottabb hangnemet ütött meg. Pusztán azt követelték az Egyesült Államoktól, hogy a hajó orosz legénységével bánjanak humánus, az emberi méltóságukat tiszteletben tartó módon és gondoskodjanak arról, hogy mihamarabb hazatérhessenek. Más kérdés, hogy ez nem biztos, hogy így fog történni, már ami a gyors hazatérésüket illeti, mivel Karoline Leavitt, a Fehér Ház sajtófőnöke bejelentette, hogy a Marinera legénységével szemben, amennyiben felmerül a gyanú, hogy megszegték a szövetségi törvényeket, eljárást indítanak.
Azt még nem tudni, hogy erre milyen orosz reakció születik, minden bizonnyal egy hosszabb diplomáciai adok-kapok kerekedik belőle. Egy dologban viszont egyet lehet érteni Leonyid Szluckijjal, amikor a képviselő arról beszélt, hogy az USA egyre gyakrabban alkalmazza az erő jogát a jog ereje helyett. Ez nagyjából a lényege a Donroe-elvnek és ahogy a fenti példák, illetve az orosz-ukrán háború puszta ténye is igazolja, ez olyasmi, amivel a Kreml is egyetért, már amikor az erő az ő oldalán áll.
