Donald Rumsfeldtől vett telket Julia Roberts

A néhány héttel ezelőtt született ikrekkel Julia Robertsnek a jelek szerint nagyobb élettérre van szüksége. Az amerikai People magazin legfrissebb száma szerint feltehetőleg ez a magyarázata annak, hogy a világ egyik leghíresebb filmszínésznője a napokban Donald Rumsfeld védelmi minisztertől vásárolt földet.


Füstöl és hamut szór az Etna

Egy évig tartó csend után újra füstoszlop emelkedett az Etna kráteréből, és jelentős mennyiségű fekete hamu hullott a tűzhányó körzetében. Lakott területet egyelőre nem veszélyeztet az Etna.




Tovább emelkedett a szökőár áldozatainak száma

Csaknem két héttel a december 26-i katasztrofális erejű indonéziai földrengés és azt követő, több dél-ázsiai országot érintő szökőár után továbbra is napról-napra emelkedik a halálos áldozatok száma.


Emlékhely lesz Mussolini római villája

A zsidóság II. világháború alatti olaszországi üldöztetését dokumentumáló emlékhellyé alakítják át Benito Mussolini, a néhai olasz fasiszta diktátor római rezidenciáját, s a projekt megvalósításában részt vesz Steven Spielberg amerikai sztárrendező, a Schindler listájának alkotója is.



Elloptak 300 méternyi sínt a metróból

Háromszáz méter sínt lopott el egy tolvajbanda a prágai metró egy használaton kívüli szakaszán, az okozott kár egymillió korona (8 millió forint) - közölte pénteken a cseh főváros közlekedési vállalatának szóvivője.


Videófelvétel a szupertitkos atomreaktorról

Videófelvételt mutatott be pénteken az Izrael déli részén levő, szupertitkos dimónai atomreaktorról a Tízes csatorna izraeli televízió. Korábban még soha nem került a nyilvánosság elé ilyen felvétel erről a létesítményről, amely feltevések szerint az ország atomfegyvergyártásának központja.


Csupán pánikkeltés a dél-európai szökőár híre?

Kevesen vették komolyan Bill McGuire brit katasztrófakutatót, amikor 2001-ben előállt azzal a teóriával, hogy a Kanári-szigetek egyike, La Palma szét fog szakadni, példátlan méretű szökőárt okozva a térségben, elárasztva az egész szigetcsoportot, Spanyolország és Portugália partvidékét, sőt Amerika keleti partjait is.


Húszan haltak meg a bolognai vonatszerencsétlenségben

Csaknem húsz halottja és nyolcvan sebesültje van a Bologna mellett pénteken röviddel dél után történt vonatszerencsétlenségnek: az olasz államvasutak 2255. számú Verona-Bologna személyvonata egy tehervonatba rohant eddig ismeretlen okokból.





Ötéves moratórium minden atomprogramra?

Az országok vállaljak kötelezettséget arra, hogy öt éven át nem építenek urándúsító vagy nukleáris újrafeldolgozó létesítményeket - indítványozta Mohamed el-Baradei, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) főigazgatója.



Catherine Deneuve és Gerard Depardieu a rendőrségen vall

Pénzmosással vádolt, csődbe jutott algériai iparmágnással fenntartott kapcsolataikról faggatja a rendőrség Franciaország két neves filmsztárját, Catherine Deneuve-öt és Gerard Depardieu-t, akiket az elmúlt években gyakran lehetett látni Abdelmounene Rafik Khalifa környezetében.


Amerikai vérdíj az al-kaidások fejére

A Washington által leginkább keresett 14 al-Kaida-terrorista névsorát tette közé az Egyesült Államok iszlámábádi nagykövetsége pénteken egy széles körben olvasott pakisztáni lapban, dollármilliókat ígérve a nyomravezetőknek.