Újabb holttesteket emeltek ki a romok alól Olaszországban
Csütörtökön délelőtt 278-ra emelkedett a közép-olaszországi földrengés halálos áldozatainak száma.
Csütörtökön délelőtt 278-ra emelkedett a közép-olaszországi földrengés halálos áldozatainak száma.
MTI
Továbbra is homály fedi, mit kapott pontosan Törökország a NATO-tagállamok múlt heti csúcstalálkozóján cserében azért, hogy elfogadta Anders Fogh Rasmussen akkori dán miniszterelnök NATO-főtitkári kinevezését - mutatott rá a Brüsszelben kiadott European Voice című hetilap csütörtökön megjelent legfrissebb számában.
MTI
Életfogytiglani börtönbüntetés vár egy Puerto Ricó-i férfira, aki megölte főnökét és feldarabolta a holttestet, majd a testrészeket zsákokba csomagolva szétszórta New York különböző pontjain, hogy a szemétszállítók begyűjtsék.
MTI
Berlini dákok a Kutató ifjúság (Jugend forscht) elnevezésű versenyre olyan iskolatáskát fejlesztettek ki, amely egy tankönyv vagy füzet hiánya esetén riaszt.
MTI
Amerikai apácák beperelték bankjukat, mert az a kockázatos subprime jelzáloghitelekbe és nem egy jóval konzervatívabb befektetési formába fektette a rend pénzét, amely aztán a pénzügyi válságban elúszott.
MTI
Lemondott csütörtökön a Scotland Yard terrorelhárító ügyosztályának főparancsnoka, miután véletlenül a nyilvánosság elé tárta egy készülő, titkos terrorellenes rendőrségi akció részleteit.
MTI
Halálos áldozatokat is követelő erőszakcselekmények árnyékolták be Indonéziában a parlamenti választások megkezdését csütörtökön.
MTI
Kivégezték a Hszincsiang-Ujgur autonóm területen (Xinjiang Uygur Zizhiqu), Kasgar városában tavaly augusztusban végrehajtott merénylet két elkövetőjét - közölte a kínai média csütörtökön. A támadásban 17 rendőr meghalt, másik 15 pedig megsebesült.
MTI
Mégsem szereztek abszolút többséget a kommunisták a moldovai parlamenti választásokon, a hivatalos végeredmény a liberálisoknak kedvez. A tüntetések már három napja tartanak, az ország vezetése azt gyanítja, Románia gerjeszti a feszültségeket. Az ügyészség "államcsínykísérlet" címén indított eljárást.
MTI
MTI
hvg.hu
Zavargások törtek ki csütörtökön Pakisztán délnyugati részén, miután a rendőrség bejelentette, hogy megtalálta három eltűnt beludzs nacionalista vezető holttestét.
MTI
Újraválasztotta csütörtökön az észak-koreai parlament a nemzetvédelmi bizottság elnökének Kim Dzsong Ilt - jelentette a KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség.
MTI
MTI
hvg.hu
Csáky Pál elfogadhatatlannak tartja, hogy a szlovákiai államfőválasztás kapcsán egyes szlovák politikusok különbséget tettek a szlovákiai magyarok és a szlovákok szavazatának értéke között, illetve hogy a Magyar Koalíció Pártja (MKP) támogatásának elfogadása bármely politikus részéről is szlovák nemzeti érdeket sértene.
MTI
A mentőcsapatok két újabb holttestet találtak a közép-olaszországi földrengés nyomán összedőlt házak romjai alatt L'Aquila városban csütörtökre virradóra. Az éjszakai órákban két újabb erős utórengés rázta meg a térséget.
MTI
A szabad ég alatt lakik múlt péntek óta több tucat szerbiai roma, akiknek viskóit a belgrádi hatóságok a múlt héten rombolták le.
HVG
Jogi tévedésre hivatkozva a francia Államtanács szerdán megsemmisítette a médiahatóság döntését, amely elutasította azt az ellenzéki javaslatot, hogy az államfő megszólalásai is számítsanak be a kormány, a parlamenti többség és az ellenzék között három egyenlő részre osztott médiaszereplési lehetőségbe.
MTI
Visszaszerezte az uralmat az amerikai legénység a szomáliai kalózok által elfoglalt teherhajó felett - közölte szerdán az amerikai védelmi minisztérium. A CNN szerint a túszejtési helyzet még nem ért véget, a kalózok foglyul ejtették a hajó parancsnokát.
MTI
Nyilvános konzultációt indított az Európai Bizottság annak érdekében, hogy megalapozza a közszolgálati műsorszolgáltatókat segítő állami támogatások jövendő szabályait.
MTI
Közösségi portálok, blogok és mobiltelefonon továbbított rövid szöveges üzenetek (SMS) kulcsszerepet játszottak az új technikai eszközökért rajongó több ezer fiatal részvételével lezajlott moldovai megmozdulásokban.
MTI
Elnapolták a moldovai parlamenti választások eredményének kihirdetését, mert a központi választási bizottság elnöke sokkos állapotba került.
MTI
Több mint 33 évvel az egykori diktátor halála után eltűnik Francisco Franco utolsó, közterületen álló szobra Spanyolországban.
MTI