Az ENSZ BT határozata, amely a civil lakosság megóvása érdekében - a szárazföldi megszállást kivéve - "minden szükséges eszköz" bevetését lehetővé teszi Líbiában, a légtérzár felállításával nem biztos, hogy elérheti a célját - írja a Foreign Policy magazinban Micah Zenko. Ha Kadhafi által eddig követett stratégiát nézzük, akkor az leginkább a szárazföldi harcra fókuszált, a bombázást leginkább a felkelők fegyverraktárai és más létesítményei elleni támadásoknál vetették be.

A beavatkozás támogatói szerint annak második célja az lehet, hogy Líbiában helyrebillentsék az erőegyensúlyt, de ezt a légtérzárral szintén csak kis eséllyel lehet elérni - írja a szerző, aki szerint ezt valószínűleg a felkelők fegyverrel való ellátásával lehetne igazán elérni, az viszont egy korábbi ENSZ-határozat (az 1970-es) szabályaiba ütközik. A harmadik cél a rezsim leváltása lehet, ehhez azonban a szakértő szerint vélhetően elengedhetetlen lenne a szárazföldi erők bevetése.

AP

"Röviden tehát bár úgy hisszük, készek vagyunk 'tenni valamit' Líbiában, arról vitatkozunk, hogy milyen taktikákat tartunk elfogadhatónak, ahelyett, hogy milyen stratégia lesz sikeres" - írja Micah Zenko, aki hozzáteszi, hogy mindez Kadhafit segítheti. A líbiai vezető már tudja, hogy a légi támadások lehetősége megszűnt, de azt is tudja, hogy a nyugati hatalmak nem igazán akarnának szárazföldi csapatokat küldeni - pedig ez lenne az egyetlen, ami biztosíthatná a hatalomból való elmozdítását. Számára az lehet az üzenet, hogy tovább folytassa a szárazföldi harcot.

A Foreign Policy hasábjain zajló vitában más véleményt képvisel Romeo Daillaire, a ruandai ENSZ-békefenntartó misszió egykori parancsnoka, aki szerint a védelmi felelősség elve (Responsibility to Protect, R2P) - amely az ENSZ BT-t arra kötelezi, hogy akcióba lépjen, ha egy ország nem képes megvédeni saját polgárait - erőteljesen kiemelte, milyen problémáról is van szó Líbiában.

AP

Sohasem volt kérdéses, hogy Kadhafi emberiség ellenes bűncselekményeket követ el. A valódi kérdés tehát az, hogy az R2P doktrínát miért nem egyhangúlag hívták segítségül a világ vezetői - írja a szerző, utalva az ENSZ BT határozat elfogadásánál tartózkodó országokra. Szerinte csak remélni lehet, hogy a bevatkozással nem késett el a nemzetközi közösség. Miközben Bengázi utcáin a líbiaiak örömujjongásban törtek ki, abban bízva, hogy a támogatásra vonatkozó kérésük válaszra talál, mi Nyugaton csak reménykedhetünk, hogy "az ígéreteink nem számítottak túl kevésnek, túl későn" - teszi hozzá a szerző.