Először került kisebbségbe a fehér lakosság New Yorkban

Kisebségbe került a fehér bőrű lakosság az Egyesült Államok legnépesebb városában és vonzáskörzetében: a 2010-es népszámlálás szerint a 19 milliós New York-i metropoliszban csupán a polgárok 49,6 százaléka rendelkezik európai gyökerekkel, míg a többség fekete bőrű, ázsiai és mindenekelőtt latin-amerikai bevándorló vagy azok leszármazottja - írta hétfőn a The New York Times című napilap.


Lemond párttagságáról a lobbibotrányba keveredett román EP-képviselő

Lemondott párttagságáról hétfőn Adrian Severin román Európai Parlamenti képviselő, akiről egy brit lap azt állította: kenőpénzt fogadott el törvénymódosítások benyújtásáért. Severin ugyanakkor nem mondott le EP-képviselői posztjáról, és ártatlanságát hangsúlyozta. A politikus ellen ügyészi vizsgálat indult.




Már 76-an haltak meg a jemeni lőszergyár-robbanásban

A legfrissebb adatok szerint legalább 76 ember halálát okozta a dél-jemeni lőszer- és fegyvergyárban történt hétfői robbanás - közölték jemeni tisztségviselők. Az áldozatok között több nő és gyerek is van. A lőszergyárat egy nappal korábban fosztották ki az al-Kaida fegyveresei. A robbanás idején helyiekkel volt teli a kifosztott épület. A robbanás pontos okát egyelőre nem tudni.



Légicsapás Ingusföldön: 20-an meghaltak

Ingusföldön hétfőn két különleges katonai művelet keretében légitámadással és szárazföldi akcióval megöltek 17 szélsőségest és őrizetbe vettek két férfit, akiknek közük van a moszkvai Domogyedovo repülőtéren január 24-én elkövetett merénylethez - jelentette be az orosz Terrorizmus-ellenes Nemzeti Bizottság Moszkvában.






Szíriában folytatódnak a tüntetések

Könnygázt vetettek be a szíriai biztonsági erők hétfőn, hogy feloszlassák a Deraa városában kezdődött újabb kormányellenes tüntetést, s lövéseket adtak le a levegőbe - közölték szemtanúk. Közben az ország alelnöke úgy nyilatkozott, hogy Bassár el-Aszad államfő 48 órán belül fontos döntéseket jelent be.



Tőkés: az RMDSZ számoljon el a költségvetési pénzekről

A korrupcióval szembeni magatartás tekintetében Romániának az Európai Parlamentről (EP) kellene példát vennie - mondta hétfői nagyváradi sajtótájékoztatóján Tőkés László, és egyben felszólította a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ): adjon számot az általa kezelt román és magyar költségvetési pénzekről.



A szíriai tüntetők nem kérnek amerikai segítséget

A szíriai tiltakozók, legalábbis egyelőre, nem kérnek amerikai segítséget - jelentette ki a The Washington Times hétfő számában Ammar Abdulhamid, a tiltakozó megmozdulások szervezőinek nem hivatalos szóvivője.



Cenzúrázzák a Simpson-családot Németországban

A Simpson-családot sugárzó német televízió a Japán atomkrízis miatt nem adja le az amerikai rajzfilmsorozat atombalesetekkel foglalkozó részeit - közölte hétfőn a televízió szóvivője. Azt is hozzátette, hogy eddig nem találtak problémás epizódokat. Hasonló lépéseket tettek svájci és osztrák televíziók is. A sorozat egyik producere erre reagálva közölte: "teljesen megérti", hogy most nem akarják leadni az érintett részeket.



Egyiptomban szeptemberben tartják a választásokat

Szeptemberben tartják meg Egyiptomban a Hoszni Mubarak elnök bukását követő első parlamenti választásokat, de az elnökválasztás pontos időpontját még nem jelölték ki - jelentette be hétfőn az országot átmenetileg irányító katonai tanács.