Szeméttel dobálták meg a moszkvai török nagykövetséget
Az orosz vadászbombázó lelövése ellen tiltakoztak Törökország moszkvai nagykövetségénél, látványos végeredménnyel.
Az orosz vadászbombázó lelövése ellen tiltakoztak Törökország moszkvai nagykövetségénél, látványos végeredménnyel.
Felelősségre vonják Romániában a tűzoltóságot magában foglaló országos katasztrófavédelmi felügyelőség bukaresti vezetőit amiatt, hogy - mint kiderült - az általuk vezetett hatóságnak mégis tudomása volt az október végén leégett bukaresti Colectiv klub létezéséről, de mégsem tartott ott ellenőrzéseket.
Még a köldökzsinór is rajta volt azon az újszülöttön, akit bepólyálva hagytak magára egy New York-i templom betlehemi jászolában – közölték a helyi hatóságok.
Több nap szünet után újra megnyitották az iskolákat szerdától Brüsszelben, de a terrorfenyegetettség miatt továbbra is a legmagasabb fokú készültség van érvényben, az utcák tele vannak rendőrökkel. Ismét lehet metróval is utazni. Az AP hírügynökségnek nyilatkozó szülők azt mondták, hogy igyekeztek elmagyarázni gyermekeiknek, mi a helyzet a városban, de bíznak a rendőrökben, akik mindent megtesznek a biztonságukért.
Meg nem erősített hírek szerint már nincs életben az a két osztrák tinilány, akik tavaly áprilisban az Iszlám Államhoz mentek Szíriába. A fiatalabbik lány, a 16 éves Sabina Selimovic valószínűleg tavaly decemberben halt meg egy ütközetben. A 17 éves Samra Kesinovicot pedig állítólag megölték októberben, amikor el akart szökni Szíriából. Az osztrák hatóságok egyelőre nem erősítették meg egyik értesülést sem.
Ha fent akarjuk tartani a schengeni övezetet, elengedhetetlen egy európai menekültelosztási rendszer kialakítása - mondta a német kancellár az alsóház előtt tartott beszédében. Merkel szerint a schengeni szerződés kidolgozói "bizalmi alapon" az EU külső határain fekvő tagországokra ruházták át a határőrizet feladatát, de nem tették meg "az utolsó lépést", nem gondolták végig, hogy miként kell eljárni válsághelyzetben.
Egy szíriai orosz bázison helyezték biztonságba azt a katapultált pilótát, akit a tegnapi orosz-török légi incidens után jó ideig kerestek. Az orosz védelmi minisztérium légvédelmi rakétarendszert telepít Szíriába. Dmitrij Medvegyev miniszterelnök szavai szerint a törökök "bűnös cselekedetének" több következménye is lesz.
Egy helikopter egy külföldi cég munkatársait szállította Afganisztánban, amikor kényszerleszállást kellett végrehajtania. 18 ismeretlen nemzetiségű külföldi tálib fogságba esett.
Orbán Viktor kormányfő köszönetét fejezte ki a kiváló kínai-magyar együttműködésért, amikor Li Ko-csiang kínai miniszterelnökkel tárgyalt Szucsouban. A tárgyaláson Magyarország a magyar mezőgazdasági termékek kínai exportjának bővítését kezdeményezte – közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője szerdán.
Robbanószerkezet ölt meg kedden Maliban egy polgári ENSZ-alkalmazottat – közölte a világszervezet.
7,5-es erősségű földrengést észleltek kedden Peruban, a Brazíliához és Bolíviához közeli térségben, de az ottani dzsungelvidék gyéren lakott, a rengés epicentuma pedig nagyon mélyen volt, így nem valószínű, hogy súlyos károk keletkeztek volna. Sérültekről egyelőre nem jött hír.
Véget ért a keddi roubaix-i túszejtés, a túszok biztonságban vannak, az egyik túszejtőt a rendőrök lelőtték. Nem terrorakcióról van szó.
A menekültválság megoldása érdekében Európa problémás üzlet keretében vár segítséget Törökországtól.
Hatalmas értékű ásványkincset rejt az érintetlen természet egyik utolsó szeglete, Grönland földje. A kormány támogatja a kitermelést, a lakosság jó része viszont ellenzi.
Fél évszázados fegyveres konfliktus zárulhat le egy történelmi megállapodással Kolumbiában, amely a drogmúlttal is igyekszik leszámolni.
Lemondott Pawel Wojtunik, a lengyel korrupcióellenes hivatal (CBA) főnöke – közölte kedd este a lengyel közszolgálati televízió. A lengyel sajtó a tavaly kirobbant lehallgatási botránnyal hozta kapcsolatba a lemondást. A közszolgálati televíziónak Elzbieta Witek kormányszóvivő azt mondta: nem tudja, mi a lemondás indoka.
Lövések hallatszottak kedd este a franciaországi Roubaix-ban, ahol gépfegyveres támadók ejtettek túszokat. Még nem tudni, pontosan mi történt.
A november 13-i párizsi merényletek feltételezett fő szervezője, Abdelhamid Abaaoud a merényleteket követő héten a francia fővárostól nyugatra fekvő La Défense üzleti negyedben fel akarta robbantani magát - közölte kedden a párizsi ügyész. Abaaoud visszatért a práizsi merényletek helyszínére is.
A légi utasok adatainak megosztásáról szóló egyezmény végrehajtását sürgette az Európai Uniótól Barack Obama amerikai elnök, miután kedden a Fehér Házban fogadta francia partnerét, Francois Hollande-ot.