Lemondott a jemeni emberi jogi miniszter
Közleményben jelentette be lemondását vasárnapra virradó éjjel a jemeni kormány emberi jogi minisztere.
Közleményben jelentette be lemondását vasárnapra virradó éjjel a jemeni kormány emberi jogi minisztere.
MTI
Kilenc nappal a Japánt sújtó földrengés és szökőár után több mint 20 ezerre emelkedett a halottak és az eltűntek száma.
MTI
A líbiai hadsereg szerint a szombati szövetséges légicsapásokban 48-an haltak meg - a propaganda szerint többségükben civilek -, és 150-en sebesültek meg. Vasárnap hajnalban hangos robbanások rázták meg Tripolit, amelyet a helyi légvédelmi erők sortüzei követtek.
hvg.hu
Nyolc évvel az iraki invázió kezdete után ismét aktív hadműveletekbe kezdtek a brit fegyveres erők nemzetközi katonai koalíció részeként, ezúttal azonban alapvető különbség, hogy brit szárazföldi alakulatok nem vesznek részt a támadásban.
MTI
Az amerikai külügyminiszter elmondta: az Egyesült Államok "szilárdan elkötelezte magát az Öböl (államok) biztonsága mellett", és kiemelkedően fontosnak tartja az együttműködést mindazokkal, akiket szintén aggaszt "Irán fellépése a régióban".
MTI
Jó irányban alakulnak a dolgok a fukusimai atomerőműben a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) egyik vezető munkatársa szerint - adta hírül szombaton az APA osztrák hírügynökség, míg a NAÜ Japánból visszaérkezett vezetője ennél visszafogottabb értékelést adott.
MTI
Hat tűzoltó meghalt, egy pedig súlyosan megsérült.
Hírszerző
Hírszerző
FH
Határértéken túli radioaktív sugárzás ért hat munkást a földrengésben és cunamiban megsérült Fukusima atomerőműben.
Hírszerző
Hírszerző
FH
Latin-amerikai körútjának első állomásán, Brazíliavárosban az amerikai elnök országa támogatásáról biztosította Brazíliát gazdasági nagyhatalommá válásának folyamatában.
MTI
Rafale típusú francia harci repülőgépek szombaton kora délután felderítő repülésekbe kezdtek Líbia egész területe fölött. Állítólag öt gép vesz részt a bevetésben, köztük egy AWACS típusú radarfelderítő repülőgép.
MTI
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a harmincegy évvel ezelőtti véres események évfordulóján emlékezett.
MTI
Mindenki maradjon fedett helyen, ha radioaktív eső esik - figyelmeztet a japán kormány.
hvg.hu
A francia erőkön kívül más országok csapatai is részt vehetnek a líbiai légtérzár betartatásában, illetve további esetleges katonai akciókban. A Guardian szerkesztőségi blogján listát közöl arról, mely ország milyen gépeket mennyi idő alatt és honna tudna bevetni.
hvg.hu
Mindössze négy évet élt Knut, a berlini állatkert híressé vált, fogságban született jegesmedvéje – közölte az AP hírügynökség.
hvg.hu
Az El Mundo című spanyol lap remek infografikát készített a líbiai hadművelethez. A térkép menüpontjai alapján megnézhetjük a líbiai légibázisokat, és az ott rendszerben lévő fegyverek számát. A földi katonai bázisokat és a hadikikötőket ugyancsak megismerhetjük, emellett feltüntetik a NATO-bázisokat is. A térkép megtekintéséhez kattintson a képre!
hvg.hu
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa által jóváhagyott líbiai légtérzár megteremtésében francia, kanadai és brit vadászgépek vesznek részt - értesült szombaton a francia BFMT televízió a Párizsban tárgyaló holland küldöttség tagjaitól.
MTI
A világnak addig nincs keresnivalója a líbiai háborúban, amíg nem tudjuk, mibe vágunk bele - írja a Líbiában nyugati és egyes arab államok esetleges részvételével zajló nemzetközi beavatkozással kapcsolatban a Foreign Policy magazin hasábjain egy szakértő. Szerinte a beavatkozás támogatói három cél keverékét tartják szem előtt, de e három cél nem feltétlenül egészíti ki egymást. Egy másik szerző viszont arról ír, reméli, nem késett el a beavatkozás.
hvg.hu
Az iszlamistáknak sikerült megakadályozniuk, hogy az ellenzéki politikus leadja voksát az új alkotmányról szóló népszavazáson.
Hírszerző
Hírszerző
FH
Néhány tízezerre tehető csak azon katonák száma, akik hűségesek Kadhafihoz. A hadsereg fegyverei - köztük a repülőgépek - pedig eléggé elavultak. Fel sem vehetik a versenyt a nyugati haderőkkel - írja a Le Monde.
hvg.hu
Miközben a szombati párizsi nemzetközi válságtanácskozáson egyetértés született arról, hogy eljött az ideje a líbiai polgári lakosság katonai eszközökkel történő megvédésének, a líbiai légtérben pedig francia gépek már meg is kezdték a járőrözést, a NATO brüsszeli székhelyén a 28 tagország nagykövete továbbra sem jutott politikai megállapodásra a közös fellépés ügyében.
MTI