Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Világ

Titkos vatikáni dokumentum írta elő a pedofília eltussolását

A CBS amerikai televízió szerint egy legfelsőbb helyről származó, negyven éven át titokban tartott vatikáni dokumentum írta elő a pedofil katolikus papok visszaéléseinek eltussolását, a Szentszék szerint azonban a titkos belső utasítás már régóta nincs érvényben.

Világ

Húsz év börtönt kapott a Valódi IRA vezetője

Terrorvádakért 20 év börtönbüntetésre ítélte csütörtökön az ír különleges bíróság a Valódi IRA betiltott fegyveres szervezet feltételezett vezetőjét, Michael McKevittet. McKevitt az első személy, akit Írországban terrorcselekmény irányításáért ítéltek el.

Világ

A lassú reformok miatt lemond a bolgár pénzügyminiszter

Bejelentette lemondását szerdán este Milen Velcsev bolgár pénzügyminiszter. Szerinte a kormánykoalíció nem nyújtott elegendő támogatást a gazdasági reformok véghezviteléhez. A miniszter távozása az eddigi legnagyobb csapást jelenti a két éve hivatalban lévő Szimeon Szakszkobourggotszki vezette bolgár kormány számára.

Világ

Bedugult a déli határ a szerbiai gazdatüntetés miatt

Megbénult a járműforgalom a déli országhatáron a Szerbia-Montenegróban zajló gazdatüntetés miatt csütörtök délben - közölte a rendőrség. Várhatóan este 10 óráig Bács-Kiskun megye felől a déli országhatárt nem lehet átlépni.

Világ

Cantat egyelőre nem adható ki Franciaországnak

A litván főügyész szerint nem adható ki a Marie Trintignant haláláért felelősnek tartott Bernard Cantat a francia hatóságoknak litvániai pere előtt. A Noir Désir 39 éves énekese szeretné elérni kiadatását.

Világ

Letartóztatták a dzsakartai robbantás két gyanúsítottját

Az indonéz rendőrség letartóztatott két személyt a Marriott luxusszállodánál kedden végrehajtott robbantásban való részvétele miatt. Korábban a rendőrség azonosította a robbantás főgyanúsítottját: a tettes, aki a robbanóanyaggal megrakott kisteherautót vezette, nagy valószínűség szerint egy Asmal néven ismert férfi, aki rejtjelezett e-mailben arról írt, hogy öngyilkos merényletet akar elkövetni - mondta egy magas rangú indonéz rendőrtiszt az ABC ausztrál rádióban.

Világ

Robbantás Jordánia bagdadi követségénél

Valószínűleg gépkocsiba rejtett pokolgép okozott nagy erejű robbanást Bagdadban a jordániai nagykövetség épületénél; az egymásnak ellentmondó jelentések kilenc és tizenkettő közé teszik a halálos áldozatok számát, és harminckét sebesültről szólnak. A két ország viszonya feszült volt, Jordánia támogatta az Irak elleni háborút.

Világ

Berezovszkij képviselőként visszatérne Oroszországba

Borisz Berezovszkij, a gyanús privatizációs ügyei miatt Londonban száműzetésben élő orosz nagyvállalkozó hazatér, ha parlamenti képviselővé választják a decemberi választásokon. Berezovszkij Borisz Jelcin elnöksége idején tett szert óriási gazdasági befolyásra, de Putyin elnökké válása után kegyvesztett lett.

Világ

Bűnösnek találták a Valódi IRA feltételezett vezetőjét

Terrorvádakban bűnösnek találta szerdán egy ír különleges bíróság a Valódi IRA betiltott fegyveres szervezet feltételezett vezetőjét, Michael McKevittet, aki így akár életfogytiglani szabadságvesztést is kaphat. McKevitt az első személy, akit Írországban terrorcselekmény irányításáért ítélnek el.

Világ

Washington szétszakítja a francia-német köteléket?

Az iraki háború hajnalán kiéleződő francia-amerikai diplomácia feszültségnek még messze nincs vége. Bár látványos sértődéseknek már nem lehetünk szemtanúi, megfigyelők szerint a Franciaország vezette európai hatalom megszületésétől tartó Bush-kormányzat Németországhoz közeledve arra törekszik, hogy az Európai Unión belül elszigetelje Párizst. Ön szerint az Egyesült Államok hatékonyabban tudná képviselni céljait Európában, ha Franciaország a szorítón kívül kerülne?

Világ

Újabb terrortámadás fenyegetheti Indonéziát

Indonézia, de különösen a főváros, Dzsakarta központi része a következő napokban újabb terrortámadások célpontja lehet - jelentette be szerdán hírszerzési forrásokra hivatkozva Alexander Downer ausztrál külügyminiszter. Közben az indonéz fővárosban teljes erővel folyik a keddi terrorista-támadás elkövetőinek felkutatása.

Világ

Leszámolás, nem terrormerénylet volt a tel-avivi robbantás

Alvilági leszámolás volt annak a gépkocsiba rejtett bombának a robbanása szerdán Tel-Avivban, amely miatt egy ember meghalt. Az izraeli rendőrség rögtön a város déli részén, egy forgalmas utcán bekövetkezett detonáció után közölte, hogy nem terrortámadás, hanem köztörvényes bűncselekmény történt.

Világ

Püspökké szentelik a homoszexuális anglikán lelkészt

A homoszexualitását nyíltan vállaló lelkész, Gene Robinson püspökké szentelése mellett döntött kedden este az amerikai protestáns episzkopális egyház püspöki tanácsa Minneapolisban. A tekintélyes testület előbb azonban viharos tanácskozás után tisztázta Robinsont az ellene előző nap felhozott vádak alól.

Világ

Amerikai katonák érkeznek Libériába

Az Egyesült Államok egy kisebb, logisztikai csapatot küld Libériába - jelentette be George W. Bush amerikai elnök. A katonák logisztikai támogatást nyújtanak majd a nyugat-afrikai békefenntartó erőknek a polgárháború dúlta országban.

TV|Rádió

Lemondott az iraki köztévé elnöke

Csalódott az amerikaiak által vezénylet helyreálltásban, ezért lemondott az iraki televízió elnöke, a Radio Free Iraq egykori munkatársa. Szerinte Szaddám Huszein jobban áll a kommunikációs háborúban, mint az Egyesült Államok, s ha az amerikaiak nem veszik komolyan az új iraki médiát, az Al-Dzsazíra és az al-Alam mellett esélytelen lesz.

Világ

Legalább tizennégyen haltak meg a dzsakartai merényletben

Tizenhét halálos áldozata és több mint százharminc sebesültje van a dzsakartai Marriott luxushotel ellen kedden elkövetett öngyilkos pokolgépes merényletnek - tartalmazza az Egyesült Államok dzsakartai nagykövetségének kedd este Washingtonba eljuttatott összesítése; más források szerint a halálos áldozatok száma legalább tizennégy. Az indonéz hatóságok a Dzsemaa Iszlamija szélsőséges muzulmán szervezetet gyanúsítják a terrorakció elkövetésével.

Világ

Az Arab Liga nem ismeri el az iraki kormányzótanácsot

Az Arab Liga "egy legitim nemzeti kormány létrejöttéhez vezető folyamat első lépéseként" üdvözli ugyan az iraki kormányzótanácsot, de nem ismeri el az amerikai felügyelet alatt létrejött testületet. A Liga országai az amerikai kérés ellenére sem küldenek csapatokat Irakba.

Világ

Libéria: Taylor elnök a jövő héten átadja a hatalmat

Charles Taylor elnök a jövő héten távozik a hatalomból - közölte kedden újságírókkal Thabo Mbeki dél-afrikai államfő. Közben a nigériai békefenntartók megérkezése ellenére folytatódnak a harcok a polgárháború sújtotta Libéria fővárosában, Monroviában.

Nyaralás kilátással Schladming-Dachsteinben

Nyaralás kilátással Schladming-Dachsteinben

Kóla, puska, partedli │ Elvitelre

Kóla, puska, partedli │ Elvitelre

Egészséges a kisbaba, de az anyuka jól van? Testi-lelki felépülés a szülés után

Egészséges a kisbaba, de az anyuka jól van? Testi-lelki felépülés a szülés után

Donald Trump eddig mindössze 12-szer vett részt a napi hírszerzési értekezleten

Donald Trump eddig mindössze 12-szer vett részt a napi hírszerzési értekezleten

Trump sem tudja elvenni az árérzékeny magyar vásárlóktól a Temut és a Sheint

Trump sem tudja elvenni az árérzékeny magyar vásárlóktól a Temut és a Sheint

Frissítsen, ahogy tud: 45 hibát javítottak az Androidban, az egyik különösen súlyos

Frissítsen, ahogy tud: 45 hibát javítottak az Androidban, az egyik különösen súlyos

És akkor tizenöt év kormányzás után eljutott a NER a wc-papír árréséig

És akkor tizenöt év kormányzás után eljutott a NER a wc-papír árréséig

Minisztertársa léptette elő alezredessé a német külügy új irányítóját

Minisztertársa léptette elő alezredessé a német külügy új irányítóját

Lázár János a második világháború áldozatainak emlegetésével próbál szavazatokat gyűjteni

Lázár János a második világháború áldozatainak emlegetésével próbál szavazatokat gyűjteni

A címlapról ajánljuk