Oroszország 1200 katona holttestét adta át Ukrajnának
A fehér zsákokban elhelyezett holttestek szállításában a Vöröskereszt is segíthetett.
A fehér zsákokban elhelyezett holttestek szállításában a Vöröskereszt is segíthetett.
Az amerikai elnök állítja, megpróbálta megkímélni Iránt.
Teheránban úgy vélik, az izraeliek maguktól nem lettek volna képesek végrehajtani egy ilyen akciót.
Finnországban sokaknak lett elegük a klímaváltozás ellen küzdő Elokapina környezetvédő szervezet akcióiból. Százezernél is több aláírás gyűlt össze a mozgalom betiltását, bűnszervezetté nyilvánítását és a pénzügyi támogatásuk kriminalizálását követelő népi kezdeményezésre. A mozgalom többnapos akciója hétfőtől szerdáig tartott a finn főváros több forgalmas pontján. A mostani megmozdulás egyik kimondott célja a rendőrségi szervezetre történő nyomásgyakorlás, amihez a szervezők még helyszíni oktatást is tartanak.
Két ország, amelyek közül egyik sem ismeri el, hogy van atom… Fegyvere talán még pont nem. De az egyik most bombázza le a másikat. Amerika közben tárgyalna. Nagy Gábort, a HVG vezető szerkesztőjét Kacskovics Mihály Béla kérdezte.
Irán tíz legnagyobb városából ötöt elért a hajnali izraeli támadás.
Wayne Ivey felsorolta, mi vár a rendbontókra.
A sebesültek száma az állami média szerint 329.
Az ország arra kérte állampolgárait, hogy tartózkodjanak a zsidó, illetve izraeli jelképek nyilvános viselésétől.
Az amerikai elnök csapatainak Los Angeles-i bevetése visszaüthet – figyelmeztet a brit lap ma megjelent friss számának vezércikke.
Huszonnégy vizsgált ország közül tizenkilencben a többség bizalmatlan az amerikai elnökkel.
Az évek óta Tel-Avivban élő nő szerint a támadás időpontja sem véletlen, szimbolikus jelentőséggel bír a zsidók számára.
Az iráni média szerint az ország Kelet-Azerbajdzsán tartományában tíz helyszínt is támadás ért.
Az utasszállító egyik feketedobozát már megtalálták.
Mi az a Nemzeti Gárda, amit Trump mozgósított? Mivel bosszantja egymást Észak- és Dél-Korea? Miért írja elő Szíria és miért akarta betiltani Franciaország a burkinit? Hogyan lett ínyencség az éticsiga és az osztriga? Milyen bizarr tárgyakat vehetünk a bizarr filmeket készített David Lynch örökségéből? Itt a friss Kilátó.
Izrael az iráni nukleáris és rakétafejlesztési program „szíve” ellen hajtott végre péntek hajnalban átfogó támadást, az első válasz – több mint száz drón formájában – már meg is érkezett. Az akció mindenképpen a közel-keleti válság újabb súlyosbodását hozza, már csak azért is, mert az egyik csapásban életét vesztette Hoszein Szalami, az Iráni Forradalmi Gárda parancsnoka.
Irán, Irak és Jordánia mind lezárta saját légterét, de a legnagyobb légitársaságok is úgy döntöttek, hogy törlik vagy felfüggesztik közel-keleti járataikat.
Trump mellényúlt Kína ügyében, kormányzata most igyekszik úrrá lenni a zűrzavaron. Irán gúnyt űz az atomsorompó-egyezményből. Németország nem halogathatja tovább hírszerzésének erősítését. Lengyel képviselő támadt egy német kollégájára az Európai Parlamentben. Témák és vélemények a világsajtóból.
Amerika és Irán vasárnap ülne asztalhoz az atomprogramról szóló tárgyalások következő körében. Úgy tűnik, ezen az izraeli támadás sem változtat.
A gép felszállás után tett egy kört, majd visszatért a repülőtérre.