A válságkezelés lesz a fő téma a márciusi EU-csúcson

A nemzetközi gazdasági válság elleni fellépés áll majd a március eleji európai uniós csúcstalálkozó középpontjában is - jelentették be a témáról szerdán az Európai Parlament plenáris ülésén folytatott strasbourgi vitában az EU-tagországok kormányközi tanácsa és az Európai Bizottság képviselői.





Töröltek 88 járatot a müncheni reptéren

Nyolcvannyolc járat indítását, illetve fogadását törölték szerdán reggel a müncheni repülőtéren a hideg és a bajor főváros térségében megindult havazás miatt. A járattörlések 8-9 ezer utast érintenek - közölte a repülőtér szóvivője.



Robbanás egy olajvezetéken a szíriai Homsznál

Felrobbant szerdán a közép-szíriai Homsz olajfinomító üzemét ellátó vezeték, amely egy, a kormányzati erők által ostromlott szunnita negyed közelében helyezkedik el - közölték szemtanúk.


Az IMF miatt ritkábban járhat a bukaresti metró

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) felszólította a román kormányt, hogy június végéig készítsen tervet a bukaresti metrót üzemeltető Metrorex állami cég átalakítására, bevételeinek növelésére. A menetrend is átalakulhat, napközben ritkábban járhatnak a szerelvények.



Amerikai magyarok tiltakoztak Kim Lane Scheppele princetoni előadásán

Az elmúlt 20 hónapban elfogadott jogszabályokban foglalt radikális változások közül több is veszélyezteti az Európai Unión belül Magyarország alkotmányos demokratikus államoknak kijáró státuszát - mondta Kim Lane Scheppele jogászprofesszor a Princetoni Egyetem Magyarország alkotmányos forradalma címmel rendezett keddi panelvitáján.



Továbbra sem tudni, megtámadná-e Izrael Iránt

Üdvözölte az Irán ellen annak atomprogramja miatt bevezetett nemzetközi szankciók szigorítását az izraeli miniszterelnök helyettese, de nem adott egyenest választ arra a kérdésre, a zsidó állam tervezi-e, hogy megelőző csapást mér az iráni atomipari létesítményekre.



Négy meleg pár házasodott össze a magasban New Yorkban

Boldog párok majdnem két évtizede kötnek házasságot Valentin-nap alkalmából az Empire State Building tetején, de idén először meleg párok is kimondták a boldogító igent az emblematikus New York-i épületben. New York a hatodik, és egyben legnépesebb szövetségi állam Amerikában, ahol engedélyezték a homoszexuálisok és leszbikusok házasságát.



Alkuk ideje

Belefáradtak a folyamatos forradalmi hevületbe az egyiptomiak, és Hoszni Mubarak elnök bukásának első évfordulóján a stabilitás és a gazdaság talpra állítása került előtérbe.


Elvesző paradicsom?

Megerősödhet az iszlamista fundamentalizmus a Maldív-szigeteken, ahol lemondásra kényszerült az államfő.


Uniós fájdalmak

Az EU-ügyek miatt harcolnak egymással a cseh koalíciós pártok, ám egységük töretlen a gazdasági reformok, az egyházi kárpótlás és a közvetlen elnökválasztás kérdésében.


Szorítópróba

Hiába lángolt Athén, a görög képviselők megszavazták a húsba vágó, ám életmentő újabb megszorító intézkedéseket.