Cáfolják Merkelék, hogy összebeszéltek Hollande ellen

A berlini kormány cáfolta a Der Spiegel című német hetilap értesülését, amely szerint négy európai uniós konzervatív vezető megállapodott abban: nem fogadják Francois Hollande-ot, a francia szocialisták elnökjelöltjét. A hetilap vasárnap azt írta, hogy Angela Merkel német kancellár Mario Monti olasz és Mariano Rajoy spanyol kormányfővel megegyezett abban: nem fogadják a baloldali francia elnökjelöltet, akinek a közvélemény-kutatások szerint jó esélye van arra, hogy megnyerje a választást Nicolas Sarkozy ellen.


Ereklyelopás Dublinban: elvitték a védőszent szívét

Ellopták az ír főváros védőszentjének, Szent Laurence O'Toole-nak a szívét, amelyet a 12. század óta őriztek a dublini Christ Church katedrálisban. Az egykori dublini érsek utolsó földi maradványának eltűntését szombat délután fedezték fel. A tolvaj felfeszítette a templom falára erősített fémketrecet, amelyben egy szívalakú fa ereklyetartóban őrizték a nagy becsben tartott relikviát.


Süllyedő bárkáról mentettek ki menekülteket a Földközi-tengeren

Több mint száz menekültet, köztük 21 nőt és egy gyereket mentettek ki olasz halászok egy süllyedő bárkáról vasárnap a Földközi-tengeren, az Olaszországhoz tartozó Lampedusa szigettől körülbelül száz kilométerre délre. Az állampolgárságukat egyelőre nem tudták megállapítani, a menekültügyi központba vitték őket, mindannyian jól vannak - közölte a parti őrség szóvivője.


Fico: Malina Hedvig hazudott

Robert Fico szerint nem történtek meg mindaz, amit Zák-Malina Hedvig a megveretésével kapcsolatban állított - ezt egy politikai vitaműsorban állította vasárnap a legerősebb szlovákiai ellenzéki párt vezetője. Robert Fico alig egy hónappal azután mondta ezt, hogy a szlovák kormány közleményben fejezte ki sajnálkozását Malina Hedvig ügye miatt.


Lukasenka: „Inkább vagyok diktátor, mint meleg”

Diktátornak nevezte magát a fehérorosz elnök, miután a homoszexualitását nyíltan vállaló német külügyminiszter, Guido Westerwelle nemrég "Európa utolsó diktátoraként" emlegette Aljakszandr Lukasenkát. "Inkább vagyok diktátor mint meleg" - reagált vasárnap az egykori termelőszövetkezeti elnök a Belat fehérorosz állami hírügynökség jelentése szerint.



A szabad vasárnapért kampányolnak az olasz szakszervezetek

"A vasárnapnak nincsen ára" – ez a címmel tartanak egész napos akciót az olasz szakszervezetek az üzletek ünnepi nyitvatartása ellen. Az utóbbi évtizedekben ritkán látott szövetséget teremtett a szabad vasárnapért való küzdelem: az olasz egyház a szakszervezetek mellé állt - kommentálta az olasz sajtó a kezdeményezést.


Putyin más lesz majd, mint amilyen lenni szeretne

Komoly, részben népszerűtlen intézkedésekkel járó változásokat kell végrehajtania Oroszországban a vasárnap minden bizonnyal elnöki címet szerző Vlagyimir Putyinnak – mondta a hvg.hu-nak a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Rácz András szerint kérdés, hogy Putyin szeretne-e „örökös elnök” lenni, de a felszín alatt már elindultak azok a folyamatok is, amik legközelebb egy ellenzéki jelöltet hozhatnak helyzetbe.


Iráni választások: ellenszélbe kerülhet Ahamdinezsád

A szavazatok 90 százalékának összeszámlálása alapján Irán legfelsőbb vallási és politikai vezetőjének hívei elsöprő győzelmet arattak a pénteken tartott parlamenti választásokon - derült a belügyminisztérium vasárnap nyilvánosságra hozott adataiból. Beigazolódott az előrejelzés, hogy Mahmúd Ahamdinezsád elnöknek mandátuma utolsó másfél évében az eddiginél jóval ellenségesebb törvényhozással kell számolnia.


Nem védik a földrengéstől a bukaresti házakat, pedig kellene

Alig 15 épület tartószerkezetét erősítették meg eddig Bukarest központjában abból a 126-ból, amely összeomolhat egy erős földrengés esetén - közölte vasárnap az Agerpres hírügynökség, amely a román területfejlesztési és közműépítési minisztérium közleményét idézi. Romániában 35 évvel ezelőtt, 1977. március 4-én volt az utóbbi évtizedek legpusztítóbb földrengése.




Orosz elnökválasztás: állítólag nem működik minden webkamera

Oroszországban összesen 111 millió szavazásra jogosult adhatja le voksát a vasárnapi elnökválasztáson. A távol-keleti Csukcsföldön, ahol a közép-európai idő szerint éjfélkor nyitották ki a szavazóhelyiségeket, a jogosultak fele a mínusz 30 Celsius-fokos hideg ellenére már szavazott. Az ország kelettől nyugatig kilenc időzónára osztott. A központi választási bizottság tájékoztatása szerint az országban közép-európai idő szerint reggel hét óráig a szavazásra jogosultak 12 százaléka adta le voksát.


Százhatvan gyerek kapott ólommérgezést egy kínai városban

Összesen százhatvan gyereknél állapítottak meg ólommérgezést a dél-kínai Kuangtung tartomány egyik településén a környező gyárakból származó mérgező anyagok miatt - számolt be vasárnap a Hszinhua állami hírügynökség. A Tungtang városban elvégzett vérvizsgálatok során az ólom magas szintjét mutatták ki, amely a levegőből és a szennyezett élelmiszerekből került az emberi szervezetbe. A városban amúgy is magas az ólom szintje, mert a város ólom- és cinkércben gazdag területen fekszik.


Liberman: Izrael független, és saját döntéseket hoz Iránról

Izrael saját maga hozza meg döntéseit Iránnal kapcsolatban, mivel független állam - nyilatkozta a közszolgálati rádiónak vasárnap Avigdor Liberman izraeli külügyminiszter. "Az Egyesült Államok kétségtelenül a legnagyobb hatalom a világon és Izrael legjobb és legfontosabb barátja, de mi független állam vagyunk, így a helyzettel kapcsolatos döntéseinket a saját értékelésünk alapján hozzuk meg" - mondta.


Amerikai elnökjelölés: Romney győzött Washingtonban a republikánusoknál

Mitt Romney győzött a Washington állambeli szombati republikánus jelöltállító gyűléseken - jelentette az amerikai média leadott szavazatok 83 százaléknak összeszámlálása tán. Mitt Romney volt massachusettsi kormányzó a részeredmények szerint a szavazatok 37 százalékát kapta, és ezzel sorozatban a negyedik fordulógyőzelmét érte el a republikánus jelöltállítási küzdelemben.


Több mint 11 százalékkal növelik a védelmi kiadásokat Kínában

Kína 11,2 százalékkal növeli idén védelmi kiadásait. A kínai parlament szóvivője vasárnap azt mondta, hogy idén 670,2 milliárd jüant (106,4 milliárd dollárt) költenek a hadseregre, ami 67 milliárd jüanos, azaz 11,2 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest.


Megkezdődött az elnökválasztás Oroszországban

Oroszországban hat évre választanak elnököt vasárnap. Moszkvában közép-európai idő szerint reggel öt órakor nyitották ki a szavazóhelyiségeket, miközben az ország távol-keleti vidékein ekkor már záráshoz készülődtek.


Ötvenen haltak meg egy balesetben Guineában

Ötven ember meghalt és 27 megsérült szombaton Guineában egy közúti balesetben - közölte a belügyminisztérium. Elromlott egy teherautó fékje, amikor helyieket vitt egy vásárba. A baleset a kelet-afrikai ország délkeleti részén, Moribadou város közelében történt.


Frontálisan ütközött két vonat Lengyelországban, sok a halott

Összeütközött két személyvonat szombat éjszaka Lengyelország déli részén. A hatóságok szerint legalább tizennégy utas meghalt, csaknem hatvanan megsérültek, közülük negyvenen komoly sérüléseket szenvedett. Az ügyben még vasárnap eljárást indítanak.