Jeladós palackot engedtek el a Bodrogon, hogy kiderüljön, merre úsznak a hulladékok
A szakértők szerint ahhoz, hogy a vizeket megtisztítsuk a műanyagoktól, tudnunk kell, hogy a hulladék miként jut oda.
hvg.hu
A Tiszai PET Kupa kutatás-fejlesztési programjának részeként három jeladóval felszerelt műanyag palackot indítanak útnak, hogy követni tudják, merre járnak. A szakemberek arra keresik a választ, hogy meddig és milyen halad a vízen a hulladék, hol rakódik le az árterekben, mikor mozdul tovább és vajon eljut-e a tengerekig.
Az első palack, amelyet üstökösnek neveztek el, már a Bodrog vizén úszik, a két másikat néhány napon belül, az árhullámhoz és a vízálláshoz igazodva fogják elengedni Olaszliszkánál. Az eseményt élőben közvetítik majd a Facebookon.
A jeladókat a Waterscope Zrt. munkatársai fejlesztették, akik évek óta segítik vízminőségi vizsgálataikkal a PET Kupa munkáját. Az eszközök műholdas összeköttetéssel rendelkeznek, ennek segítségével minden 15. percben aktiválják a GPS-t, és ellenőrzik a földrajzi koordinátákat. Amennyiben 200 méternél nagyobb az elmozdulás, akkor a palack új pozíciója a vonatkozó térképén is megjelenik.
A műanyag palackok nagy része az áradásokkal érkezik, és az ártéri erdőkben rakódik le. A PET Kupa hulladékgyűjtő akciói során 160 tonna hulladékot gyűjtött össze az elmúlt nyolc év alatt, több védett területet teljesen kitakarítottak.
A hulladékmentesítő munkának ugyanakkor a hulladék feltértépezése is fontos része. Ez a PET Kupa szerint azért lényeges, mert így jobban megismerhető a szennyezés módja, és ezzel együtt eredményesebb „folyómentő” akciókat lehet végezni.
A zárt üvegek a szakemberek szerint egy éven belül akár folyamkilométerek százait is képesek megtenni. A PET Kupa önkéntesei 2019 tavaszán már elengedtek egy ilyen palackot – jelképesen egy ukrán, fél literes vodkásüvegbe csomagolt üzenettel –, amelyet még ugyanabban az évben megtaláltak a kiskörei duzzasztóműnél.
A minisztériumnak világossá kell tennie, hogy Gustav Klimt Afrikai herceg című festményének kiviteli engedélyeztetési folyamata során becsapták őket, vagy ők hibáztak. Enélkül rajtuk marad a gyanú, hogy valami még súlyosabb dolog történt – állítja Molnos Péter művészettörténész.