Az ukránok tizede áruba bocsátaná szavazatát

Minden tizedik ukrán kész annak adni a szavazatát, aki fizet érte – ez derült ki abból a hétfőn nyilvánosságra hozott felmérésből, amelyet a Demokratikus Kezdeményezések Alapítványa és a kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet közösen készített.




Most inkább a zsebükkel szavaznak az amerikaiak

Az amerikai választóknak fontosabbak az őket személyesen is érintő gazdasági, munkaügyi kérdések a melegjogoknál és a dróntámadások jogszerűségénél. Interjú az amerikai elnökválasztást a helyszínről követő Rényi Pál Dániel újságíróval.



Újabb fekete lyukat találtak az űrben

Új fekete lyukat fedezhetett fel a Tejútrendszerben a világegyetem legfényesebb jelenségeinek, a gammakitöréseknek a regisztrálására hivatott amerikai Swift-űrteleszkóp.




Megverték Ukrajnában Timosenkóék egyik képviselőjelöltjét

Megverték hétvégén Tetyana Csornovol újságírót a nyugat-ukrajnai Lviv megyében, ahol képviselőjelöltként indul a Julija Timosenko bebörtönzött exkormányfő mögött álló Egyesült Ellenzék színeiben. A rendőrség garázdaság miatt indított eljárást az ügyben – közölték a hatóság illetékesei hétfőn.


Nem tiltja a kínzást az új egyiptomi alkotmány

A Mubarak után Egyiptomban komoly veszély leselkedik az emberi jogokra - állítja az új alkotmány tervezetét elolvasó Human Rights Watch. Sérülhet a férfi-női egyenjogúság, a szólás-, valamint a vallásszabadság is. A jogszöveg a Saríára is hivatkozik.





Megint Szíriát támadta Törökország

A török katonaság hétfőn is megtorló csapást mért szíriai területre, ahonnan aknagránátot lőttek ki török földre, a déli Hatay tartományban - közölte egy illetékes a brit hírügynökséggel.


Erős földrengés volt Indonéziában

Áldozatokról nem érkezett jelentés, és szökőárriadót sem rendeltek el. A helyi idő szerint hétfőn 18 óra 43 perckor bekövetkezett földmozgás epicentrumát a Banda-tengerben észlelték.