Kiszolgáltatott vándormunkások az olimpiai létesítmények építői

Pekingben, az olimpiai játékok idején a sportolókra figyel a világ, de érdemes meghallani azt is, amit a művészek mondanak a nagyszabású eseményről. A megamegnyitóval egy időben nyílt meg egy fiatal alkotó kiállítása, melyben emléket állított a stadionokat és az egész, lenyűgöző infrastruktúrát építő vándormunkásoknak, akiket még a játékok ünnepélyes megkezdése előtt eltávolítottak a kínai fővárosból


Az oroszok negyede az USA-t okolja a grúziai konfliktus miatt

Az oroszok az Egyesült Államokat és Grúziát okolják a dél-oszétiai konfliktus miatt, és mindössze egy százalékuk mutogat Moszkvára – derül ki egy szerdán ismertetett közvélemény-kutatásból. Az ENSZ főtitkára pedig résztvenne a rendezésben.



Rossz kezdés után Kásásék bedarálták a spanyolokat

Magyarország férfi vízilabda-válogatottja rossz kezdés után bedarálta a spanyolokat az olimpián, és végül 8-5-re megnyerte a mérkőzést. Kemény Dénes csapata biztosan halad a csoportelsőség felé, holnapután Ausztrália lesz az ellenfél.


Gyurta Dániel: „Az időmet nem cserélném el egy ezüstre sem”

Mindenkit meglepett, hiszen az előfutamban olimpiai csúcsot úszott 200 mellen. Pedig már majdnem leírták. Mondhatni a semmiből jött vissza. Az elődöntő után azt mondta, van még benne. Persze, hogy azonnal dobogókat láttunk a szemünk előtt. Gyurta Dániel, ötödik lett, de nem kell szégyenkeznie.


Szíria és Libanon diplomáciai kapcsolatra lép egymással

Bassár el-Aszad szíriai és Michel Szuleimán libanoni elnök szerdai damaszkuszi megbeszélésükön úgy döntöttek, hogy a két ország nagyköveti szinten diplomáciai kapcsolatra lép egymással - közölte Aszad elnök egyik tanácsadója.


Az orosz nagykövet szerint fejtetőre állították a tényeket

Oroszország magyarországi nagykövete a déloszét válságban történtekkel kapcsolatban szerdán, Budapesten, azt mondta, orwelli világban élünk, ahol egyesek nyugodtan megfeledkeznek arról, mi történt valójában, és fejtetőre állítják a tényeket.





Walesa: a Nyugat gyenge Oroszországgal szemben

Lech Walesa volt lengyel elnök szerint a kaukázusi konfliktus azt mutatja, hogy Oroszország visszatérőben van a szovjet korszak módszereihez, és a Nyugat nem képes választ adni a kihívásra.



Hihetetlen győzelmet aratott a női kézilabda-válogatott

Fantasztikus győzelmet aratott a magyar női kézilabda-válogatott. Az A csoport harmadik körében Görbiczék a hajrában fordítottak a végig előnyben lévő német csapattal szemben, és 25-24-re megnyerték a mérkőzést. Pedig voltak már jobb formában is a magyar lányok.




Abháziában maradnak, Goriban nincsenek oroszok

Az orosz békefenntartók nem távoznak Abháziából, s a misszió jövőjéről csakis Szuhumi akaratának figyelembe vételével lehet dönteni - mutatott rá az orosz külügyminisztérium szerdán.