Fél nap után Litvánia ismét megnyitotta határátkelőit Fehéroroszország felé
Héliummal töltött meteorológiai léggömbök okoztak feszültséget a két ország között.
Héliummal töltött meteorológiai léggömbök okoztak feszültséget a két ország között.
MTI
Az amerikai elnök a hétvégén kezdi meg ázsiai turnéját, spekulációk szerint az észak-koreai diktátorral is egyeztethet.
HVG
Egy ünnep szól az evésről, de több is a böjtölésről. A rámlilá olyan, mint egy sorozatozás a Netflixen. És akkor az „indiai karácsonyról” még nem is beszéltünk.
Köves Margit
Egyre több nyugati politikus véli úgy, hogy néhány éven belül Oroszország támadást indíthat egy újabb európai állam ellen. A félelem a skandináv térségben érezhető leginkább, ott már folyik a polgári védelem megerősítése.
Az egyik lakóépület udvarán kráter keletkezett, valamint egy óvoda épületében is kárt tettek az oroszok Kijevben.
HVG
A 35 képviselő a bizottság elnökét igyekszik meggyőzni, mondván: Várhelyi nagyköveti működése idején aligha a tudta nélkül működött a megbukott kémhálózat a brüsszeli magyar képviseleten.
HVG
Volodimir Zelenszkijjel tanácskozott a tettre készek koalíciója Londonban.
HVG
Több évtizeden át tartó jogi és politikai vita végére tettek ezzel pontot.
HVG
A pácienseket fogadó kórházak túlterheltek.
HVG
A túléléséért küzd az iráni rezsim, amely egyszerre néz szembe fokozódó nemzetközi elszigeteltséggel, belső megosztottsággal, elégedetlenséggel és gazdasági válsággal.
Civil áldozatai is vannak a robbantásnak, amit egy 23 éves férfi követett el.
HVG
Hosszú ideje kérik az osztrák hegyvidéki mentősök, hogy javítsanak az infrastruktúrán, mert a mentőhelikopter nem mindig szállhat le az időjárás miatt, most egy fiatal magyar férfi halála mutatta újra meg, hogy baj van.
HVG
A szigorú európai uniós és tagállami törvények ellenére az ítéletek ritkák, és az esetek felderítése is bonyolult.
Folk György (EUrologus)
Gitanas Nauseda miniszterelnök bekérette az orosz nagykövetet.
HVG
A férfit egy fiatalabb társával együtt fogták el.
MTI
MTI
HVG
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az Európai Unió és - Orbán Viktort leszámítva - a tagállamok vezetőivel tartott megbeszélést a csütörtöki EU-csúcs kezdetén, aki sürgette, hogy a befagyasztott orosz vagyonokból származó kamatokat költsék Ukrajnára.
Folk György (EUrologus)
A működő pirotechnikai eszközök mellett a szurkolók kifogásolható viselkedése is oka volt annak, hogy végül az osztrák rendőrség megtagadta a különvonat beengedését.
HVG
A négy férfiből és két nőből álló csoport lányokat csábított Ausztriába Magyarországról és prostitúcióra kényszerítette őket.
HVG
Jogi és pénzügyi garanciákat vár, illetve azt, hogy azok az országok is adják át az ott zárolt orosz vagyont, amelyek „eddig hallgattak erről”.
HVG