Most a 2-es reaktor füstöl Japánban

Fehér füst kezdett felszállni hétfőn helyi idő szerint kora este a japán Fukusima-1 (Daiicsi) atomerőmű 2-es reaktorából, a 3-as reaktorból viszont megszűnt a füstkiáramlás - tudatta az országos nukleáris biztonsági hivatal szóvivője.



Halló! Már megint a németek a legokosabbak? Vagy a legravaszabbak?

A franciák és a britek tépik a hajukat, az amerikaiak morognak és felvetik a kérdést, hogyan merészelte Németország megtörni a Nyugat egységét. Ezt mi is megkérdeztük a nagyobbik német kormánypárt, a Merkel vezette CDU háttéragytrösztjeként működő Konrad Adenauer Alapítvány vezető kül- és biztonságpolitikai stratégájától, Patrick Kellertől. Szavaiból kitetszik: nincs igazi, nincs átgondolt nyugati stratégia a líbiai beavatkozás mögött, az ügy vége beláthatatlan.


Jemen: az egyik tábornok a tüntetőket támogatja

Támogatásáról biztosította a jemeni elnök távozását követelő ellenzéket hétfői tévéüzenetben az arab ország hadseregének egyik tábornoka. A bejelentés után páncélozott harcjárművek jelentek meg a jemeni fővárosban, Szanaában az elnöki palota, a védelmi minisztérium és a központi bank épülete körül.


Hogyan öltözködtek a bosnyák primitívek?

Sejo Sekson, a délszláv háború előtti Szarajevó egyedi – Új Primitivizmus névre keresztelt – punkrock mozgalmának fenegyereke, a korszak egyik legjelentősebb együttesének, a Zabranjeno Pusenjének alapító-frontembere a közelmúltban Pécsett koncertezett. Az esemény előtt a Serbia Insajd blog szerzője interjút készített vele.


Most a radioaktív esőtől félnek Japánban

Stabilizálódott a helyzet a megsérül fukusimai atomerőműben - így nyilatkozott a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség. A helyszínről az MTI Hírcentrum tudósítója jelentkezett.


Reggelig bombázták Kadhafi erőit Adzsdábíja körül

A nyugati légierő gépei hétfő kora reggelig bombázták a Moammer Kadhafi líbiai vezetőhöz hű erőket az ország keleti részén a tengerparton fekvő, stratégiai jelentőségű Adzsdábíja környékén - közölték a felkelők. A város korábban a felkelők kezén volt, és most szeretnék visszafoglalni.


Guardian: fokozódik az idegenellenesség Európában

Európa lakossága liberálisnak tartja magát, ennek ellenére a legtöbb EU-polgár nem nézi jó szemmel, ha az unión kívülről érkeznek hazájába bevándorlók - idézi a Kitekintő a brit Guardian és az ICM piackutató cég által öt országban végzett internetes felmérés eredményeit.


Kadhafi is célpont lehet

Bár a polgári áldozatok elkerülése a koalíciós erők célja, nem kizárt, hogy Moammer Kadhafi líbiai vezetőt is célba veszik a hadművelet során, legalábbis a brit védelmi miniszter nyilatkozata szerint.




Martonyi: az EU nem vesz részt hadműveletekben

Nem lesz közvetlen uniós részvétel a líbiai katonai műveletekben - mondta Martonyi János külügyminiszter hétfőn Brüsszelben. Egységes fellépésre még a NATO sem szánta el magát. Ugyanakkor a Moammer Kadhafi líbiai vezető erői elleni támadást végrehajtó koalíció több tagja is EU-, illetve NATO-tag.





Miért lépett be az USA egy harmadik háborúba?

Több mint egy hónappal a líbiai felkelés kirobbanása és a beavatkozástól való hosszas elzárkózás után az Obama-kormány most ott tart, ahová nem akart eljutni: két muszlim országban viselt, elhúzódó háború közepette egy harmadik iszlám állam elleni hadműveletek kezdeményezőjévé vált.



Két repülő találta el Kadhafi vendégházát

Valószínűleg két manőverező robotrepülőgép csapódott be Moammer Kadhafi körülkerített vezetői épületegyüttesének egyik központi házába - jelentette a helyszínről washingtoni idő szerint vasárnap este a CNN.


Bányarobbanás Pakisztánban, 24 bányász lent rekedt

Legalább két tucat halottja van egy délnyugat-pakisztáni szénbányában történt metángázrobbanásnak, és a hatóságok szerint kevés az esély arra, hogy sikerül élve kimenteni a tárna mélyén rekedt 24 bányászt.


Nőni kezdett a nyomás a japán erőmű egyik blokkjában

Növekedni kezdett a nyomás a japán fukusimai atomerőmű hármas reaktorblokkjában, és a japán szakhatóságok azt fontolgatják, hogy szellőztetéssel - egy külső szelep megnyitásával - oldják meg a problémát, ami viszont a sugárzás hirtelen megugrásával járna - közölte hétfőn a japán atomenergia-biztonsági szolgálat egyik illetékese.