Fotók: Izrael mellett és ellen tüntettek Debrecenben

Békét a világnak, békét Izraelnek! címmel tartottak Izrael-párti demonstrációt Debrecenben hétfő este. A néhány száz fős demonstráció mellé ellentüntetést is szerveztek. A maroknyi ellentüntető a gyerekek megölése ellen tiltakozott.


Ebola: lélektani határt lépett át az áldozatok száma

A vírusfertőzés miatt összesen 1013-an haltak meg az érintett nyugat-afrikai országokban. Múlt csütörtöktől szombatig 52-vel emelkedett a halálos áldozatok száma. Libériában amerikai kísérleti gyógyszerrel próbálkoznak.



Ukrán válság: katonák nélkül indulna útnak Putyin konvoja

Oroszország katonai kíséret nélküli segélykonvojt készül útnak indítani Ukrajnába – ezt mondta hétfőn az AFP hírügynökségnek Vlagyimir Putyin elnök szóvivője. Dmitrij Peszkov szerint a konvojt az ukránokkal kötött megállapodás alapján küldik Kelet-Ukrajnába, de azt nem közölte, pontosan mikor.


Lehet, nem sokat értek az amerikai légicsapások Irakban

Az amerikai légicsapások lelassították az Iszlám Állam észak-iraki terjeszkedését, de nem valószínű, hogy meggyengítették az iszlamista csoportot – közölték hétfőn az amerikai védelmi minisztériumtól. William Mayville altábornagy szerint az amerikai légierő nem tervezi, hogy kiterjeszti a légicsapásokat az északi-iraki régión túlra.


Fontos feladatot kapott az ENSZ-nél George Clooney menyasszonya

Egy háromfős bizottság tagjául jelölte az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa hétfőn Amal Alamuddin George Clooney libanoni származású ügyvéd menyasszonyát. A testület a gázai övezetben és a palesztin autonóm területen elkövetett jogsértéseket vizsgálja majd.



London harci gépeket küldene Irakba

A brit királyi légierő (RAF) gépei elsősorban felderítést végeznének, ezzel segítve a humanitárius segélyeket szállító brit repülőgépek eljutását a harcoktól sújtott iraki országrészekbe.




Barroso rászólt Putyinra

Óva intette Oroszországot az ukrajnai katonai beavatkozástól az Európai Bizottság elnöke. José Manuel Barroso hétfőn beszélt telefonon Vlagyimir Putyinnal. Az orosz elnök tényként közölte vele, hogy Oroszország segélyszállító konvojt készül indítani Kelet-Ukrajnába a vöröskereszttel közösen.


Csatornaépítéssel kerülné ki Lengyelország az oroszokat

Lengyelország csatornát vágna a Kalinyingrádi területig nyúló Visztula-turzáson, hogy közvetlen, orosz ellenőrzés nélküli hajózó útvonalat nyisson a Balti tenger felől Elblag város kikötőjéhez – közölte hétfőn a TVN24 lengyel hírtelevízió. A kormányzó Polgári Platform azzal magyarázza a tervet, hogy megváltozott az ország geopolitikai helyzete.



Trolibusznak rontottak az oroszbarát lázadók Kelet-Ukrajnában

Harckocsival összezúztak egy trolibuszt a Luhanszk megyei Krasznodon városában a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadárok. Az első hírek szerint a trolibusz vezetője meghalt, több utas megsérült – mondta Andrij Liszenko, az ukrán Nemzetvédelmi és Biztonsági Tanács szóvivője hétfőn Kijevben.


A németek fele nem tudja, mikor épült a berlini fal

Az államszocialista múlt feldolgozásával foglalkozó közalapítvány megbízásából készített, hétfőn közzétett felmérés szerint a német lakosság fele nem tudja a helyes választ arra a kérdésre, hogy melyik fontos történelmi esemény történt 1961. augusztus 13-án.