De mit eszik Orbán Viktor Kínában? - fotó
A magyar kormányfő épp Kínában jár, ahol különböző tárgyalásokon vesz részt. A Facebookra posztolt kép tanúsága szerint megkóstolta a helyi ételeket is, természetesen pálcikával.
A magyar kormányfő épp Kínában jár, ahol különböző tárgyalásokon vesz részt. A Facebookra posztolt kép tanúsága szerint megkóstolta a helyi ételeket is, természetesen pálcikával.
A hatóságok vizsgálják azt a gyanús fehér port, amelyet egy brüsszeli mecsetnél találtak egy borítékban csütörtökön. Közben a Brüsszeltől nem messze található Sambreville-t megszállták a rendőrök, de egyelőre nem tudni, pontosan miért.
Június óta feküdt Molenbeek polgármesterének és a helyi rendőrkapitánynak az asztalán egy lista, amin a gyaníthatóan radikalizálódott polgárok nevei és címei szerepelnek, köztük Abdelhamid Abaaoud és Salah Abdeslam is.
A brit miniszterelnök szerint több okból is indokolt lenne Nagy-Britannia bekapcsolódása az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezet szíriai állásai elleni légi hadműveletekbe.
Az orosz elnök szerint úgy tűnik, hogy Ankara szándékosan zsákutcába tereli az orosz-török kapcsolatokat.
Két hónap börtönbüntetésre ítélte a belga bíróság Dieudonné M'bala M'balát, mert egy 2012-es rendezvényen tagadta a holokauszt történetét és a zsidók megölésére biztatta a közönséget. A férfi francia nyelvterületen vált ismertté a kisebbségeket általánosító, meglehetősen egyedi humora miatt.
Az Eagles of Death Metal tagjai először adtak interjút a Bataclan koncerttermében történt terrortámadás óta. A zenészeket mélyen megrázták a történtek, könnyeikkel küszködve meséltek menekülésük történetéről, az áldozatokról, köztük Nick Alexanderről is, aki a zenekar stábjában dolgozott és halálos lövést kapott.
Orral a Jenyiszej folyó partjának csapódott egy helikopter az oroszországi Krasznojarszk környékén csütörtökön, legalább 15 ember életét vesztette - közölte a regionális ügyészség.
Több tucat földalatti járatot találtak az iraki Sinjar városát felszabadító kurd harcosok. Egyes alagutak több száz méter hosszúak, minden bejárata egy-egy házból indul, így a felszínről nem deríthető fel. A terroristák nem csak közlekedésre, hanem lőszerraktárként és lakóhelyként is használták.
A francia elnök a német kancellárral találkozott szerdán Párizsban. Franois Hollande nagyobb szerepvállalásra kérte Németországot a dzsihadisták elleni harcban és a menekültek és a terroristák összemosásának elkerülésére szólított fel. Merkel szerint az Iszlám Államot nem lehet szavakkal legyőzni, katonai eszközökre lesz szükség.
Brüsszel Molenbeek negyedének polgármestere kapott egy 80 neves és címes listát a negyed feltételezett iszalmistáiról még a párizsi merényletek előtt. A listán a támadássorozat szervezője, Abaaoud és a szökésben lévő Salah Abdeslam is szerepelt.
A német kancellár ma este munkavacsorát tart, de előtte Párizsban, a République téren hajtottak fejet a tér közepén álló emlékműnél elhelyezett gyertyák, feliratok és virágok előtt, majd hosszan beszélgettek.
Nyilvánosságra hozott a török hadsereg egy olyan hangfelvételt, amin többször is elhangzik a figyelmeztetés, hogy déli irányba forduljon az orosz gép.
A nyomozók szerint elképzelhető, hogy a párizsi merénylők közül hárman is magukat menekültnek álcázva jutottak be az Európai Unió területére. Olyan hamis útleveleket használhattak, amiket az Iszlám Állam Szíriában zsákmányolhatott.
Az Egyesült Államokban csütörtökön ünneplik a hálaadást, ilyenkor amerikaiak milliói kelnek útra. Az amerikai elnök azt mondta: jelenleg nincs konkrét terrorveszély az országban, de ha lenne, akkor szólni fognak.
Az orosz légierő Szu-24-esének életben maradt navigátora szerint a török F-16-os bejelentetlenül és hátulról támadt, nem volt lehetőség kitérni előle. Állítja: nem sértették meg a török légteret.
A La Défense negyedben található Franciaország legjelentősebb bevásárlóközpontja, most fémdetektorral világítják át az oda betérőket. A francia fővárosban kezd normalizálódni a helyzet, de mivel az üzleti negyed lehet a terroristák következő célpontja, ezért ott nagy a készültség.
Svédország a menekültek nagy száma miatt kénytelen változtatni az ország nyitott menekültpolitikáján, Stefan Löfven miniszterelnököt követően erről nyilatkozott Åsa Romson miniszterelnök-helyettes, hogy korlátozó intézkedéseket vezetnek be. A rossz hírt megviselten közölte Romson, megkönnyezve a tájékoztatót.
A 24 éves férfi tavasz óta havi rendszerességgel csapott le áldozataira az utcán: saját székletét kente mások ruhájára, arcára, hajára, de olyan is előfordult, hogy valakit levizelt.
Az orosz vadászbombázó lelövése ellen tiltakoztak Törökország moszkvai nagykövetségénél, látványos végeredménnyel.