Új szuperexpressz hasít át jövő évtől a Csalagúton – fotók
 

Új szuperexpressz hasít át jövő évtől a Csalagúton – fotók

Bemutatták az Eurostar vasúttársaság új, e320-as szuperexpresszét. 2015 végéig a tervek szerint még hét új vonatot állítanak forgalomba a korábban megrendelt tíz mellett. A szerelvények nemcsak a Brit-szigeteket az európai szárazfölddel összekötő Csalagúton keresztül futhatnak ugyanis, hanem a hagyományos európai vasúthálózatokon is. Ez azt jelenti, hogy az eddigi végállomásokon, Párizson és Brüsszelen túl más városokba is járhatnak majd.

MTI MTI


Fogynak a katolikusok Latin-Amerikában
 

Fogynak a katolikusok Latin-Amerikában

Generációnként 15 százalékkal csökken a katolikusok aránya Latin-Amerikában egy 18 ország eredményeit összesítő felmérés szerint. A protestánsok aránya viszont egyre csak nő.

hvg.hu hvg.hu



Scheppele:
 

Scheppele: "A kétharmad egy kommunista találmány"

Kim Lane Scheppele, a Princeton Egyetem Law and Public Affairs Programjának igazgatója, szociológus és jogász adott interjút a Budapest Beaconnak. A professzor szerint Magyarország valamikor a posztszocialista országok mintagyereke volt, most az Európai Uniós szerződés 7-es cikkelye fenyegetheti.

hvg.hu hvg.hu

Tovább nyomoznak a maláj gép rejtélye után
 

Tovább nyomoznak a maláj gép rejtélye után

A katasztrófa által érintett országok (Malajzia, Hollandia, Belgium, Ukrajna és Ausztrália) által közösen felállított vizsgálati csoport legalább jövő év augusztusáig folytatja majd munkáját.

MTI MTI





Milliárdokat és aranyrudakat tartott otthon egy hivatalnok Kínában
 

Milliárdokat és aranyrudakat tartott otthon egy hivatalnok Kínában

Százhúsz millió jüan (4,8 milliárd forint) készpénzt és 37 kilogramm aranyat találtak egy hivatalnok lakásán az észak-kínai Hopej tartományban. A városi vízellátást felügyelő tisztségviselőnek, akit azzal gyanúsítanak, hogy vagyonát nem tisztességes úton szerezte, 68 ingatlana van.

MTI MTI

Obama: más stratégia kell az Iszlám Állam ellen
 

Obama: más stratégia kell az Iszlám Állam ellen

A felülvizsgálatot az indokolta, hogy Washingtonban felülkerekedett az a meggyőződés, hogy az IÁ-t nem lehet legyőzni a szíriai politikai átmenet véghezvitele és Bassár el-Aszad szíriai elnök eltávolítása nélkül.

MTI MTI

Ukrán válság:
 

Ukrán válság: "Nem kezdődhet új hidegháború"

A szakértő szerint összességében a helyzet "megközelítőleg sem annyira rossz", mint a hidegháború idején volt, ugyanakkor a Krím megszállása és annexiója valóban a hidegháború utáni korszak első igazán jelentős töréspontja a posztszovjet térségben.

MTI MTI



Bohózatról beszéltek az oroszok az ENSZ BT esti ülésén
 

Bohózatról beszéltek az oroszok az ENSZ BT esti ülésén

Az ENSZ szerint komoly veszélyben van a szeptemberi minszki megállapodás nyomán létrejött tűzszünet Kelet-Ukrajnában, és félő, hogy kiújulnak a súlyos harcok a térségben – mondta szerdán a világszervezet egy magas rangú képviselője a Biztonsági Tanács (BT) rendkívüli ülésén.

MTI MTI

Orosz hadihajók jelentek meg Ausztrália partjainál
 

Orosz hadihajók jelentek meg Ausztrália partjainál

Az orosz csendes-óceáni flotta négy hadihajója cirkál Ausztrália partjainál a G20 csoport küszöbön álló brisbane-i csúcsértekezlete előtt, és bár mozgásuk a canberrai védelmi minisztérium szerint nem ütközik a nemzetközi jogba, megjelenésük mégis nagy visszhangot váltott ki, miután Ausztrália és Oroszország között feszültté vált a viszony a Kelet-Ukrajnában ausztrál utasokkal is a fedélzetén lezuhant maláj utasszállító miatt.

MTI MTI


Megtalálták a hackerek az USA egyik érzékeny pontját
 

Megtalálták a hackerek az USA egyik érzékeny pontját

Hackerek támadták meg októberben az Egyesült Államok meteorológiai rendszerét, fennakadást okozva a műholdak adásában és több fontos weboldal működésében – közölte szerdán a Nemzeti Időjárás-szolgálatot fenntartó Nemzeti Óceáni és Légköri Hivatal (NOAA).

MTI MTI