Észak-Korea interkontinentális ballisztikus rakétát tesztelt, hogy „figyelmeztesse az ellenségeit”
Kim Dzsongun is ott volt a sikeres rakétateszten.
Kim Dzsongun is ott volt a sikeres rakétateszten.
hvg.hu
A férfi elmenekült, amikor a rendőrök igazoltatni akarták, a táskáját azonban hátrahagyta.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Vannak olyan területek, ahová a mentőcsapatok számára is lehetetlen az eljutás.
A fizetésekkel lehetett kavarás, de a hatóságok egyelőre csak a nyomozás tényét erősítették meg.
hvg.hu
A szociáldemokraták 65 éves vezetője korára és egészségi állapotára hivatkozik.
Naím Kászim ehhez hozzátette, hogy életképes tervet még nem látott.
A gyógyíthatatlan beteg nő maga kérte meg férjét, hogy vessen véget szenvedésének.
A hadviselés jövőjének tekintett drónokat a lehető legjobban akarják integrálni a meglévő haditechnikai eszközökbe. A megoldás a drónok egész raját elszállásolni és bevetni képes "anyahajó" lesz.
hvg.hu
A színész szerint Donald Trump hazafiatlan, és nem fogja megoldani az amerikaiak problémáit.
Észak-Koreából már korábban elszökött menekültek szerint meghalni küldik a katonákat Oroszországba, de aki túléli, az „sok” pénzt kereshet, illetve előreléphet ő és a családja is.
hvg.hu
Barcelona felé mozdul a vihar, a katalóniai regionális meteorológiai szolgálat vörös riasztást adott ki.
hvg.hu
Egy új Trump-elnökség keserű pirula, amit nehéz lenyelni, de serkenti az európai autonómiát, a felelősségvállalást és az integrációt - állítják a Politicónak nyilatkozó EU-s hivatalnokok és diplomaták. Ami nem megy magától, majd kikényszeríti a blokkal ellenséges republikánus adminisztráció.
hvg.hu
De mit is jelent mindez pontosan? Milyen feladatokat ró a hatálya alá eső cégekre? Hogyan működik például a kockázatértékelés, kiberbiztonsági értékelés, az adatvédelem, adatkezelés egységesítése? Mit jelent a rendszertesztelés, monitoring, incidens-kezelés és jelentés? Hogyan kaphatnak segítséget a cégek a DORA megfelelési felkészülésben? Sok egyéb mellett ezekről a kérdésekről is beszélgetünk legújabb podcastunkban vendégeinkkel, Bede Ádámmal és Bodor Tiborral.
4iG Csoport
Marabu
Az ügyészség beidézte Szalome Zurabisvili grúz elnököt, aki többször is a parlamenti választás elcsalásáról beszélt.
hvg.hu
Ursula von der Leyen a volt finn elnököt kérte fel, hogy írjon jelentést Európa védelmi felkészültségéről.
Az EU-nak elvileg csak demokráciák lehetnek tagjai, ám Magyarország már nem demokratikus, és más államokban is veszély fenyegeti a jog uralmát, márpedig ez aláássa a demokráciát az egész Unióban – állapítja meg az EUobserveren megjelent tanulmányában John Morijn, Kim Lane Scheppele, Laurent Pech és R. Daniel Kelemen.
hvg360
A DANA nevű évente jelentkező hidegcsepp többször okozott már katasztrófát és villámárvizeket Valencia környékén, volt olyan év, hogy ezer áldozatot is szedett.
hvg.hu
Rendkívül veszélyes fordulatot jelez Phenjan és a világ viszonyában, hogy Észak-Korea szerepet vállal az ukrajnai háborúban, írja Gideon Rachman, a Financial Times elemzője. Orbán Viktor és az amerikai republikánusok kapcsolatáról ír a Le Figaro. A közel-keleti helyzettel foglalkozik a Wall Street Journal, a Washington Post és a Guardian. Cas Mudde bevallja, fogalma sincs, ki nyeri nem egészen egy hét múlva az amerikai választást. Szép, új világ felé araszol öt Oroszországgal határos közép-ázsiai ország, írja a Financial Times. Számos lap, a többi közt a Die Welt elemzi a grúziai választás utáni helyzetet és Orbán Viktor tbiliszi útját. Válogatásunk a világlapok cikkeiből.
hvg360