Megpecsételődött a WikiLeaks-alapító sorsa

Elutasította a brit Legfelsőbb Bíróság csütörtökön Julian Assange kiadatási ügyének újratárgyalását, így egy lépéssel közelebb került a WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítója ahhoz, hogy a brit hatóságok kiadják Svédországnak. A bíróság úgy határozott, hogy Assange-ot ki kell adni Svédországnak.


Katonai puccs zajlik Egyiptomban?

Egyiptomban a hatalmat gyakorló legfelső katonai tanács bejelentette, hogy az alkotmánybíróság döntése alapján ismét rájuk száll a törvényhozás joga mindaddig, amíg az új parlamentet meg nem választják.



Kína továbbra sem büntetné Szíriát

Kína továbbra is elutasítja a szankciókat Szíria ellen, de nyitott olyan javaslatokra, amelyek nemzetközi konferencia összehívását kezdeményezik, vagy kapcsolattartó csoport létrehozására törekszenek - derült ki a kínai külügyi szóvivő csütörtöki tájékoztatójából.



Megszavazta az EP Áder jelentését

Megszavazta az Európai Parlament plenáris ülése a veszélyes anyagokkal kapcsolatos balesetek elleni védekezésről szóló európai uniós irányelv 2015-től hatályos új normaszövegét csütörtökön. A jogszabály európai parlamenti felelőse az időközben köztársasági elnökké választott Áder János volt.




Megint csúcsot döntött a görög munkanélküliség

Újabb csúcsra emelkedett a munkanélküliség Görögországban az első negyedévben, a statisztikai hivatal csütörtökön közzétett adatai szerint a mutató 22,6 százalékra emelkedett a tavalyi utolsó negyedévben mért 20,7 százalékról.


Meggyilkolták a tadzsik elnök sógorát

Tádzsikisztánban meggyilkolták az államfő, Emomalii Rahmon sógorát, az erdészeti és vadászati szolgálat vezetőjét - vált ismertté csütörtökön helyi rendőrségi forrásokból.




Tucatnyi halott egy indiai acélműben

Legalább 11 ember meghalt és 16 súlyos égési sérüléseket szenvedett egy dél-indiai acélműben történt nagy erejű robbanásban - közölte csütörtökön a rendőrség.


Kína bepipult a Cameron-dalai láma találkozó miatt

Kínai-brit miniszteri szintű találkozók maradtak el, és a kínai parlament elnöke is lemondta londoni látogatását amiatt, hogy David Cameron májusban találkozott a dalai lámával - számolt be csütörtöki számában a China Daily című napilap.





Svájcban a népszavazásról fognak népszavazni

A népszavazásokról tartanak népszavazást vasárnap Svájcban: amennyiben a szavazók jóváhagyják az eléjük terjesztett kezdeményezést, a jövőben még több népszavazásra kerül sor az alpesi országban.


Három fokozattal minősítette le Spanyolországot a Moody's

Agresszív mértékben, egyszerre három fokozattal a befektetési ajánlású adósosztályzati sáv alsó szélére minősítette le Spanyolországot szerdán a Moody's Investors Service, egyebek mellett azzal indokolva a lépést, hogy a spanyol kormány által a bankrendszer feltőkésítésére tervezett 100 milliárd eurós hitelfelvétel tovább emeli az országra nehezedő, már a pénzügyi válság kezdete óta is "drámai" mértékben megnövekedett adósságterhet.