Kik nem haltak meg Michael Jacksonnal egy időben?

Michael Jackson halálhíre villámgyorsan terjedt el a közösségi oldalokon, lenyomva a Farrah Fawcett haláláról néhány órával korábban beszámoló megemlékezéseket. Az Urban Legends városi legendavadász oldal értesülései szerint azonban pár embernek ez sem volt elég, ők gyártottak új, ál-halálhíreket.


Meghalt Michael Jackson

Michael Jackson szívroham következtében elhunyt, újraélesztése nem sikerült. 50 éves volt, 50 fellépésből álló londoni koncertsorozatán készült a nagy visszatérésre.



Meghalt Charlie egyik angyala

Hosszú rákbetegség után 62 éves korában csütörtökön meghalt Farrah Fawcett amerikai színésznő - jelentette a CNN hírügynökség.


Már este sem lehet káromkodni a BBC-n

Ezentúl este sem lehet zabolátlanul káromkodni a BBC műsoraiban, és a szexet is csak módjával méri majd a világ első számú közszolgálati médiacsoportja, miután a közönség komoly nemtetszését fejezte ki a több mint nyolcvanéves intézmény "erkölcsi züllése" miatt.


Iráni tv: a tüntetéseken milícia-tagok is haltak meg

Az iráni Forradalmi Gárdához köthető, önkéntesek alkotta Baszidzs félkatonai alakulat nyolc tagja is életét vesztette az elnökválasztást követő teheráni tiltakozó megmozdulásokban - adta hírül csütörtökön internetes oldalán egy angol nyelvű iráni tv-csatorna, a Press TV.


Emberevők voltak az első európaiak

Az "első európainak" nevezett Homo antecessor nem vetette meg az emberhúst, egyedei különösen kedvelték a gyermekeket és kamaszokat - derült ki a Spanyolország északi részén lévő atapuercai barlangok feltárásakor.



Megtalálták a világ legrégibb hangszerét

Az emberek már 35 ezer évvel ezelőtt is zenéltek, legalábbis erről tanúskodik egy németországi barlangban talált furulya, amelyet a világ legrégebbi hangszerének tartanak a szakemberek.





Felgyorsulhat a svájci részecskegyorsító újraindítása

A múlt év szeptemberében meghibásodott Nagy Hadronütköztető (Large Hadron Collider – LHC) javítását felgyorsíthatja, hogy a mérnökök alacsonyabb hőmérsékleten is képesek lehetnek letesztelni a problémát eredetileg okozó alkatrészeket.


A La Repubblica tulajdonosa följelenti Berlusconit

Az olasz L'Espresso sajtócsoport szerdán bejelentette, hogy bepereli Silvio Berlusconi kormányfőt, amiért azt kérte honi vállalkozóktól, hogy ne hirdessenek a baloldalinak tekintett La Repubblica című napilapban.



Milyen időjárás várható a következő napokban?

Míg a szupercella fogalmával ismerkedik az ország, s a Duna vízszintjének drasztikus emelkedése miatt zsákolni készülnek vidéken, a fővárosban pedig lezárják a városvédő rakpartokat, a hvg.hu elindította új, átfogó időjárás-előrejelző rovatát: hőmérséklet levegőben és vízben, pollenkoncentráció, orvos- és közlekedésmeteorológia, Európában és Magyarországon, Budapesten és vidéken.





Széthúzás a Jobbik EP-képviselők között

Elválhat egymástól az Európai Parlamentbe (EP) jutott három jobbikos képviselő útja. A HVG információja szerint Morvai Krisztina nem ugyanabban a képviselőcsoportban foglal majd helyet, mint a vele egy listán bekerült Balczó Zoltán és Szegedi Csanád.