Kroes visszapattintotta Szájert

Neelie Kroes uniós médiaügyi biztos levélben válaszolt Szájer Józsefnek, miután a magyar kormánypárti EP-képviselő három hete egy levélben nekiment a biztosnak. Kroes hangsúlyozta, hogy az Európa Tanács alapvető jogi normáinak való teljes megfelelés minden tagország számára magától értetődőnek kellene lennie.


Fotók kerültek elő a részeg Slotáról

A szlovákiai választások előtt pár nappal olyan régebbi felvételek kerültek elő a magyarellenes kirohanásairól is ismert Ján Slotáról, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) vezetőjéről, amelyek szerint alaposan sikerült felöntenie a garatra.


Moszkva békülne Tbiliszivel

Moszkva kezdeményezi a diplomáciai kapcsolatok helyreállítását Tbiliszivel - jelentette be az orosz külügyi szóvivő pénteken. Miheil Szaakasvili grúz elnök kedden jelentette be, hogy Grúzia egyoldalúan megszünteti az orosz állampolgárokkal szembeni vízumkényszert.


Kína begurult két japán hajó miatt

Kína tengerészeti felügyelete pénteken bejelentette, hogy fokozni fogja felderítő tevékenységét a Kelet-kínai-tengeren, válaszul arra, hogy japán kutatóhajók "megsértették Kína szuverenitását".


FBI-igazgató: a terrorizmusnál is veszélyesebbek lesznek a kibertámadások

A kibertámadások rövidesen az egyik legnagyobb fenyegetést jelentik Amerika biztonságára, a fenyegetettségük szintje a terrorizmusét is meghaladhatja – erre figyelmeztetett a Szövetségi Nyomozó Iroda igazgatója egy San Franciscó-i konferencián. Robert Mueller azt mondta, hogy le kell vonni a terrorizmus tanulságait, és alkalmazni kell azokat a kiberbűnözésre.


Kieshet a szlovák kormánypárt, az MKP a kanyarban sincs

A szlovák kormányzó párt, az SDKÚ haldoklik, a Híd-Most párt ugyan bekerülne a parlamentbe a március 10-i választásokon, de az MKP sehol sincs - írja a Parameter.sk szlovákiai hírportál egy közvélemény-kutatásra hivatkozva.



Izrael szíriai sebesülteket segítene

Izrael - külügyminisztere szerint - kész segíteni azoknak a szíriaiaknak az orvosi kezelésében, akik a Bassár el-Aszad rendszere elleni felkelésben sebesültek meg.


Orosz elnökválasztás: Putyin költött a legtöbbet kampányolásra

Vlagyimir Putyin elnökválasztási kampánya volt a legdrágább a központi választási bizottság pénteken közölt adatai szerint. A kormányfő-elnökjelölt választási alapjába az utolsó, február 24-i kimutatás szerint 411 millió rubel, vagyis átszámítva körülbelül 10 és fél millió eurónak megfelelő összeg érkezett be, amelyből majdnem 369 milliót elköltöttek. Versenytársa, az egyéni elnökjelölt milliárdos üzletember Mihail Prohorov 400 millió rubel felett rendelkezett, és abból 319 milliót fordított kampányára.


Mobilon küld pénzt az ENSZ

Története során először folyósítja mobiltelefonon keresztül a segélyezésre szánt összegeket az ENSZ: a nemzetközi szervezet Haitin próbálja ki az új rendszert.



Mohamed-karikatúrák: vádat emeltek négy ember ellen

A dán főügyész terrorcselekmény előkészítésével vádolt meg négy embert, akik feltételezhetően fegyveres támadást terveztek a Mohamed prófétáról karikatúrát közlő Jyllands-Posten dán napilap szerkesztősége ellen.


Utazó magyar nagykövetet neveztek ki Afrikába

Utazó nagykövet képviseli Magyarországot három afrikai országban, Ghánában, Nigériában és Dél-Szudánban. A feladatot ellátó Maris Zsolt szerint a magyar diplomácia ezzel is bizonyítani kívánja, hogy Budapest odafigyel a térségre.


Segítené a külügy Szerbia EU-tárgyalásokra való felkészülését

"Partnereinkkel egyeztetve kétoldalú alapon is készek vagyunk támogatni a csatlakozási tárgyalások megkezdésére, majd azok sikeres lebonyolítására történő szerbiai felkészülést. Mindemellett bátorítjuk Szerbiát, hogy a továbbiakban is kezelje prioritásként az Európai Unió által meghatározott feltételek teljesítését" - írta pénteki közleményében a Külügyminisztérium.



Obama: nem blöff az amerikai támadás lehetősége Iránban

Egy idő előtti támadás lehetővé tenné Irán számára, hogy az "áldozat" szerepét játssza el a nukleáris válságban, de ha Teherán nem hagy fel az atomfegyverhez jutás programjával, Amerika akcióba léphet - jelentette ki Barack Obama amerikai elnök az Atlantic Monthly magazinnak adott, pénteken megjelent interjújában.


FT: "ronda kereskedelmi vitába" keveredett Budapest

Éppen akkor, amikor Magyarország igyekszik megítélésén javítani a külföldi befektetők körében, újabb "ronda kereskedelmi vita" bontakozik ki Budapest és két nyugat-európai nagyvállalat között - írta a Beyondbrics című szerkesztőségi blogjában a Financial Times, a Fővárosi Vízművek francia és német tulajdonosaival kötött szerződés esetleges felmondásának ügyére utalva.