Világ

Peru Fujimori volt elnök kiadatását kéri Japántól

Hivatalosan is kérte Lima Japántól Alberto Fujimori volt perui elnök kiadatását, aki ellen az Interpol nemzetközi elfogatóparancsot adott ki emberrablásban és tömegmészárlásban való feltételezett szerepe miatt. A japán származású Fujimori csaknem tíz év perui elnökség után távozott a szigetországba, miután 2000 novemberében a limai törvényhozás gyakorlatilag eltávolította tisztségéből.

Világ

Bush terrorveszélyre figyelmeztet

Az újabb terrorveszélyre figyelmeztető George W. Bush amerikai elnök szerint sikerült közelebb jutni a megbuktatott iraki diktátor, Szaddám Huszein elfogásához. Közben Bagdadban Ibrahim al-Dzsafarit, az iraki síita al-Dava párt szóvivőjét választották meg az iraki ideiglenes kormányzótanács első elnökévé.

Világ

Sierra Leone: meghalt Foday Sankoh gerillavezér

Meghalt Foday Sankoh, a nyugat-afrikai Sierra Leonét tíz évig terror alatt tartó Forradalmi Egyesült Front (RUF) vezére, akit háborús bűnök elkövetésének vádjával akartak elítélni.

Csecsenföld

Maszhadov: orosz-csecsen béke az ENSZ bevonásával

Aszlan Maszhadov csecsen szakadár vezető tudatta: a Csecsenföld függetlenségéért küzdő ellenállási mozgalom hajlandó alávetni magát egy olyan, független csecsenföldi adminisztrációnak, amely az ENSZ védnökségét élvezi.

Világ

Tony Blair továbbra is hallgat a Kelly-ügyről

Nagy-Britannia helyesen és jogosan cselekedett Irakban, de erről még meg kell győzni a brit népet - jelentette ki Tony Blair brit miniszterelnök. A kormányfő nem volt hajlandó válaszolni azokra a kérdésekre, amelyek David Kelly fegyverszakértő, védelmi minisztériumi tanácsadó öngyilkosságára vonatkoztak.

Világ

Kambodzsa: Hun Sen kormányfő nem hajlandó távozni

Hun Sen kambodzsai miniszterelnök továbbra is a kormány élén kíván maradni, annak ellenére, hogy jobboldali ellenzéke és a mostanáig vele koalícióban kormányzó monarchisták összefogtak ellene, s távozását követelik. A kormányfő pártja, a Kambodzsai Néppárt (CPP) győztesen került ki a vasárnapi választásokból, de nem szerezte meg az újjáalakuló törvényhozásban az egyedüli kormányzáshoz szükséges kétharmados többséget.

Világ

Marie Trintignant reménytelen állapotban van

Továbbra is mély kómában van a vilniusi egyetemi klinikán Marie Trintignant francia színésznő, aki a barátjával, a Noir Désir együttes énekesével való vasárnapi verekedés óta nem tért magához. Az orvosok szerint állapota reménytelen.

Világ

Híresztelések Szaddám Huszein elfogásáról

Irakban az amerikai haderők szerdán folytatták a hajszát Szaddám Huszein után a szülővárosa, Tikrít közeli falvakban egy nappal azután, hogy a volt iraki diktátor egy neki tulajdonított hangszalagon bosszút esküdött megölt fiaiért. A Pentagon egyelőre nem tud a volt diktátor elfogásáról.

Világ

Folytatódhat a vizsgálat Berlusconi adócsalási ügyében

Az olasz szenátus kedd esti döntése alapján az illetékes ügyészek folytathatják a Silvio Berlusconi miniszterelnök elleni adócsalási vizsgálatot, jelentette szerdán az EU Observer. A vizsgálatot korábban leállító Roberto Castelli igazságügyi miniszter ellen bizalmatlansági szavazást tartott a szenátus.

Világ

Los Angeles: nincs ítélet a megvert fekete tinédzser ügyében

Nem marasztalt el egy Los Angeles-i esküdtbíróság egy fiatal fehér rendőrt, aki brutálisan bántalmazott egy évvel ezelőtt egy fekete bőrű kamaszfiút. A tizenkét esküdt közül egy volt fekete bőrű; a városi rendőrséget riadókészültségbe helyezték, mert zavargásoktól tartanak a sokmilliós nagyvárosban.

Világ

Halálos áldozatok a francia Riviérán pusztító erdőtüzekben

Két brit, egy holland és egy lengyel turista életét követelték a francia Riviérán hétfő óta pusztító, példátlan hevességű erdőtüzek, amelyek több gócból kiindulva több ezer hektárnyi erdőt emésztettek fel. A tűzoltók szándékos gyújtogatásra gyanakszanak.

Világ

Szaddám Huszein újabb felvételen ismerte el fiai halálát

Szaddám Huszein újabb beszédét tartalmazó felvételt tett közzé kedden az al-Arabíja arab hírtelevízió; Szaddám elismerte fiai, a "mártír" Udaj és Kuszaj elestét és kijelentette: ha száz másik fia lenne, azokat is feláldozná Irakért. Korábban, egy kedd hajnali, tikriti rajtaütésben amerikai katonák elfogták a megbuktatott diktátor egyik fő testőrét, és két másik emberét, s úgy vélik, közel állnak Szaddám kézre kerítéséhez is.

Világ

Izrael: állandó lakosok lettek a "fekete zsidók"

Állandó lakos státust adományozott az izraeli belügyminisztérium a magukat Biblia-korabeli elveszett zsidó törzsek leszármazottainak tartó úgynevezett fekete zsidóknak, akik 34 éve küzdenek jogaik elismertetéséért.

Világ

Kambodzsa: az ellenzék nem ismeri el a kormánypárt győzelmét

Nagy valószínűséggel a jelenleg is kormányon lévő Kambodzsai Néppárt (CPP) nyerte meg a vasárnap megrendezett parlamenti választásokat, de az ellenzék nem ismeri el a voksolás kimeneteléről a közszolgálati televízióban tett bejelentéseket. Noha a választás békésen zajlott, az országban belpolitikai válság fenyeget.

Világ

A szerbiai szlovákok nem kérik a kettős állampolgárságot

A vajdasági magyaroktól eltérően egyelőre nem tartanak igényt a kettős állampolgárságra az ugyanott élő szlovák kisebbségi közösség tagjai. A határon túli szlovákokat érintő kérdések pozsonyi kormánybiztosa szerint a kettős állampolgárság intézménye veszélyes és destabilizálhatja Európát.

Világ

Kelly-ügy: a britek zöme a BBC-nek hisz

A britek többsége jobban hisz a BBC-nek a feltételezett iraki tömegpusztító fegyverek kérdésében, mint Tony Blair miniszterelnöknek, derül ki egy friss szigetországi felmérésből.

Világ

Kínában "hivatalosan" véget ért a SARS-járvány

Egy pekingi egészségügyi illetékes szerint az utolsó 12, atípusos tüdőgyulladásban (SARS) szenvedő beteg meggyógyult, nem fertőznek már, és ezzel véget ért a járvány. A súlyos légúti betegség nyolc hónap alatt - hivatalos adatok szerint - 349 halálos áldozatot követelt Kínában, és összesen 5327-en fertőződtek meg tőle.

Világ

Irak középső része még háborús övezet

Amerikai katonák az iraki Tikrít városban kedden elfogták Szaddám Huszein egyik volt testőrét, aki hosszú időn át szolgálta a volt iraki elnököt. Közben Richard Myers tábornok, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottságának elnöke bejelentette: Irak középső része még háborús övezet.

Mi kell ahhoz, hogy tényleg Orbáné legyen minden idők legnagyobb gazdaságélénkítő csomagja?

Mi kell ahhoz, hogy tényleg Orbáné legyen minden idők legnagyobb gazdaságélénkítő csomagja?

Meghaladta az 1,2 milliót a regisztrált fertőzöttek száma a világban

Meghaladta az 1,2 milliót a regisztrált fertőzöttek száma a világban

Magyar építészek is esélyesek a legújabb kínai operaház tervpályázatán

Magyar építészek is esélyesek a legújabb kínai operaház tervpályázatán

Minden hetedik Ausztriában élő magyar dolgozó elveszítette az állását

Minden hetedik Ausztriában élő magyar dolgozó elveszítette az állását

„Apa szerint anya azért szült engem, hogy őt magához láncolja”

„Apa szerint anya azért szült engem, hogy őt magához láncolja”

Nem mentség a koronavírus arra, hogy feladjuk a zöld életmódot

Nem mentség a koronavírus arra, hogy feladjuk a zöld életmódot

Karácsony és Gulyás aláírta a megállapodást a fővárosi színházakról

Karácsony és Gulyás aláírta a megállapodást a fővárosi színházakról

Nem fizet a Bónusz Brigád, egyre idegesebbek a cégek

Nem fizet a Bónusz Brigád, egyre idegesebbek a cégek

A címlapról ajánljuk