Bíróság tilthatja be Izraelben az iszlámgyalázó filmet

Bírósági vizsgálat kezdődött Izraelben csütörtökön a muzulmán világban nagy felháborodást kiváltott, az iszlám vallást gyalázó amerikai amatőr film betiltásának lehetőségéről, de a jeruzsálemi testület egy hónappal nyomban el is halasztotta az eljárást.


Megint elhalasztották Tóásó tárgyalását

Október elsejére halasztották Bolíviában a terrorista összeesküvéssel vádolt Tóásó Előd és további 38 személy ügyében az érdemi tárgyalás megkezdését, s egyben arról is döntöttek, hogy annak helyszíne La Paz lesz - jelentette be Sixto Fernández, az illetékes bíróság elnöke.


Rogán: októberben megismerheti az ellenzék az IMF-válaszlevelet

A Fidesz frakcióvezetője a parlament gazdasági bizottságának október 1-jei ülésén kész tájékoztatni az ellenzéki képviselőket és a nyilvánosságot arról, hogy mit tartalmaz a Nemzetközi Valutaalapnak és az Európai Bizottságnak szerdán levélben megküldött kormányálláspont. Előtte azonban szükségesnek tartja a négy évvel ezelőtti IMF-megállapodás értékelését. Közben az Európai Bizottsághoz megérkezett a magyar válaszlevél.



Felfedezték az eddigi legtávolabbi galaxist

A NASA csillagászati műholdjai, valamint kozmikus "lencse" alkalmazásával az amerikai Johns Hopkins Egyetem asztrofizikusai megtalálták az eddigi legtávolabbi galaxist. A felfedezésről a Nature legújabb számában jelent meg tanulmány.




Elszomorodott a kínai kormányfő az EU-csúcson

A Kínával szemben 1989 óta érvényben lévő európai fegyverembargó fenntartásán sajnálkozott a kínai miniszterelnök a csütörtökön Brüsszelben megkezdődött 15. EU-Kína csúcstalálkozón.


Nyolc kaukázusi iszlamista felkelőt öltek meg az oroszok

Összesen nyolc fegyveressel, köztük a helyi iszlamista felkelők négy vezetőjével végeztek az orosz különleges erők az Oroszországhoz tartozó Kabard-Balkárföld fővárosában - jelentették csütörtökön orosz hivatalos források.


Eltűnt magyar turistát keres a brit rendőrség

Nem jelentkezett be lefoglalt szállására az a magyar férfi, aki a hétvégén tűnt el a Skócia nyugati partjainál található Hebridák-szigetcsoporton - közölte helyi beszámolókra hivatkozva a Hír24. A brit rendőrség a lakosság segítségét kérte.


Saját internete lesz Iránnak

Az iráni kormány, amely igyekszik korlátozni a Nyugat befolyását és kivédeni az internetes támadásokat, a jelek szerint megteremtette egy, a világhálótól független nemzeti online hálózat alapjait - közölte csütörtökön internetes oldalán a The Washington Post.



Irán: a NAÜ felelőssége, ha megtámadja őket Izrael

Irán a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséget (NAÜ) tenné felelőssé az iráni atomlétesítmények ellen irányuló esetleges izraeli támadásért - mondta a perzsa állam atomenergia-ügynökségének vezetője az iráni állami Press tv-nek adott interjújában.


Hamisítványnak tartják a Jézus feleségéről szóló cetlit

Élénk vitát váltott ki Rómában, a kopt tanulmányok 10. nemzetközi konferenciáján az a 4. századi papirusztöredék, amely az első ismert utalást tartalmazza Jézus állítólagos feleségére. A szakértők többsége kételkedik a dokumentum hitelességében, többen egyértelműen hamisítványnak nevezték a cetlit.






Athénban sztrájkolnak a tömegközlekedési dolgozók

Közlekedési káoszt okozott Athénban csütörtökön délelőtt a tömegközlekedési dolgozók egy részének 24 órás sztrájkja, amelyet az állami kiadások újabb megnyirbálása, a bérek csökkentése és a tervezett menetjegyár-emelés elleni tiltakozásul tartanak.