Mementó 1950: párosverseny az első tanácsválasztásig

Hatvan évvel a mostani önkormányzati választási kampány előtt, 1950. szeptember 8-án jelent meg a hír a kommunista pártlap, a Szabad Nép címlapján, hogy a „Népköztársaság Elnöki Tanácsa október 22-ére tűzte ki a helyi tanácsok tagjainak választását”.

A Szabad Nép híréből kiderül, hogy a választás kiírására az előterjesztést a minisztertanács tette, méghozzá „a Magyar Függetlenségi Népfront (MFN) kezdeményezése alapján”. A népfront egy kényszerszövetség, a kommunista állampártot – 1950-ben ezt éppen Magyar Dolgozók Pártjának hívták -, illetve a néhány még valamennyire létező többi pártot tömörítette ez az álságos szerepet játszó szervezet. Az MNF szerepe ugyanis látszólagos volt, úgy tettek, mintha nem csak a kommunisták játszanának szerepet az ország vezetésében az ötvenes években.

A népfrontot választások idején „vették elő”, formális szerepre kötelezték, és a kommunista jelöltek mellett kezdetben (1949-ben) még voltak ugyan más pártok képviselői is az általa összeállított listákon, de aztán végül csak az állampárt tagjai és legfeljebb pártonkívüliek szerepeltek a választási listákon. (1954-től a népfrontot átnevezték Hazafias Népfrontnak.)

Fotó: Wikipedia

1950 szeptemberére egyébként már működött néhány tanács, például a frissen létrehozott Nagy-Budapest, vagyis a főváros tanácsa is ülésezett már ekkoriban. Az Országgyűlés a helyi tanácsokról szóló törvényt csak 1950. május 11-én fogadta el – a Balogh Sándor szerkesztette, Nehéz esztendők krónikája, 1949-53 című kötet szerint. Ám a kötet is hangsúlyozza, hogy 1949 végén megszületett két másik fontos törvény, amelyek 1950. január elsején (illetve némi csúsztatással 1950 első hónapjaiban) léptek hatályba, és ezek a megyék területét és székhelyét szabályozták, illetve létrehozták Nagy-Budapestet. (Ezekről Mementó-sorozatunk korábbi részeiben már beszámoltunk, és írtunk Kádár Jánosnak e törvények előkészítésében játszott szerepéről is.)

A diktatúra totális kiépítése – vidéken is

A tanácsválasztások jelentősége éppen ezért a vidék, pontosabban az agrárvidékek „megdolgozásában” volt. Ez jelentette tulajdonképpen a kommunista párt hatalmi monopóliumának kiterjesztését, az önkormányzatiság felszámolását a legkisebb falvakban is. A tanácsrendszer ugyanis a kommunista diktatúra meghosszabbított karja volt, a direkt párthatározatokat a tanácsok hajtották végre, de persze az államigazgatás és a pártigazgatás két egymással párhuzamos piramisa hamarosan teljesen összekuszálódott.

Így a helyi (megyei, járási, városi, községi) párttitkárok és a helyi (szintén hasonló területi bontásban egymásnak alá-fölérendelt) tanácsok sajátos „összjátéka” vált hamarosan az ügyek fő elintézési módjává. Az államszocializmus idején mindvégig megmaradt az óriási bürokrácia, a feleslegesen felduzzasztott hivatalnoksereg akár hosszú évekig is intézett egy-egy ügyet, a rendszerváltáskor nem véletlenül söpörte el az önkormányzati rendszer ezt a rosszul működő hatalmi gépezetet. (Más kérdés, hogy miként működnek azóta az önkormányzatok, és mekkora a bürokrácia manapság.)

Járási tanácsok is alakultak

Visszatérve 1950-re: helyi tanácsok alakultak a választás után sorozatban: járási, városi, kerületi és községi szinten, a már létező budapesti és megyei szervek mellett. (Érdekesség, hogy idén, 2010-ben újra felvetődött a járások megszervezése, erről Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes beszélt a napokban.)

Másnap, szeptember 9-én megint címoldalon foglalkozott a pártlap a tanácsválasztásokkal. Ebben további részleteket közöltek a választási bizottságokról. Budapesten szeptember 15-én kellett megalakulnia az országos választási bizottságnak, amelyet a Magyar Függetlenségi Népfront Országos Tanácsa alakított meg. „Az országos választási bizottság az ország területén őrködik a választások törvényszerűsége felett, határoz a beadott panaszokról és közhírré teszi a választások országos eredményét” – írta a Szabad Nép.

Persze ekkoriban a választások törvényszerűsége csak formalitás volt, 1950-ben már a teljes állampárti diktatúra ideje jött el: Rajk Lászlót kivégezték, gazdasági perekben az országban még lézengő néhány külföldi menedzsert is letartóztatták (Standard-per). Kíméletlenül, sorozatban léptek fel az állam és a párt vélt vagy valós ellenségeivel szemben. Ezekben a napokban oszlatták fel a szerzetesrendeket (négy kivétellel), javában zajlottak a kitelepítések, mindennaposak voltak a kulákperek, rendőri és ügyészségi eljárások a nagyobb gazdák ellen.

A népfront jelöltjei

A Szabad Nép arról is beszámolt ezekben a napokban, hogy „a jelöltek listáját a népfront helyi szerve október 6-án nyújtja be három példányban a választási bizottsághoz”. Hogy miként zajlott mindez, az kiderül a Szabad Nép 1950. szeptember 14-ei számából, annak második oldalán ugyanis ez a cím olvasható: „A népfrontbizottságok országszerte készítik a helyi tanácstagok jelölőlistáját”.

A cikk szerint „a helyi tanácsok választásának lebonyolításáról szóló rendelet értelmében valamennyi helyi tanács végrehajtóbizottsága, községekben az elöljáróság szeptember 12-éig közölte a népfront helyi szervével a megválasztandó tagok és póttagok számát. A népfrontbizottságok ennek alapján állítják össze jelöltek listáját. A tanácstag-jelöltek kiválasztása országszerte folyik. A jelöltek száma több mint 220 ezer, ebből a póttagok száma közel 75 ezer.”