24.hu: A Roszatom elállhat a paksi atomerőmű bővítésétől
A szerződés a felmondása nélkül is elhalhat.
A szerződés a felmondása nélkül is elhalhat.
hvg.hu
Egy kutatás során az emberi vérminták mintegy 80 százalékában találtak műanyagszennyezést.
Gonda Gréta
Folyamatosan hallunk és beszélünk róla, mégis majdnem mindenki máskét értelmezi a fenntarthatóság fogalmát, illetve azt, mit tehetne ő ezért. A zCast első adásában azt a kérdést járjuk körbe szakértő beszélgetőpartnerekkel, hogy mennyire fontos kérdés ez a magyarok szemében, mi befolyásolja őket, és mit hajlandók tenni érte.
hvg.hu
A magyarországi víziközmű-hálózat rossz állapotára mutat rá egy új tanulmány, amely szerint a fogyasztók nagy része magasabb díjat is kifizetne a kifogástalan ivóvízért és az infrastruktúra fenntarthatóságának biztosítására.
Gonda Gréta
A cég azt akarja, hogy 2025-re már mindenki a saját bögréjéből kortyolhassa a kávéját, ha nem vitt magával, akkor meg bérelhessen egyet.
hvg.hu
Budakeszi és Budaörs irányába fognak közlekedni.
MTI
Az egyik legnagyobb magyarországi üzletláncba már második éve szállítja be a biozellert, de a legjobb budapesti Michelin-csillagos éttermek is ragaszkodnak a zöldségéhez. Páhin jártunk, ahol Pecznyik Béla, a Pecznyik Tanya Ökofarm tulajdonosa, környezetgazdálkodási agrármérnök, növényorvos avatta be a hvg.hu-t a zellertermesztés rejtelmeibe.
Gonda Gréta
Helyreállítottak egy korábban építési törmelékkel feltöltött tavacskát a Jegenye-völgyben.
hvg.hu
A Farewell Spit nevű partszakasz híres a tömeges bálnapusztulásokról.
hvg.hu
A Sajó szlovákiai szakaszán a víz vastartalma tizenkétszeresen meghaladta a határértéket. Az állami Ércbánya-vállalatnak kell előállnia a megoldással a víztisztításra.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A fenntarthatóság jegyében használt ruhákat fog árulni az áruházlánc, egyelőre hét hazai üzletében. Senki ne számítson azonban turkálóra.
hvg.hu
Határérték alatt vannak a toxikus fémek mennyisége a folyóban Magyarországon a vízügy szerint.
hvg.hu
A megfelelő anyagválasztással az új vagy a régi építésű társasházak beépített kibocsátásait is jelentősen csökkenthetjük – erről ír a Másfél fok.
hvg.hu
Lehangoló képet rajzol Európáról az első olyan nagyszabású jelentés, amelyben a megújuló energiaforrások elterjedését akadályozó tényezőket vizsgálták meg az uniós tagállamokban. A készítők szerint hiába áll az EU teljes mellszélességgel a megújulók mellett, ha a tagállamok szabályozása számos területen akadályt jelent a gyors terjedés előtt. Magyarország összességében és egyes kulcsterületeken is a legrosszabb helyen áll.
hvg.hu
A folyóban mért arzén 187-szer nagyobb értéket mutat, mint a Szlovákiában megengedett mennyiség – állítja Orosz Örs nyitra megyei képviselő.
hvg.hu
Határon átnyúló magyar – szlovák együttműködésben, öt év alatt újul meg az Észak-Dunántúl és Nyugat-Szlovákia villamosenergia-hálózata.
hvg.hu
Az időjárási szélsőségek óriási károkat okoznak a termelőknek, azonban bizonyos fajták a munkaerőhiány miatt tűnnek el a termesztésből.
Gonda Gréta
A védett madár az egyik peron fölötti kábelen ül.
hvg.hu
Több mint két hete folyik a vörösiszapos víz a folyóba.
hvg.hu
Hiába a jogszabályok, ha évtizedek óta nincs, aki betartassa, pedig a tó vizének tisztításában, ökológiai egyensúlyában létfontosságú a nádasok szerepe.
MTI