Nyílt utcán támadtak meg egy rabbit Berlinben
Bántalmaztak egy rabbit Berlinben; a német főváros vezetése szerdán elítélte a feltehetően antiszemita indíttatású támadást, amely előző este történt.
Bántalmaztak egy rabbit Berlinben; a német főváros vezetése szerdán elítélte a feltehetően antiszemita indíttatású támadást, amely előző este történt.
MTI
Négy év után először ültek tárgyalóasztalhoz a japán és az észak-koreai kormány képviselői szerdán.
MTI
Közösen állítanak jelölteket Romániában az év végi parlamenti választásokon a jobbközép pártok és civil mozgalmak - erről írt alá szándéknyilatkozatot szerdán öt politikai szervezet Bukarestben.
MTI
Hét embert, közöttük a rendvédelmi erők hat tagját ölték meg Irakban és az ország északi részén szerdán – közölték biztonsági és kórházi illetékesek. Az egyik áldozat a rendőrség egyik tábornoka volt.
MTI
Egyes bíztató jelek arra utalnak, hogy Kína Tibettel szembeni magatartása változóban van - mondta egy interjúban szerdán a dalai láma, aki azt is közölte, hogy a tibeti emigráns kormány kész tárgyalóasztalhoz ülni a pekingi vezetőkkel, ha azok valóban hajlandóak változtatni hozzáállásukon.
MTI
Kivághatják a dohányzós jeleneteket a közkedvelt orosz animációs filmekből is, hogy megfeleljenek a szeptember elsejétől életbe lépő szabályoknak.
MTI
Két hajóroncsot fedeztek fel amerikai búvárrégészek a Földközi-tengerben, a ciprusi partoknál, Páfosz közelében.
MTI
Panaszt tettek a norvég rendőrség ellen az Anders Behring Breivik által meggyilkolt 77 áldozat egyikének hozzátartozói, amiért lassan reagált az Utoya-szigeti mészárlásra – közölte szerdán a rendőrség felügyeleti szerve.
MTI
Mindszenty bíboros rekordját emlegetik nemcsak idehaza, hanem külföldön is, mióta Julian Assange, a WikiLeaks internetes kiszivárogtatóportál irányítója menedékjogot kapott Ecuador londoni nagykövetségén.
HVG
Első ízben sikerült a Tejútrendszerre tökéletesen hasonlító két galaxist felfedezniük a csillagászoknak.
MTI
Saját maga ellen kért büntetőjogi vizsgálatot a román korrupcióellenes ügyészségtől (DNA) Eckstein-Kovács Péter volt kisebbségügyi miniszter annak tisztázására, hogy törvénysértő volt-e a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatása a református egyháznak.
MTI
Ismeretlen fegyveresek törtek be szerdán Oroszországból Grúziába, túszokat ejtettek, és tűzharcba bonyolódtak a grúz belügyi erőkkel, az összecsapásban 11 támadót megöltek, miközben három katona is meghalt - közölte a grúz belügyminisztérium szóvivője.
MTI
A Gazeta Wyborcza című lengyel baloldali liberális napilap szerdai számában a magyar és a román kormányfő, valamint a szerb elnök politikája között von párhuzamot.
MTI
A holland védelmi miniszter két F16-os vadászgépet küldött az amszterdami reptérre, mert az egyik gépen túszok lehetnek, ám egyre valószínűbb, hogy tévedés okozta vaklármáról van szó
MTI
MTI
hvg.hu
Újabb két rendőr halt meg szerdára virradóra a kenyai Mombasában azokban a zavargásokban, amelyek két nappal korábban kezdődtek egy mohamedán prédikátor megölése miatt. A kelet-afrikai ország miniszterelnöke óva intett egy "vallásháborútól".
MTI
Halevő repülő dinoszaurusz százötvenötmillió éves fosszíliáit tárták fel Bajorországban, Bamberg közelében.
MTI
Észak-Koreát, Kínát és az orosz Távol-Keletet is elérte a Dél-Koreában hatalmas pusztítást végző Bolaven tájfun szerdán, miközben a Koreai-félszigetet újabb erős vihar fenyegeti.
MTI
Az utasok szeme láttára fejeztek le egy férfit egy indiai vonaton. A tetteseket keresik.
MTI
Továbbra sem szabadul Julija Timosenko, miután elutasították fellebbezését. A hét évre bebörtönzött volt ukrán miniszterelnökre azonban újabb perek is várnak. Jelenleg adócsalással és sikkasztással is megvádolták, szeptemberben pedig egy harmadik eljárás is indulhat ellene, bérgyilkosságban való bűnrészesség vádjával.
hvg.hu